Baba

Mennyi extra kalóriára van szükséged terhesen?

Szerencsénkre a brit tudósok mindig résen vannak, és felkutatják az örök, kínzó, nagy kérdésekre a választ. Mint például arra, hogy igaz-e az, hogy kettő helyett kell ennünk terhesen.

Romba kell döntenünk minden népi hiedelmet: nem kell kettő helyett enni. A testnek persze szüksége van terhesség alatt extra tápanyagokra, hiszen egy új ember növekszik benne, de ez nem jelenti azt, hogy nagyban meg kell emelni a kalóriaszámot emiatt.

A Journal of Tropical Pediatrics tanulmánya szerint a terhes nők kalóriabevitelét nagyjából 300 kalóriával kell napi szinten növelni, ami mondjuk annyi, mint három evőkanál mogyoróvaj. Az amerikaiak még szigorúbbak, az NHS szerint elég, ha 200 kalóriával emeljük a számot naponta.

200 kalória például annyi mint:

  • egy zsírszegény joghurt 6 szem mandulával
  • két szelet teljes kiőrlésű kenyér egy evőkanál túróval
  • egy evőkanál humuszkrém, egy répa és három aszalt barack

Ha csak ennyivel emeljük a kalóriákat az étrendünkben terhesség alatt, akkor biztos, hogy nem fogunk túl sokat hízni, de lehet, hogy éhen maradunk a nap végére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top