Baba

20 bizonyíték, hogy nem mindig jó ötlet apára bízni a gyereket

Csak vicc az egész, természetesen bármikor, nyugodt szívvel bízzuk gyermekeinket az apjukra, vegyék csak ki a részüket ők is ugyanannyira a gyereknevelésből, ha tehetik. De azért óvatosan az apai logikával és megoldási módszerekkel!

A férfiak máshogy működnek, mint a nők, ebben nincs sok újdonság. Az apukák ezért kicsit másképp állnak hozzá a gyerekek körül felmerülő problémák megoldásához is, egészen kreatívak tudnak lenni, ha egyedül maradnak a gyerekeikkel. Például ilyeneket követnek el, mint ebben a 20 helyzetben is látható.

1. Több mint boldogan viszik el őket fagyizni.

21 bizonyíték, hogy nem mindig jó ötlet apára bízni a gyereket

2. Segítenek a gyerekeknek új ízeket felfedezni.

21 bizonyíték, hogy nem mindig jó ötlet apára bízni a gyereket

3. Filctollal bármikor átrajzolják a baba szemöldökét, hogy kifejezőbbé tegyék az arcát.

21 bizonyíték, hogy nem mindig jó ötlet apára bízni a gyereket

4. Imádnak beetetőset játszani a gyerekekkel.

21 bizonyíték, hogy nem mindig jó ötlet apára bízni a gyereket

5. Ragaszkodnak hozzá, hogy költséghatékonyan fodrászolják meg a gyerekeiket.

21 bizonyíték, hogy nem mindig jó ötlet apára bízni a gyereket

6. Ilyen fotókra veszik rá a lányaikat:

21 bizonyíték, hogy nem mindig jó ötlet apára bízni a gyereket

7. Megtanítják nekik a szavak nem annyira szalonképes értelmét.

21 bizonyíték, hogy nem mindig jó ötlet apára bízni a gyereket

8. A fontossági sorrendjük néha kicsit különbözik a miénktől.

21 bizonyíték, hogy nem mindig jó ötlet apára bízni a gyereket

9. Nincs olyan agyament ötlet, amit ne próbálnának ki legalább egyszer.

21 bizonyíték, hogy nem mindig jó ötlet apára bízni a gyereket

10. Ilyenkor például azt mondják, hogy Batmant fognak írni a gyerek fölé.

21 bizonyíték, hogy nem mindig jó ötlet apára bízni a gyereket

11. Nem mindig tudják biztosan, hogy mit kell enni adni a gyereknek.

21 bizonyíték, hogy nem mindig jó ötlet apára bízni a gyereket

12. Megtanítják a lányaiknak, hogy a babaruhák pont jól illenek a gyíkokra.

21 bizonyíték, hogy nem mindig jó ötlet apára bízni a gyereket

13. Megmutatják nekik, mi mindenre használható a mazsola.

21 bizonyíték, hogy nem mindig jó ötlet apára bízni a gyereket

14. Ha nincs gyerekülés az autóban, nem esnek pánikba.

21 bizonyíték, hogy nem mindig jó ötlet apára bízni a gyereket

15. Nem tanulják meg soha, hogy filctollat nem tartunk a számítógép mellett.

21 bizonyíték, hogy nem mindig jó ötlet apára bízni a gyereket

16. Bármikor előfordulhat, hogy felcímkézik az alvó babát.

21 bizonyíték, hogy nem mindig jó ötlet apára bízni a gyereket

17. Ez teljesen megfelelő uzsonna szerintük.

21 bizonyíték, hogy nem mindig jó ötlet apára bízni a gyereket

18. Megtanítják a gyerekeiknek a fontosabb testrészeket.

21 bizonyíték, hogy nem mindig jó ötlet apára bízni a gyereket

19. Hozzáférhetővé teszik a család dalmatáját és a filctollakat. Egyszerre.

21 bizonyíték, hogy nem mindig jó ötlet apára bízni a gyereket

20. Úgy nyugtatják meg a gyerekeket, hogy megtanítják őket szelfit készíteni.

21 bizonyíték, hogy nem mindig jó ötlet apára bízni a gyereket
21 bizonyíték, hogy nem mindig jó ötlet apára bízni a gyereket
21 bizonyíték, hogy nem mindig jó ötlet apára bízni a gyereket
21 bizonyíték, hogy nem mindig jó ötlet apára bízni a gyereket

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top