Baba

Csoda: felépült a teljesen kihűlt kétéves gyerek

Sikeresen felépült az a lengyel kisfiú, akit november végén találtak meg eszméletlenül az éjszakai fagyban. A kétéves gyerek akkor mély hipotermiás állapotban került kórházba, ahonnan most hónapokig tartó kezelés után térhet haza.

A kisfiút november 30-án szállították a kórházba, miután eszméletlenül találtak rá egy patak mellett. Adam éjszaka, egy szál pizsamában szökött el nagyanyja házából Raclawice faluban. Amikor egy rendőrtiszt rábukkant, Adam testhőmérséklete mindössze 12,7 Celsius-fok volt, a szívverése pedig végzetesen lelassult. A szakértők szerint az ilyen súlyos, mély hipotermiába esett páciensek gyógyulása csodával határos.

A kisfiút kórházba kerülése után az orvosok egy olyan eszközzel tartották életben, amely lehetővé tette a vér oxigénnel való ellátását. Adam három nap kóma után ébredt fel először, akkor légzőkészülék segítségével lélegezhetett. “Kivételesen szerencsésnek érezzük magunkat, hogy a fiunkkal együtt mehetünk haza” – adott hangot örömének a sajtó előtt a kisfiú édesanyja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top