Baba

Így igényelhető 2016-ban az anyasági támogatás

Összegyűjtöttünk minden fontos információt, amit tudnod kell az anyasági támogatás igényléséről. 2016-ban az összeg a korábbi évhez képest nem emelkedett, de egyetlen alkalommal továbbra is jár a kisbabát szült kismamáknak.

Az anyasági támogatás egyszeri juttatás, amely nem kötődik a biztosítási jogviszonyhoz. A támogatás összege 2016-ban 64.125 Ft, ikrek születése esetén pedig 85.550 Ft (az összegek 2013 óta nem emelkedtek). Az anyasági támogatást a szülést követő 6 hónapon belül kell igényelni, azt követően ugyanis a jogosultság elvész.

Ki jogosult az anyasági támogatásra a szülést követően?

  • azok a kismamák, akik terhességük hónapjai alatt legalább négy alkalommal – koraszülés esetén legalább egyszer – terhesgondozáson vettek részt
  • azok az örökbefogadó szülők, akik esetében a baba szülését követő hat hónapon belül az örökbefogadást jogerősen engedélyezte a gyámhivatal
  • a gyermek gyámja, ha a baba születését követő hat hónapon belül a gondozásába kerül (az igénylés mellé a jogerős határozatot csatolni kell)
  • az az édesanya, akinek kisbabája halva született.

Nem jár az anyasági támogatás abban az esetben, ha

  • a biológiai szülők a gyermek világra jöttét megelőzően nyilatkozatban hozzájárultak a gyermek örökbe adásához
  • a megszületett gyermek a gyámhatóság jogerős határozata alapján gyermekvédelmi gondozásban részesül.
Fotó: Pinterest
Fotó: Pinterest

Így igényelheted az anyasági támogatást

Az anyasági támogatás igényléséhez szükséges formanyomtatványt a baba születését követő 6 hónapon belül célszerű kitölteni és benyújtani a lakóhely szerint illetékes kormányhivatalhoz vagy a munkahelyedre, ha az TB-kifizető hely. A formanyomtatványon szerepel, hogy az adatszolgáltatás mellett, milyen egyéb iratokat mellékelj az igényléshez (a baba születési anyakönyvi-kivonata, terhesgondozási kiskönyv, a baba TAJ- és lakcímkártyája másolatban).

Az anyasági támogatás iránti igényt – amennyiben minden adatot helyesen adtál meg, és a mellékletek is hiánytalanok – a beérkezéstől számított 8 napon belül az illetékes kormányhivatal vagy a munkahely köteles elbírálni, és a törvényesen megillető összeget a megadott bankszámlaszámra vagy lakcímre soron kívül utalni.

Innen töltheted le az anyasági támogatáshoz szükséges

Ilyen módokon igényelheted az anyasági támogatást

elektronikus úton

levélben vagy személyesen

Fotó: Pinterest
Fotó: Pinterest

Olvass még több cikket az anyasági támogatásokról az NLCafén

Forrás: ONYF

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top