Baba

Csökkent a csecsemőhalandóság Magyarországon

Ötödével csökkent a csecsemőhalandóság az elmúlt két évben Magyarországon, a koraszülött-halálozások is jelentős mértékben visszaszorultak.

 Az elmúlt két esztendőben húsz százalékkal, négy ezrelékre csökkent a csecsemőhalandóság Magyarországon – közölte Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkára az Inforádióban.

Az államtitkár szerint a pozitív változás elsősorban a magyar orvosok és szakdolgozók kiemelkedő szaktudásának és odaadó munkájának köszönhető. Emellett az elmúlt esztendőkben a kormány ötmilliárd forinttal támogatta a szülészetek mellett működő Perinatális Intenzív Centrumok technikai felszereltségét. Hazánkban jelenleg összesen több mint húsz ilyen centrum működik.

Beneda Attila hangsúlyozta: a kedvező adatok mögött egyértelműen az áll, hogy a koraszülött-halálozást sikerült jelentős mértékben visszaszorítani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top