Baba

Milyen a jó: lábzsák

Nincs mese, itt a tél. Levegőzni viszont kell, ugyanis egy óra séta még a legnyűgösebb napon is kisimítja az idegeket. Nulla fok alatt viszont nem árt bebugyolálni az apróságokat. Megmondjuk, hogy milyen a jó lábzsák.

Hány réteg?

A babák és kisgyerekek öltöztetésénél mindig az a legnagyobb kérdés, hogy hány réteget adjunk rájuk. Az alapszabály az, hogy egy réteggel többet, mint magunkra. Nyilván ez függ a rétegek vastagságától és attól is, hogy a baba már mozog, vagy csak fekszik, esetleg ül. Érdemes tudni, hogy tőlünk is függ, hogy a gyerekünk fázós lesz-e később: ha az első időkben – amikor még nem működik jól a hőháztartásuk – túlöltöztetjük, ne számítsunk könnyű menetre télen.

Takaró, lábzsák vagy overall?

Ameddig a baba mózesben van, addig elég a takaró, nem mocorog, és jól be tudjuk bugyolálni. Persze a lábzsák a legjobb megoldás, de az első kiadások mellé nem hiányzik egy újabb tízezres tétel. Sokan csinálják egyébként azt, hogy az első pár hónapban a következő télre jó overallt adják a babára, ami akkor még zsákként funkcionál. Aztán a következő télen ráér bárki eldönteni, hogy kell-e lábzsák, vagy a babája utálja a bezártságot. Mert az igazság az, hogy nem mindegyik gyerek rajong a lábzsákért, van, amelyik utálja, ha be van zárva a keze, a másik pedig attól kap hisztirohamot, ha a lábait nem tudja lóbálni.

Takarót csak akkor ajánlunk, ha a lábzsákkal nem tud a csemete megbarátkozni, az állandó mocorgás miatt ugyanis a séta arról fog szólni, hogy a plédet igazgatjuk. Egyébként pedig egy pléd sosem fog olyan jól melegíteni, mint egy zsák.

Milyen a jó: lábzsák

Lábzsákból milyet?

Ez azért nehéz kérdés, mert nagyon sok függ attól, hogy a családi költségvetés hogyan áll. Ha nem fér bele egy 10-12 ezer forintos darab, akkor hiába az a legjobb, egy másikkal kell beérni. Alaphelyzetben teljesen megfelel a babakocsihoz tartozó (már amelyikhez) zsák, de ehhez alá kell öltöztetni a babát. Vannak már olyan nagy cégek, amelyek olyan profi zsákokat gyártanak, amelyek tökéletesen funkcionálnak mínusz 15 fokban is. Ezek viszont elég drágák, cserébe elég nagyok, így akár szánkóba is rakhatóak. Fontos, hogy olyat válasszunk, ami passzol a babakocsinkhoz, nyugodtan próbáljuk bele a zsákot, egyetlen boltban sem szólnak miatt. A legjobbak a “múmia”-zsákok, amelyeket egészen szorosra be lehet húzni.

A másik fontos kérdés, hogy milyen legyen a tölteléke. A legmelegebbek a bárányszőr zsákok, ezeknél viszont problémát okozhat a tisztán tartás, mosni például csak speciális mosószerrel ajánlott őket. A vatelinnel és tollal töltött zsákok nagyjából ugyanazt tudják, itt a különbség a tisztán tartásban van. Ha több gyerekre tervezünk, akkor mindenképpen a vatelinnel töltöttet ajánljuk, ugyanis ez jobban bírja a mosást. A tollal töltött zsákoknál a töltelék egy idő után összeeshet.

Újat vagy használtat?

Ha lehet választani, akkor ebben az esetben az újra szavazunk. Használt zsákok esetében ugyanis nem lehet tudni, hogy hogyan tartották tisztán, esetleg mennyire harcolták le. Elképzelhető, hogy veszünk egy teljesen lelakott zsákot, ami első ránézésre tök szuper.

A nagy kérdés: cipő, csizma vagy semmi?

Bár nehéz megállni, hogy ne vegyük meg a legcukibb szőrös csizmákat, valójában nem igazán praktikusak olyan gyerekeknél, akik még nem járnak. A legjobb megoldás a zárt/lábas overall. Ha már jár a pici, a kérdés jóval összetettebb, de ez legyen egy következő cikk témája.
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top