Baba

Ezt kell tudnod a gyesről 2016-ban

Mit, hol és hogyan? Összegyűjtöttük a gyes legfontosabb tudnivalóit az igényléstől a jogosultságon át az összegekig.

Gyermekgondozási segélyt szülőként vagy gyámként vehetsz igénybe, mégpedig a saját háztartásodban nevelt

  • gyermek 3 éves koráig;
  • ikrek esetén a kicsik tankötelessé válása évének végéig, de legfeljebb valamelyik gyermek 10 éves koráig;
  • tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermek esetében pedig annak 10 éves koráig.

Örökbe fogadó szülőként így igényelhető a gyes 2016-ban

2011. január 1-jétől örökbe fogadó szülőként – a házastársi és a rokoni örökbefogadás kivételével – a gyermek örökbe fogadásától számított 6 hónapig akkor is jár a gyes, ha a gyermek az örökbefogadás időpontjában már elmúlt 3 éves. Ikrek esetében is jár, ha a kicsik már iskolába járnak, de még nem töltötték be a 10. életévüket.

Ezt kell tudnod a gyesről és a gyes extráról 2016-ban

A nagyszülők így igényelhetik a gyest 2016-ban

A gyermek szülőjének vér szerinti vagy örökbe fogadó szülője, továbbá annak egy háztartásban élő házastársa, vagyis a kisgyermek nagyszülei szintén jogosultak a gyesre, ha a gyermek

  • az első életévét betöltötte;
  • szülei gondozzák, nevelik ugyan, de írásban lemondanak a gyesről, és kölcsönösen egyetértenek, hogy azt a továbbiakban a nagyszülők igényeljék;
  • a szülők nem nevelnek másik olyan gyermeket vagy ikerpárt, akik után a gyest számukra folyósítják.

Ezekben az esetekben nem jár a gyes

Szülőként nem veheted igénybe gyest abban az esetben, ha

  • egyévesnél fiatalabb kisbabádat napközbeni ellátást biztosító intézményben (bölcsődében) helyezed el;
  • egyévesnél fiatalabb kisgyermeked mellett vállalsz munkát;
  • olyan gyermek után szeretnéd igénybe venni a gyest, akit a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló törvény alapján ideiglenesen vagy tartósan más háztartásban vagy szociális intézményben helyeztek el;
  • az igénylő előzetes letartóztatásban áll, vagy szabadságvesztés büntetését tölti.

Nagyszülőként nem jár a gyes, ha

  • a 3 évesnél fiatalabb gyermeket napközbeni ellátást biztosító intézményben (bölcsődében, óvodában) helyezik el;
  • a gyermek 3 éves kora előtt a nagyszülő munkát vállal (de a gyermek 3 éves korától heti 30 órát meghaladóan folytathat a kereső tevékenységet);
  • olyan gyermek után igényli a gyest, akit a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény alapján ideiglenesen vagy állandó időtartamra más háztartásban vagy szociális intézményben helyeztek el;
  • az igénylő előzetes letartóztatás alatt áll vagy szabadságvesztés büntetését tölti.

A gyes extra legfontosabb tudnivalói

Ha 2013. december 31. előtt született gyermeked után még jogosult vagy a gyesre, de 2013. december 31. napját követően újabb gyermeked született, a korábban megállapított gyes megszüntetése nélkül további gyesre lehetsz jogosult. Fontos tudnod, a gyest egyidejűleg legfeljebb két gyermeked után igényelheted, ami akkor is igaz, ha ikreid születtek. Ez utóbbi esetében a két baba is egynek számít.

A gyes összege 2016-ban

A gyermekgondozási segély havi összege azonos az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegével, amely 2016-ban 28 500 Ft. Ikrek vagy testvérek után az alábbi összegű gyes jár az édesanyáknak:

  • 2 gyermek után az összeg kétszerese, tehát 51 600 Ft;
  • 3 gyermek esetén az összeg háromszorosa, azaz 85 500 Ft;
  • 4 gyermek után az összeg négyszerese, vagyis 114 000 Ft;
  • míg 5 gyermek esetén az öregségi nyugdíj ötszöröse, azaz 142 500 Ft.

A fenti összegekből nyugdíjjárulékot és magán-nyugdíjpénztári tagdíjat vonnak.

Ezt kell tudnod a gyesről és a gyes extráról 2016-ban

Így igényelheted a gyest

Elektronikus formában

Levélben vagy személyesen

A gyes igényléséhez innen töltheted le

További gyes témájú írás az NLCafén

Forrás: ONYF

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top