Baba

Három anya a szoptatásról: nem kell ebből lelkiismereti kérdést csinálni

A gyereknevelést mind másként csináljuk, máshogyan tartjuk jónak, és menet közben más kompromisszumokat kötünk. Miért lenne ez másként a szoptatással? Három anya mesél most arról, hogy neki milyen volt a szoptatás.

Amikor először tettem mellre a gyermekem…

“…még nem is voltam magamnál. Császárral szültem, és épp csak ébredeztem az altatásból. Bejött egy nővérke a gyerekkel a kezében, két ujja közé fogta a mellbimbóm (már ezen is megdöbbentem, olyan váratlannak és tolakodónak tűnt a mozdulat), aztán odarakta a gyereket, aki már rá is cuppant. Aztán ott maradtunk mi ketten. A kislányom meg én. Még behajlítani se tudtam a kezem, mert ott volt benne az infúzió. De azért mégis jó érzés volt, hogy képes vagyok szoptatni. Persze aztán a mérlegelésnél kiderült, hogy semmi mérhető nem jutott a gyerekbe, ráadásul rosszul harapott rá a mellemre, és az csúnyán kisebesedett, még vérzett is. Hetekig tartott, míg teljesen begyógyult.” (F. M.)

“…teljesen biztos voltam a dolgomban. Az egész várandósság alatt kíváncsian vártam ezt a percet. Annyi jót olvastam és hallottam a szoptatásról, hogy biztos voltam benne, minden szuperül fog menni. Tetszett, hogy ilyen közel lehet hozzám a babám, és csak gyönyörködtem benne.” (T. Zs.)

“…akkor még fel sem fogtam, hogy mi történik. A lányunk elég pici súllyal született, úgyhogy szülés után csak 10 percet volt velünk, aztán elvitték, de a szülésznőm visszalopta, amiért örökké hálás leszek. Csak feküdt a karomban, és annyira békés volt az egész, de valahogy más, mint ahogyan elképzeltem. Kövezzenek meg, de nekem maga a szoptatás sosem okozott eufóriát, cserébe egy csomó más meg igen. Aztán persze jöttek a gondok, mert a nagy szopási tudományát másnapra elfelejtette.”  (P. D.)

Három anya a szoptatásról

Amikor gond adódott…

“…azt se tudtam, kihez forduljak. A kórházban minden egyes nővér mást mondott. Az egyik azt állította, hogy 15 percnél tovább ne hagyjam a gyereket a mellemen, a másik azt, hogy hagyjam csak, hadd szopizzon, attól termelődik a tej. Az egyik bimbóvédőt ajánlott, a másik közölte, hogy nehogy megpróbáljam, mert akkor keresztet vethetek a szoptatásra. Mivel az én anyukám engem nem tudott szoptatni, így tőle se várhattam segítséget és a barátnők se voltak igazán meggyőzőek. Nekem végül az internet segített – rengeteget olvastam a szoptatásról, és szép lassan rájöttem, mit csinálunk rosszul, hogyan tudnék javítani a helyzeten. De azért ez hosszú menet volt.” (F. M.)

“…ittam literszámra a teát, az alkoholmentes sört és szedtem a homeós bogyókat, emellett meg fejtem, még ha csak 20-30 milliket is. A kisfiam, aki 3170 grammal született, otthon tovább fogyott. 2800 gramm volt, amikor elkezdtem rendszeresen tápszerrel pótolni, de ezt nem nagyon mertem beismerni. Féltem a reakcióktól, hiszen mindenhonnan azt hallottam, az a jó anya, aki szoptat.” (T. Zs.)

“…A második napra elfelejtette hogyan kell szopni, aztán volt egy nővér, aki megszánt és megmutatta, hogyan kell. Azt hittem, azok után minden menni fog a saját útján, akkor még nem voltam túl a tejbelövellésen. A hazaérkezésünk után néhány órával viszont megtörtént, üvölteni tudtam volna a fájdalomtól, aztán nagy nehezen az is megoldódott, szerencsére mellgyulladás nélkül. A következő fennakadás a mennyiségi kérdésnél kezdődött, azzal viszont a szoptatásom végéig küzdöttem.” (P. D.)

A tápszer…

“…receptjét már akkor megkaptuk, amikor hazaindultunk a kórházból. A biztonság kedvéért. De én nem akartam kiváltani, mert féltem, hogy ha lenne otthon, akkor biztosan használnám. Akkoriban még vallásosan hittem abban, hogy a tápszer méreg, és ha egészséges gyereket akarok nevelni, akkor muszáj az első hat hónapban csak anyatejet adnom neki. Persze tudhattam volna, hogy ez csacsiság, hiszen én soha életemben nem kaptam egy korty anyatejet sem, még sincs semmiféle egészségügyi gondom. A tápszerreceptet végül nem kellett kiváltanom – de a hat hónapot nem tudtuk kivárni. A kislányom már öt hónaposan nyúlkált a kajánk után, mindent a szájába tömött, és nagyon boldog volt, amikor végül egy kis almapürével kínáltam. Utólag kicsit megbántam, hogy nem vártunk még két hetet. Csak hogy elmondhassam, hat hónapig kizárólag anyatejet kapott. De ez is csak pár hónapig volt fontos.” (F. M.)

…egy nagyon jó találmány. Eltekintve attól, hogy eleinte tartottam a reakcióktól, semmi ellenérzés nem volt bennem a tápszerrel kapcsolatban. Babáknak találták ki, és a tápszeres baba sem lesz feltétlenül betegebb, mint az anyatejes. Ma már két és fél éves a fiam, de nem is emlékszem, hogy apróbb megfázásokon kívül mikor volt komolyabb baja.(T. Zs.)

“…eleinte úgy tekintettem rá, mint az ősellenségre. Bár a kórházból jövet kiváltottuk, sokáig nem használtuk. Aztán amikor már láthatóan nem volt a lányomnak elég tartalmas az én tejem, tápszerre váltottunk, és sosem bántam meg. Szép dolog a szoptatás, de ha erőn felül megy, akkor azt a baba és az anya is érzi. Nálunk ez volt.” (P. D.)

A legtöbben azt mondták, hogy…

“…ne aggódjak. De hát hogy nem lehet aggódni a szoptatás miatt? Hiszen ez a gyerek legfontosabb eledele hat hónapig, vagy tovább is. És milyen anya vagyok, ha nem tudom ezt produkálni és megfosztom a gyermekem a “legtökéletesebb ételtől”, és minden pozitív dologtól, amit ez jelent. Ráadásul nekem úgy tűnt, hogy soha nincs elég tejem, mintha mindig éhes lenne a lányom. Legalábbis a rokonok, ismerősök mind ezt mondták, amikor arról panaszkodtam, hogy nem alszik, gyakran ébred, sír. Ma már tudom, hogy nem volt igazuk. De akkoriban ez nagyon rosszul esett, úgy éreztem, senki nem érti meg, min megyek keresztül.” (F. M.)

“…hogy ez is valami, legalább egy kicsit sikerült szoptatnom. Az étkezések nagyjából fele-fele aranyban álltak anyatejből és tápszerből, végül beletörődtem. Ez is több, mint a semmi – gondoltam. Ebben később egyre többen erősítettek meg, bár volt, aki szerint nem próbálkoztam elég keményen.” (T. Zs.)

 

“…hogy ne adjam fel! Rengeteg malátasör, homeopátiás bogyó és nagyjából 50 doboz tejserkentő tea árán tudtam 7 és fél hónapig szoptatni a lányomat, egyszerűen sosem voltam az a tipikus tejcsárda. 120 gramm tejnek úgy örült a család, mint egy új háznak. A vége aztán az lett, hogy a szoptatásból lelkiismereti kérdést csináltam, de szerencsére még időben kapcsoltam.” (P. D.)

Három anya a szoptatásról

Amikor végleg befejeztem a szoptatást…

“…sírtam. Nem én döntöttem úgy, hogy legyen vége. A kilenc hónapos lányom már korábban is el-elfordult, ha cicivel kínáltam, de én nem foglalkoztam ezzel. Csak átmeneti állapot, nyugtattam magam. Nem volt igazam. Amikor kijött az első foga, akkorát harapott a mellembe, hogy majdnem elájultam a fájdalomtól. És tette ezt újra és újra, amikor csak mellre tettem. Hiába magyaráztam neki, hogy anyának ez fáj, elfordult, eltolt. Egyszerűen nem akart tovább szopizni. Kicsit sem hiányzott neki, és soha többé nem kérezkedett vissza. Neki ennyi kellett. Nekem több idő kellett volna, lassabb átmenet, egy kis búcsú. De mire észbe kaptam, már elmúltak a kisbabás hónapok, ő pedig ezzel szinte egy időben elkezdett járni. Kislány lett belőle.” (F. M.)

“…Bebe 3 hónapos volt. Ekkor volt egy elég stresszes kórházi napunk (MRI-vizsgálat), amikor enni se evett annyit, mint előtte. Innentől fogva napról napra kevesebb lett a tejem. Mikor pár hét múlva megérkezett a vizsgálat eredménye, fellélegeztünk – de ezután már egyáltalán nem szoptattam. Bevallom, akkor már nem is érdekelt senki véleménye. Van egy egészséges, gyönyörű kisfiam, aki ma már két és fél éves – és igen, egyéves koráig tápszert kapott. De nem ez a fontos, ha róla mesélek, hanem az, hogy okos, ügyes és rafinált kis fickó.” (T. Zs)

“…fellélegeztem. Utáltam látni, hogy a lányom éhes és utáltam magamat is, ha nem ettem vagy nem pihentem eleget, és emiatt estére nem volt elég tejem. Ezért aztán olyan szigorú voltam magamhoz, hogy kezdtem befordulni és utálni az egészet. Mióta tápszert kap, sokkal kiegyensúlyozottabbak vagyunk mindketten.” (P. D.)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top