Baba

3 éves kislányt zártak cellába az anyjával

Szerinted mit kellett volna tenniük a rendőröknek?

Az amerikai Strongsville városának egyik hipermarketében érték tetten Latonya Basst, amint több mint 500 dollár értékben tulajdonított el árucikkeket. Az asszonyt őrizetbe vették, igen ám, de a bűncselekmény során vele volt 3 éves kislánya is.

A nőt és a gyereket a rendőrkapitányságra vitték és a napokban nyilvánosságra került felvételek szerint mindkettőjüket bezárták egy cellába. A rendőrség azt mondja, a kislány érdekében döntöttek így, hiszen valószínűleg sokkal jobban megijedt volna, ha elválasztják az anyjától és egy másik helyiségbe viszik, ahol idegenek vigyáznak rá. Az asszonynak egyébként engedélyezték, hogy telefonáljon a gyerek apjának, aki aztán el is ment a kislányért.

Bass azonban felháborodott az eljáráson, azt mondja: a kislánya az eset óta fél a rendőröktől.

3 éves kislányt zártak cellába az anyjával

Forrás: 19 Action News

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top