Baba

Ezek a szülők alszanak legkevesebbet éjszaka

Egy új kutatásban vizsgálták a szülők alvási szokásait, beleértve azt is, hogy közülük melyik csoport jut általában kevesebb, mint 7 óra alváshoz.

Amikor kicsi gyerekek vannak a háznál, akkor teljesen természetes, ha a szülők néha arról álmodoznak, hogy egy teljes hétvégét eltöltenek egy random hotelben, ahol csak alszanak 48 órát. Ez van, a szülőség kéz a kézben jár a kialvatlansággal, mert valljuk be, a gyereknevelés kimerítő bír lenni. Most pedig már azt is tudjuk az új kutatásból, hogy ha egyedülálló szülők vagyunk, akkor még kimerítőbb számunkra az élet gyerekekkel.

Ezek a szülők alszanak legkevesebbet éjszaka

A Centers for Disease Control and Prevention jelentése szerint az egyedülálló szülők 43 százaléka válaszolta azt, hogy éjjelente kevesebbet alszik hét óránál, míg a kétszülős családoknál ez csupán 25 százalék volt. Ez elég nagy különbség. Amellett, hogy egyedüli szülőként helytállni amúgy is nagy kihívás, még ráadásul a az alváshiány okozta problémákkal is szembe kell nézniük az egyedülállóknak.

A tanulmány szerint főleg az egyedülálló anyukákat érinti ez a hátrány, ugyanis az is kiderült, hogy az egyedülálló nők 44 százaléka él 18 év alatti gyermekkel, és szenved a 7 óránál kevesebb alvástól, az egyedülálló férfiak 38 százalékával szemben. Azt is vizsgálták, hogy az elalvással akadnak-e problémáik, és bizony ebből is az anyukák kerültek ki nagyobb számban: a megkérdezettek 24 százaléka küzd elalvási nehézségekkel, míg ez a férfiaknál csak 19 százalék volt. Abban viszont minden egyedülálló szülő egyetértett, hogy nem érzik magukat kipihentnek legalább négy napon egy héten.

Ez volt az első olyan tanulmány, ami vizsgálta az alvás minőségét is felnőttek körében, mivel mostanra már ráébredtek, hogy az egészség szempontjából milyen rendkívüli fontos a pihentető, kellő mennyiségű alvás. Figyeljünk ezért a környezetünkben élő egyedülálló anyukákra, és néha küldjük el őket egy hotelbe aludni, amíg mi vigyázunk a gyerekeikre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top