“Te jó ég, nekem kell életben tartanom!” – anyák első tapasztalatai

1. Amikor hazaértetek a kórházból…

Gabi: “Hirtelen még kisebbnek tűnt Julcsi, mint amennyire kicsi volt a kórházban. Ott a sok pici újszülött között ő is pont akkora volt, mint amekkorának lennie kellett, ám itthon a két nagyobbik gyerek mellett mintha összezsugorodott volna. Kis pánik tört rám, hogy most nekem kell a csecsemős nővérkék segítsége nélkül életben tartanom, és nincs kihez fordulni, ha épp gondunk akadna. Aztán persze ránéztem a nagy lányaimra, és tudatosult bennem, hogy ha velük sikerült, Julcsival is sikerülni fog. Onnantól már csak élveztem az új helyzet okozta káoszt.“

Daniella: “Húsz percig tartott a hazavezető út, de végig attól rettegtem, hogy Lotti nem vesz levegőt, rohantunk vele fel a lakásba, kicsomagoltuk és naná, hogy minden rendben volt. Aztán jött az első etetés de akkor még nem volt tejem, pánikoltam, hogy akkor most mit adjak neki, estére már jobb volt a helyzet, akkor csak ültünk, és néztük, ahogy mind a 48 centijével horpaszt a bölcsőben.“

2. Az első fürdetés…

Gabi: “Kicsit kaotikusra sikerült. Már elfelejtettem, hogy mennyire meleg vízben szeretnek a pici babák fürdeni, mert a 8 és 10 éveseim az alig langyos vizet kedvelik már évek óta. Nem is készültünk vízhőmérővel, valahogy teljesen kiesett a fejünkből, úgyhogy nem lett elég meleg az a fürdővíz, amitől persze Julcsi bömbölve szeretett volna kiugrani a kádból, ha nem kétnapos, és tud ugrálni. Ezen kívül pedig olyan kérdések keringtek bennünk, mint a köldökcsonk, hogy most akkor ezt lehet vízbe meríteni avagy sem és egyáltalán, hogy volt ez régen a csajoknál. Itt vált világossá, hogy hiába van már két gyerekem, nagyon régen voltak újszülöttek.“

Daniella: “A szülés után elég magas maradt a pulzusom és a vérnyomásom, ami miatt sokáig szédelegtem, az első fürdésnél olyan meleget csináltam a fürdőben, hogy a szemüvegünk is bepárásodott. Mindenképpen helyt akartam állni, de ömlött rólam a víz, remegtem, és azt hittem elájulok, annyira ki voltam ütve, hogy túl sok mindenre nem emlékszem.“

3. A legnagyobb ijedtség…

Gabi: “Mivel Julcsi még alig múlt háromhetes, túl nagy ijedtségben nem volt részünk. A nagyobbakkal persze már átéltünk mindenféle rémisztő helyzetet, de a kis újszülöttünk még viszonylag problémamentes, eszik-alszik-kakil üzemmódban működik. Talán a növekedési ugrást mondanám a legijesztőbbnek, ami pár napja kezdődött, és amitől úgy tűnt, hogy tápszeres pótlásra lesz szükség. Bár azért az sem lenne világvége, az a lényeg, hogy jóllakottan szuszogjon.“

Daniella: “Lotti nagyjából egyhetes lehetett, amikor besípolt a bébiőr, felvettük az ágyból, és nem mozdult, nagyon bepánikoltunk, de szerencsére csak nagyon mélyen aludt. Aztán kinyitotta a szemét, és méltatlankodva nézett ránk, hogy most miért piszkáljuk. Aztán persze jött a növekedési ugrás és a nem vagyok hajlandó aludni, csak mellkason korszak is, de 3 hónapos korára a legtöbb idegtépő dolgon túl voltunk.“

4. Amit másképp csinálnál…

Gabi: “Julcsival kapcsolatban egy dolgot csinálnék egyelőre másképp: nem jönnék haza előbb a kórházból saját felelősségre. Mivel karácsonykor született, ezért duplán éreztem magam borzasztóan a kórházban és 72 óra helyett már 48 óra múlva hazajöttünk, persze a gyerekorvos áldásával. Szerencsére Julcsi teljesen egészséges, erős babának született, minden gond nélkül haza is engedték, én viszont a műtét után még maradhattam volna egy napot, hogy erősödjek. A nagyokkal kapcsolatban persze már sok mindent csinálnék másképp, de ez más történet.“

Daniella: “Szerencsére nagyon súlyos dolgokat nem bántam meg, de az biztos, hogy fele ennyit aggódnék az etetésen. Lottinál az első pár hónapot meghatározta az állandó küzdelem azért, hogy legyen elég tejem. Ettől függetlenül a második babánál is mindent megpróbálnék, de a görcs talán már nem lenne bennem.“

5. A legfeleslegesebb és a legnélkülözhetetlenebb babacucc, amit megvettél…

Gabi: “A legfeleslegesebb számomra egyértelműen az a négy vékony sapka legkisebb méretben, amit sosem fogunk használni, mert egyrészt már akkor kicsik voltak rá, mikor megszületett, másrészt pedig tél van, és kintre vastag sapka kell, bentre pedig nem használunk sapkákat. Ide tartoznak még a kétrészes, rendkívül cuki 56-os ruhák, amiknek semmi értelmük, mert rögtön a nyakában van a felsőrész, ahogy ráadnám. De persze nem lehetett ott hagyni, amikor megláttam… annyira édesek! A legnélkülözhetetlenebb a szoptatós párna, ami leesésgátlóként is remekül funkcionál, és számomra a bugyola pólya is áldás, jókat alszik benne éjszaka a leányzó.“

Daniella: “Szerettem volna Lottit pólyázni, de az orvosunk hason fekvést javasolt, úgyhogy sajnos ez kimaradt, így a pólya is ott pihen a fiókban, az én gyerekkori huzatommal. A legnélkülözhetetlenebb babacucc a cumi lett, Lotti nem találta meg az ujját, úgyhogy cumis baba lett, az elején nagyon ellene voltam, de mikor először kapott cumit elképesztően megnyugodott.“

6. Amitől szülés előtt a leginkább féltél, de nem úgy lett…

Gabi: “Leginkább a féltékenységi jelenetektől féltem, hogy mit szólnak majd Julcsihoz a nővérei és a macskánk. Igen, a macskánktól is féltem. Hároméves, néha kissé pszichopata cica, nem tudtam mire számítsak, le akarja majd szaggatni az új jövevény fejét vagy sem. Nem ennyire drasztikusan azért, de tényleg tartottam tőle, hogy mondjuk egy percig nem nézek rá Julcsira, és a macska majd mind a 4,5 kilójával ráfekszik és agyonnyomja. A nagy lányaimmal kapcsolatban pedig jelenetektől, balhéktól tartottam, illetve attól, hogy eltávolodnak majd tőlem. Az első három hétben azonban még semmi ilyen borzasztóság nem történt, kétszer kellett a lányokra szólni, hogy óvatosan simogassák Julcsi fejét, a macska pedig messzire elkerüli, sőt fél tőle. Egyszer szagolta meg, mikor Julcsi az ölemben volt, azóta jóformán le sem jön a radiátorról, ha ébren vagyunk. Aztán már egy idő múlva ez nem is lesz aggódás tárgya, hiszen Julcsi megnő annyira hamar, hogy ha a macska bármilyen gaztettet tervezne ellene, akkor meg tudja majd védeni magát.“

Daniella: “Rettegtem tőle, hogy megromlik a kapcsolatom a férjemmel, sok rossz példát láttam az elmúlt években. Egy év távlatából most azt mondom, hogy kemény meló volt, de a nehezén, remélem, túl vagyunk, bár kevesebb időnk jut egymásra, mégis mindent igyekszünk megbeszélni, aztán majdcsak eljön a mi időnk is…“

7. Elvek, amiket hamar feladtál…

Gabi: “Én már 10 éve feladtam minden elvemet, az első lányom megszületésekor, a maradékot pedig 8 éve, a másodiknál. De azért maradt Julcsira is elv, amit elhajítottam két nap alatt a sarokba. Azt terveztem, hogy okulva az első két babázós korszakból, Julcsit majd nem fogom annyit cipelni, és rögtön lerakom majd mindig, ha elaludna rajtam. Nos, ez nem jött össze, de egy kicsit sem bánom.“

Daniella: “Túl sok dolgot nem határoztam el előre, úgyhogy szerencsére nem volt mit feladni. Lotti nem alszik az ágyunkban, pedig féltem, hogy ez majd nehezen fog menni. De annyira kis súllyal született, hogy meg se mertük próbálni, hogy közöttünk szuszogjon. Inkább magammal kapcsolatos elveket adtam fel, például még mindig nem kezdtem el futni vagy rendesen tornázni. Ami nem túl jó hír, de majd februártól…”