Baba

A gyed extra ellenére is inkább otthon maradnak a nők

Az anyák háromnegyede nem szeretne visszamenni dolgozni a gyerek 3 éves koráig. Ezen a gyed extra bevezetése sem változtatott.

A gyermeknevelési ellátásra jogosult anyák háromnegyede a teljes folyósítási időszakot otthon, a gyermekével akarja eltölteni, vagyis a gyed extra bevezetése ellenére sem akar dolgozni a gyerek 3 éves kora előtt – írja keddi számában a Magyar Nemzet.

A lap a Központi Statisztikai Hivatal egy friss, 250 ezer nő megkérdezésén alapuló kiadványának adatait idézi, melyek szerint ez a szemlélet legkevésbé a diplomás nőkre jellemző, akiknek karrierjét leginkább veszélyezteti a gyerekgondozással töltött hosszú távollét.

A korábban inaktívak, az alacsony iskolai végzettségűek, a minimálbért keresők azonban továbbra is a teljes ellátási időszak kihasználásában érdekeltek; a lap szerint ezen nem tudott változtatni az utóbbi évek családpolitikája.

Az adatok szerint 2014 utolsó negyedévében 257 ezren részesültek valamilyen gyermeknevelési ellátásban, közülük 234,3 ezren az ellátás igénybevétele mellett nem folytattak semmilyen kereső tevékenységet, vagyis a kisgyermekes szülők kevesebb mint egytizede dolgozott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top