Baba

Mit tehetsz, ha szülés után hullik a hajad?

A várandósság jót tesz a hajnak: ilyenkor a női hormonok intenzívebben működnek, és emiatt a hajgyökereknél a sejtosztódás felgyorsul, és a már meglévő hajszálak is tovább élnek. Így lehetséges, hogy a terhes nők haja dúsabb, erősebb, élettel telibb, és hosszabbra és gyorsabban is megnő, mint egyébként normál körülmények között. Ez a frizura szempontjából ideális állapot azonban nem tart örökké: a szülés után egy-három hónappal hullani kezd a haj. Vajon mit lehet ez ellen tenni?

A szülés után nem sokkal a haj addigi ragyogásáért és dússágáért felelős progeszteron és ösztrogén hormonok koncentrációja csökken a szervezetben, és a természetes hajhullással együtt elvesztik a nők azokat a hajszálakat is, amik eddig csak azért nem hullottak ki, mert a terhesség alatt termelődő hormonok ezeket megerősítették. A szülés utáni hajhullás tehát természetes egy bizonyos mértékékig, de ha még fél év után sem marad abba, és ráadásul foltokban hullik, akkor ennek hátterében valamilyen probléma áll, amit feltétlenül ki kell vizsgáltatni orvossal.

Mit tehetsz, ha szülés után hullik a hajad?

Csalán, diólevél és almaecet

Ugyanakkor a természetes hajhullást sem kell szomorúan tudomásul venni: jó néhány dolog van, amivel ezt az állapotot enyhíteni lehet. Először is kímélni kell a hajat: hetente egyszer, legfeljebb kétszer mossuk meg lehetőleg természetes gyógynövényeket tartalmazó samponnal. A legjobb hajápoló növények a csalán, a diólevél, de például az almaecetet is már az ókortól kezdve használják hajhullás ellen. Ez utóbbit minden hajmosás után öblítőként érdemes használni úgy, hogy 1 dl almaecetet elegyítünk 1 dl vízzel. Az almaecet egyébként belsőleg is hasznos: 1 dl vízhez adjunk egy evőkanál almaecetet, és ezt esténként vegyük be hat héten keresztül.

A diólevélfőzet elkészítése ennél valamivel bonyolultabb, de nem ördöngösség ez sem: három gramm diólevelet kell egy deciliter vízzel leforrázni, majd tíz percig állni hagyni és végül leszűrni. Hajmosás után ezzel a főzettel átmasszírozzuk fejbőrt, majd tíz perc elteltével leöblítjük.

A csalános hajöblítő receptje pedig így néz ki: 5 liter vízhez körülbelül 4-5 marék csalánt kell tenni, lassú tűzön forrásig melegíteni, majd pár percig állni hagyni, és ezzel a főzettel kell hajmosás után a hajat leöblíteni.

További praktikák

A hajhullást még számos más módszerrel lehet lassítani. Ezek közül a leghatékonyabbak a következők:

– Sok víz fogyasztása (naponta 2 liter).

– B5-vitamin-fogyasztása.

– Dió, spenót, hal, sárgarépa, joghurt, tojás rendszeres fogyasztása.

– Stresszmentes életmód.

– A fejbőr vérkeringésének serkentése rendszeres masszázzsal.

– Váltott hideg-meleg vizes zuhannyal a vérkeringés frissítése.

– Zsíros, korpásodó haj gondos ápolásával lassítható a hajhullás, mert a faggyúmirigyek túlzott működése következtében keletkezett vastag korparéteg a hagymák sorvadását idézi elő, s a hajszálak kihullnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top