Baba

Anyaként is emberből vagy – Nevelési “hibák”, amelyektől nem leszel rossz szülő

Ismered az érzést valószínűleg te is, amikor ülsz magadba roskadva, hogy mindent elrontottál, kudarcot vallottál anyaként vagy apaként. A válladat olyan felelősség nyomja, ami alatt néha kicsit megtörsz. De ne legyél olyan kemény saját magaddal, nem a világ vége, ha néha hibázol.

A “hiba” nem is túl jó szó, csak az általános, társadalmi szinten elfogadott nevelési elvek ellen elkövetett hibák ezek. Én azért abban hiszek mélységesen, hogy minden anya és apa, aki szeretettel veszi körül a gyerekét, nem igazán tud hibázni, akármit is mondjon a környezet és az ítélkező szülők közössége. Ennek ellenére én is gyakran megrogyok, és vannak olykor esténként rágódásaim, hogy vajon mit rontottam már megint el az anyaságomban épp aznap.

Nem baj az, hogy néha megrohannak szülőként minket ezek a kétségek, mert csak annyit jelentenek, hogy törődünk a gyerekeinkkel és jót akarunk nekik.

Nem is kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani a szorongásoknak, hiszen igazából az számít, amikor hajnali kettőkor kipattanunk – na jó, kimászunk – az ágyból, ha felsír a babánk, és megnyugtatjuk, megetetjük, pelenkázzuk, ringatjuk… hajnali négyig. Valahogy az ilyen pillanatokat elfelejtjük, amikor épp a lelkifurdalásban elmerülünk; lehet, hogy aznap mondjuk nem voltunk az év anyukái a játszótéren a nagyobbik gyerekkel, de előtte éjjel ügyeletes nővérkét játszottunk a kisebbik mellett.

Az valahogy természetes számunkra, hogy kerül étel az asztalra, a gyerekeink tiszták és jól öltözöttek, kapnak sok ölelést és szeretetet. Azt viszont felnagyítjuk magunkban, amikor az úgynevezett hibákra kerül a sor. És önostorozásba fogunk, hogy mert már megint sokat nézték a tévét vagy reggelire túrórudit ettek. El kellene végre fogadnunk, hogy emberből vagyunk, ráadásul csupán egyetlenegy van belőlünk, és az energiáink végesek. Nem vagyunk tökéletesek, ami igazából remek dolog, mert azt jelenti, hogy megtaníthatjuk a gyerekeinknek is majd, hogyan fogadják el saját magukat önnön tökéletlenségükben. Íme néhány jellemző “hiba”, amiért előszeretettel marcangoljuk magunkat, pedig nem leszünk tőlük rossz szülők.

1. Elkésik az iskolából

A késés nem túl jó, nyilván, de néha előfordul. A mi családunkban például átlag heti kétszer biztosan úgy esik be a nagy lányom az iskolába, hogy épp csak beér csengetés előtt. Persze minden szülőnek az a vágya, hogy minél kevesebbszer késsen el a gyerekeivel bárhonnan, de ha nem jön össze, akkor sem szabad hagyni, hogy egy késés elrontsa az egész napunkat. Holnap majd szervezettebben indulunk útnak (vagy nem).

Anyaként is emberből vagy - Nevelési “hibák

2. Elfelejtettél valamit, amire szükségük van

Ez a pont az egyik kedvenc önostorozásom, mert rendszeresen elfelejtek pelenkát vinni a bölcsibe, vagy venni a nagyok technikaórájára ragasztót, esetleg beküldeni időben az osztálykirándulásra a pénzt. Nyilván neked is akadnak ilyen helyzetek a saját gyermekeddel, amikor aztán órákig gyötrődsz rajta, hogy hogyan lehettél ilyen hanyag és nemtörődöm anya. Természetes, hiszen nem akarod, hogy lemaradjon, kimaradjon a gyermek, és azt sem szeretnéd, ha megszólnának téged az óvónők/tanítónők.

Anyaként is emberből vagy - Nevelési “hibák

Pedig olyan egyszerű a megoldás: elnézést kell csak kérni, hogy elfelejtetted, és másnap bepótolni. Bármi is az, amit nem vittél, nem vettél, elfelejtettél, biztos, hogy nem a gyerek jövője múlik rajta. És az sem baj, ha a gyermek megtanulja – ha már iskolás –, hogy neki is oda kell figyelnie, ha például be kell vinnie valamit az iskolába.

3. Teljesen elfelejted, hogy aznap vinni kellett volna valahova a gyereket

Nem szétszórt anyukaság az, ha olykor azt sem tudod, milyen nap van, így a keddi néptáncot vagy a pénteki gitárórát tökéletesen elfelejted, mintha sosem lett volna. A legtöbb esetben ezzel senkiben sem teszel kárt, a gyermek örül a szabad délutánnak, a különóra tanára pedig jó eséllyel megbocsájt, ha felhívod. Csak magadnak árthatsz, ha emiatt rágódsz magadban nagy bűntudatodban.

Anyaként is emberből vagy - Nevelési “hibák

4. Rosszkor rosszat mondtál

A legjobbakkal is megesik néha, hogy amikor a gyerekeknek támogatásra lenne szükségük, akkor mi csak a hisztériázást látjuk a viselkedésükben, és nem ismerjük fel a helyzetet. Úgyhogy ahelyett, hogy mondjuk megölelnénk, inkább a szobájukba küldjük őket, pedig ők beszélgetni szerettek volna, csak nem tudták jól kifejezni az igényeiket frusztráltságukban. Ne haragudj ezért magadra. Ha felismered, hogy nem jól kezelted a helyzetet, csak menj be hozzá, akár bocsánatot is kérhetsz, hogy nem láttad, mire van szüksége, és beszélgess vele.

Anyaként is emberből vagy - Nevelési “hibák

5. Béna vacsorát kaptak

Természetesen az anyukák álmaiban zöldséghegyek és egészséges vacsorák szerepelnek a menüsoron, de elég gyakran előfordul, hogy nincs idő arra, hogy csodálatos ételeket varázsolj az asztalra. Sőt néha még kenyér sincs otthon, ilyenkor akár még az a borzalom is előfordulhat, hogy pizzát rendeltek vacsorára. Ez azért nem az armageddon, ettől még becsülettel fel fognak nőni a gyermekeid. Nyilván remek, ha sikerül összehozni egy egészséges vacsorát, ami még ízlik is a gyerekeknek, viszont ha mégsem úgy jön ki a lépés, akkor sem történik tragédia.

Anyaként is emberből vagy - Nevelési “hibák

6. Túl sokat nézték a tévét

Fontos telefonod volt, egész nap fájt a fejed, és még hideg, esős is az idő, úgyhogy hagytad, hogy sokat tévézzenek. Bármilyen indokkal is ültetted őket a tévé elé, nem okoztál vele visszafordíthatatlan károkat, ha nem reggeltől estig nézik minden nap. Majd amikor leülsz melléjük a földre játszani, újra barázdálódik az agyuk, amit kisimított a sok bárgyú rajzfilm. Ha pedig két mesét is olvasol nekik aznap este, akkor biztos, hogy jóvá is tetted az extra tévézést.

Anyaként is emberből vagy - Nevelési “hibák

Bármi is legyen a te “hibád”, ne legyél olyan szigorú magaddal, mert a végén úgyis minden rendben lesz, okos, talpraesett felnőtt emberré válnak a gyermekeid, és kiderül, hogy te voltál számukra a legjobb anyuka a világon.

Olvass még többet a bűntudat nélküli nevelésről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top