Baba

10 játék, amire minden gyereknek szüksége van

Amint gyerekeink lesznek, velük együtt a játékok is beköltöznek az életünkbe. Számtalan játékszert veszünk, kapunk ismerősöktől, és közben aggódunk, hogy túl sok, túl kevés, nem megfelelő... Íme tíz játék, amivel biztosak lehetünk benne, hogy jót teszünk vele a gyerekeknek.

Színes fakockák

Játék és tanulás egyszerre, a legkisebbektől az iskoláskorig: fejleszti a motorikus készségeket, a térbeli tájékozódást, szem-kéz koordinációt, strukturális gondolkodást, és különben is jó móka egymásra pakolni őket. Jól társítható más játékokkal, készülhet belőlük garázs az autóknak, vagy babaház a babáknak.

10 játék, amire minden gyereknek szüksége van

Labdák

Minden gyereknek legalább egy labdája legyen, de inkább több. Különböző anyagokból és mindenféle méretben, súlyban ajánlott a mozgásfejlődéshez. A piciknek kicsi, puha labdákat guríthatunk, akik cseperedve megtanulják hamar, hogyan kapják és dobják el jó messzire, hogy aztán mi futhassunk a sok labda után.

Művészkellékek

Egy kis sarok, ami csak az övé, ahol nyugodtan alkothat, és amit berendezünk a korának megfelelő kellékekkel. Legyen számára elérhető a zsírkréták, ceruzák, festékek, ragasztók, papírok hada egy helyen. A cipősdobozokat, vécépapír-gurigákat hasznosítsa újra, fedezd fel, mi mindenre képes a kreativitásával.

10 játék, amire minden gyereknek szüksége van

Autók, járművek

Nemcsak fiúknak, de kislányoknak is jót tesz, ha van pár autójuk, járművük. Fejleszti a kézügyességüket, az ok-okozati összefüggésekre tanítja őket, és rengeteg lehetőséget nyújt a képzelőerejük használatára.

Babák és plüssállatok

Nemcsak arra jók, hogy ölelgessék a plüssöket alvás közben, hanem segítenek a gyerekeknek kifejezni az érzelmeiket, empátiára tanítja őket és gyakorolhatják rajtuk a gondoskodást. A szerepjátékokhoz elengedhetetlen társaság, az én gyerekeim például boldogan adtak nekik teapartikat és beszélgettek velük délutánokon keresztül.

10 játék, amire minden gyereknek szüksége van

Puzzle

Már totyogós kortól érdemes puzzle-zni, kirakózni a gyerekekkel. Fejleszti a finommotoros képességeket, a figyelmet, megtornáztatja a gyerekek elméjét is, segítve a problémamegoldó képességüket. A térbeli tájékozódásban is hasznát veszik, illetve gyors sikerélményt ad nekik, ha a korosztályuknak megfelelő puzzle-t adjuk a kezükbe.

Kis fa- vagy műanyag figurák

Mindegy, hogy fából vagy műanyagból vannak, a kis ember- és állatfigurák számtalan játéknak adnak teret. Segítségükkel a gyerek hirtelen számtalan szerepbe képzelheti magát, lehet farmer, aki az állatokat gondozza, válhat orvossá, aki megment egy seregnyi beteget, vagy akár nyithat egy fodrászatot, csak a fantáziája szab határt.

Zeneszerszámok

A gyerekek alapvetően muzikálisak, akkor is, ha jó hallást örököltek tőlünk, és akkor is, ha amúgy teljesen hamisan énekelnek. Engedjük őket zenélni, mert még ha nem is válik belőlük híres zenész, de az önkifejezés egy olyan formáját tanulhatják meg a saját módjukon, aminek nagy hasznát veszik majd felnőttkorukban.

10 játék, amire minden gyereknek szüksége van

Jelmezek

Nem kell profi jelmezekre gondolni és elszaladni felvásárolni a fél boltot, elég, ha olyan ruhadarabokat adunk a gyerekeknek, amikben átváltozhatnak valaki mássá. Régi kalapok, szelektálásra ítélt női ruhák, amikben királykisasszonnyá válhatnak… csak nézzünk szét a saját szekrényünkben, mit használhatnának fel egy mesebeli világ létrehozásához.

Szerepjátékhoz eszközök

Hasonlóan a jelmezekhez, a gyerekek szeretnek felnőtteset játszani. Ehhez szerezzünk nekik játék konyhát, játék ételt, babaházat, doktoros készletet, bármit, amivel felnőttek tevékenységeit tudják utánozni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top