Íme az igazság a gyerekek hazugságairól

Emlékeim szerint már kiscsoportos korukban elkezdődött a gyerekeimnél, hogy ha levertek, kiborítottak, összetörtek valamit, akkor rákenték bárkire, még arra is, aki véletlenül sem tartózkodott a szobában, csak ők nem voltak hibásak. Vagy amikor “véletlenül” náluk maradt egy ovis társuk plüssállata, amit persze szerintük nem kellett visszaadni – szegény gyereknek biztos hogy volt akkor egy álmatlan éjszakája. Amikor még picik, könnyű átlátni a szitán, és sokszor még kuncogunk is magunkban a füllentéseken, de azért nem akarjuk, hogy hazudjanak nekünk majd nagy gyerekként.

A McGill Egyetem vezető kutatója szerint pánikra semmi ok, ha hazugságon kapjuk kicsi gyermekeinket, mert az igazság manipulálása egy fejlődési mérföldkő, pont olyan, mint mikor megtanulnak egyedül öltözni. A kutatások során azt az összefüggést is találták, hogy az éles eszű gyerekek már 2-3 éves korban odaérnek ehhez a mérföldkőhöz, de a többiek sincsenek lemaradva, átlagosan 4 éves korukra a gyerekek elérik az igazság elferdítésének korszakát.

Szerencsére azonban attól még, hogy a gyermekünk elkezd féligazságokat és történeteket kitalálni, még nem azt jelenti, hogy megrögzött hazudozó válik majd belőle felnőttkorára. Kicsi korban könnyen fülön csíphetjük ezt a viselkedést, mielőtt még rögzülne és szokássá válna. Az nem segít, ha kiabálunk vele vagy megbüntetjük érte, mert azzal könnyen azt érhetjük csak el, hogy még furfangosabb mesékkel áll elő, hogy nehogy lebukjon legközelebb. Helyette inkább kövessük a szakértők javaslatait.

Amikor még nem kezdte el

Nem kell kivárnunk, amíg a gyermekünket hazugságon kapjuk, már jóval előtte elkezdhetünk vele beszélgetni az igazmondás fontosságáról és következményeiről. Sőt jobban oda is fog figyelni ránk, ha éppen nincs valami a füle mögött, és nem azon töri a fejét, hogyan védje magát.

Anya sem volt jobb.

Kezdhetjük azzal a beszélgetést, hogy elmeséljük neki a saját gyerekkori hazugságainkat, mint például amikor összetörtük anya kedvenc vázáját és rákentük a bátyánkra – bocs, anyu, hogy így kell megtudnod –, akit megbüntettek érte. Kérdezzünk vissza, hogy a gyermekünk szerint mi lett volna a helyes megoldás, és persze vezessük rá, hogy igazat kellett volna mondanunk és vállalni a felelősséget.

Mutassunk példát.

A gyerekek tőlünk tanulják el az őszinteséget, mint minden mást is. Ha azt látja tőlünk, amint épp azt mondjuk a nagymamának, hogy azért nem látogatjuk meg, mert a gyerekek betegek, holott semmi bajuk sincs, akkor nem azt az üzenetet közvetítjük feléjük, hogy az őszinteség az egyetlen igaz út. Még a legjobb szándékkal elkövetett hazugság is visszaüthet később.

Tisztázzuk az elvárásokat.

A gyerekek 7-8 éves korukra már képesek megkülönböztetni a hazugságok fajtáit, felismerik a kegyes hazugságot is. Megértik, ha elmagyarázzuk nekik, hogy azért kell néha füllenteni, hogy mások érzéseibe ne gázoljunk bele, mint például amikor azt mondjuk a nagynéninek, hogy tetszik a karácsonyi ajándéka, pedig nem is. Tisztázzuk velük, hogy bár ezek megengedhető hazugságok, mégis csak ritka kivételek, és a helyes viselkedés az, ha igazat mondanak.

Amikor már nyakig benne vannak

A falra nőtt hirtelen egy filctollas rajz, aminek persze nincs gazdája. Látni lehet a gyermeken, hogy kattognak a kerekek az agyában, hogy mit mondjon, amivel megúszhatja ezt a csínytevést. Még ha érezzük is, hogy épp felrobban a fejünk, akkor sincs túl késő, hogy hazugság nélkül halásszuk ki gyermekünket a helyzetből.

Csak nyugalom.

A gyerekek hajlamosabbak a hazugságra, ha félnek a reakciónktól. Például a fenti szituációban, ha rákiáltunk a gyerekre, hogy valljon színt, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a rajzot a nem létező kutyánk készítette a falra szerinte. Ha viszont megértően közelítünk felé, akkor jó eséllyel az igazságot fogja mondani, és ebben az esetben már javasolhatjuk, hogy legközelebb papírra rajzoljon, mert azt legalább egy szép mappában el tudjuk tenni emlékbe.

Kerüljük a felesleges kérdéseket.

Teljesen értelmetlen kérdés, hogy “Ki ette meg az összes chipset?”, amikor látjuk, hogy a zacskó üres, gyermekünk szája és keze pedig ragacsos a sok chipstől. Nem az a cél, hogy összeomoljon a gyermek a nyomás alatt, úgyhogy helyette valami olyasmit érdemes ilyenkor mondani, hogy “Látom, szerettél volna egy kis chipset enni, kérlek, legközelebb kérj inkább tőlem. Mindjárt vacsora, és így nem maradt hely a hasadban a rendes ételnek. Most pedig mosakodjunk meg”.

Jutalmazzuk az őszinteséget.

A jó viselkedés jutalmazása a legjobb módja annak, hogy motiváljuk gyermekünket. Amikor az 5 éves gyermekünk elismeri, hogy véletlenül belerúgott a testvére babaházába, akkor dicsérjük meg az őszinteségéért. Ez nem azt jelenti, hogy nincs következménye a tettének, mert ugyanúgy össze kell szednie a babaház maradványait, és bocsánatot kell kérnie a testvérétől.

Amikor kiderül az igazság

Ha a gyermekünk direkt hazudott nekünk, az olyan érzés, mintha pofon vágott volna. Az őszintétlensége mégsem jelenti azt, hogy ő rossz gyerek lenne, vagy mi elbuktunk volna szülőként, ezért fontos, hogy ne reagáljuk túl a történteket.

Nincs olyan nagy jelentősége a fantáziálásoknak.

A kis ovisok hazugságai gyakran csak abból fakadnak, hogy nagyon szeretnének valamit. Ha a gyermekünk egyszer csak azzal áll elő, hogy egy póni van a kertünkben, akkor mi nyugodt szívvel válaszolhatjuk azt, hogy “Milyen vicces lenne, ugye?”, és csinálhatjuk tovább a dolgunkat. Nem kell akkora jelentőséget tulajdonítani ezeknek a fantazmagóriáknak.

Hagyjuk a vallatást.

Van úgy néha, hogy a gyermekünk nem hajlandó elmondani az igazságot sehogy sem, ilyen esetben hagyjuk az inkvizíciót. Kevés ember hajlandó bevallani, hogy hazudott, ha nyomás alatt áll, a gyerekek is pont így működnek. A vallatás helyett elmondhatjuk neki, hogy szeretjük őt és szeretnénk megérteni, mi történt, de a történetének egyes részleteinek nincs értelme. Adhatunk neki időt, hogy kicsit gondolkodjon a történteken, és később beszéljünk róla. Előbb vagy utóbb valószínűleg magától elmondja az igazságot.

Tanítsuk meg bocsánatot kérni.

Tudassuk a gyermekünkkel, hogy nem követett el végzetes hibát, javíthat rajta, ha egyszerűen bocsánatot kér. Egy hazugság végül is nem főbenjáró bűn. Úgyhogy amikor megbánást tanúsít, akkor bocsássunk meg neki, és ölelgessük meg.

Amikor az igazság fáj

A gyerekek kisiskolás korára már elkezdhetjük megtanítani, hogyan lehetnek úgy őszinték, hogy nem tipornak bele mások lelkébe közben. A legjobb, ha otthon helyzetgyakorlatokat játszunk velük ebben a témában, hogy aztán a való életben is tudják majd jól kezelni az ilyen szituációkat.

Például: A gyermekünk olyan ajándékot kap szülinapjára, ami csalódást okoz neki. Amit szeretne mondani: “Nem ilyet akartam!” Helyette mondja: “Köszönöm.” Ilyen ajándékozós szituációt gyakorló játék lehet az, hogy random játékokat adunk egymásnak, mintha szülinapi ajándék lenne. Amikor odaad nekünk a gyermekünk egy régi játékot, akkor annyit mondunk: “Köszönöm, kedves tőled, hogy gondoltál rám.”

Iskolás gyerekekkel már nehezíthetjük a játékot azzal, hogy mondaniuk kell valami pozitívat és igazat a kapott ajándékról, akár egy banánról (“a sárga egy nagyon vidám szín”) vagy apa régi pulcsijáról (“milyen puha a tapintása”) van szó. Amikor már értik, hogyan lehetnek őszinték úgy, hogy közben mindenkinek megkímélik a lelkét, akkor nyugodt szívvel dőlhetünk hátra, hogy felkészítettük őket az életre.