Baba

Így kerüld el az éttermi katasztrófát pici gyerekkel

Katasztrófa az, amikor pici gyerekekkel megyünk étterembe, akik hirtelen elfelejtenek viselkedni, és kiborítják az összes pincért meg a körülöttünk ülő vendégeket. Praktikák, amiket bevethetünk, hogy megelőzzük az ilyen helyzeteket.

Az nem túl jó tanács, hogy “ne menj a gyerekkel étterembe”, mert főleg nyáron ez rendkívül rosszul esne a szülőknek. Szeretnénk mi is családi vacsorákon kikapcsolódni, de közben nem akarnánk, hogy mi legyünk AZ a család, akik miatt többen megfogadják az étteremben, hogy soha többé nem esznek házon kívül.

1. Készítsd fel a gyereket

Ha már nem baba az a gyermek, akkor beszélgess vele arról, hogyan kell egy étteremben viselkedni. Nyilvánvaló, hogy egy 18 hónapos pici nem ért majd egy szót sem az egészből, de annyi információt talán át tudunk adni neki is, hogy szépen ülnie kell a széken és tartózkodnia az üvöltözéstől.

2. Válaszd ki a megfelelő éttermet

Ha csak teheted, akkor keress olyan éttermet, amelyik családbarát, és más is odajár a gyermekeivel. Vannak olyan helyek is, ahol még játszósarok is ki van alakítva az apróságoknak és senki sem néz rád ferde szemmel egy jól megtermett hiszti láttán. Mert az ő gyereke is ugyanazt csinálja.

3. Vigyél magaddal nasit

Tudom, pont enni mentek az étterembe, de ez nem azt jelenti, hogy ő ki bírja várni, amíg a pincér kiér az ételével, és utána még egyáltalán nem biztos, hogy meg is akarja majd enni. Menj inkább biztosra, és vidd magaddal a kedvenc csemegéit. Senki sem fog szólni érte, inkább hálásak lesznek, hogy lefoglalod a csemetédet. Ne feledkezz meg az itatós üvegéről sem, ha még nincs abban korban, hogy biztonsággal igyon pohárból.

Így kerüld el az éttermi katasztrófát pici gyerekkel

4. Legyen nálad elterelő játék

Abszolút megmentheti az estét, ha van a táskádban pár meglepetés játék, amit bevethetsz elterelő hadműveletként. Színezők, zsírkréták, apróságok, kis könyvek, minden elképzelhető szórakozási lehetőséget vess be, hogy lefoglald a csemetédet, amíg vacsoráztok.

5. Takaríts fel utána

Persze nem úgy, hogy fogj egy felmosórongyot és töröld fel az egész éttermet, hanem csak az asztalon kialakult kisebb káoszt szüntesd meg, mielőtt hazaindulnátok az étteremből. Ez van, a babák és a pici gyerekek maszatosak, és rendetlenséget hagynak maguk körül, így amennyire lehet, tisztogasd meg az asztalotokat étkezés után.

6. Légy rá felkészülve, hogy vacsora közben haza kell mennetek

A gyerekek már csak ilyenek: néha meglepően türelmesen eljátszanak, míg a család többi része megvacsorázik, ám van olyan napjuk is, amikor borzalmasan nyűgösek, és semmiféle elterelés nem működik náluk. Lehet ez azért, mert a délutáni alvása rövidebb volt, vagy hidegfront van, vagy csak nem úgy süt a nap, ahogy megszokták. Fontos, hogy te viszont rugalmas legyél, és ha azt látod, hogy nem megy ez a közös éttermezés, akkor ne erőltesd, inkább csomagoltasd be az ételt és egyetek otthon, nyugodtabb körülmények között. Jobb a béke mindenkinek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top