Baba

Pelenkákat, pelenkázókat és etetőszékeket vizsgált a fogyasztóvédelmi hatóság

Két etetőszék és egy pelenkázólap nem felelt meg a biztonsági követelményeknek. A fogyasztóvédelmi hatóság vizsgálata szerint kapható olyan pelenka, amely kétszer annyi nedvességet szív fel, mint a többi.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság évről évre kiemelten ellenőrzi a gyermekek részére előállított termékeket. A jelenlegi vizsgálatot azért rendelték el, hogy kiszűrjék a nem biztonságos, túl magas etetőszékeket vagy a nem biztonságos pelenkázólapokat. A szakemberek a boltokban kapható pelenkákat is ellenőrizték.

Az ötféle magas etetőszék közül két termék nem felelt meg a termékbiztonsági követelményeknek, mert azok stabilitása nem megfelelő, könnyen felborulhatnak, súlyos sérüléseket okozva az azokba ültetett babáknak.

A fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei tízféle pelenkázólapot vizsgáltak meg. Az Európai Bizottság legújabb ajánlása szerint, amennyiben egy PVC gyermekápolási árucikk nem felel meg a vonatkozó előírásoknak, mert a ftaláttartalma nagyobb az előírtnál, annak használata súlyos következményekkel járhat.

A tízféle pelenkázólap közül egy termék anyagában a megengedettnél nagyobb mennyiségben volt jelen az úgynevezett DEHP (di-(2-etilhexil)-ftalát), így ennek a pelenkázólapnak a használata súlyos kockázatot hordoz magában.

A vizsgálati eredmények alapján a fogyasztóvédelmi hatóság a nem biztonságosnak ítélt termékek forgalmazását betiltotta, azokat a forgalmazóknak haladéktalanul le kell venni a boltok polcairól.

Az egyszer használatos pelenkák esetében a szakemberek összehasonlító vizsgálatot végeztek, melynek során hatféle eldobható pelenka nedvszívó képességét tesztelték. Megállapították, hogy az olcsóbb termékek egyértelműen kisebb nedvszívó képességgel rendelkeznek, míg két drágább márka kiugróan magas folyadékmegkötő képességgel rendelkezik. E két utóbbi pelenkatípus több mint kétszer annyi nedvességet képes felszívni, mint a legalacsonyabb eredményt hozó termékek. Mindez azt igazolja, hogy a drágább termékekből feleannyi használata is elegendő lehet az azonos hatás eléréséhez – tette közzé a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top