nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Használtat vagy újat? Babavárás költséghatékonyan

Minden túlzás nélkül milliókat lehet költeni a babakelengyére, főleg ha az első gyermekét várja a család. Mi ugyan próbáltuk okosan csinálni, aztán a negyedik hónap végére teljesen tiszta lett, hogy már a babakocsinál túlzásba estünk.
Tánya
f Ajánlom

A babavárás legalább akkora üzlet, mint az esküvő. Teljesen biztosan állítjuk, hogy van egy eddig még fel nem fedezett hormon, ami ennél a két sorsfordító eseménynél termelődik. Tudják ezt a kereskedők is, így aztán a világ legdrágább teljesen felesleges dolgai mind az esküvőkhöz és a kisbabákhoz kötődnek. Megpróbáltuk összeszedni, hogy mit érdemes használtan és mit újonnan beszerezni. Egyébként ha az egyik kezünket a szívünkre, a másikat pedig a zsebünkbe tesszük, akkor a válasz tök egyszerű: mindent vegyünk használtan. Így viszont csak kevesen csinálják.

Fő a biztonság

Mi két dolgot vettünk figyelembe, az egyik, hogy szeretnénk még második babát is, a másik pedig, hogy melyek azok a dolgok, amelyeknél a gyerek biztonsága a kérdés. Ezért mi ezt az elvet követve vásároltunk, büszkén merem mondani, hogy egy-két teljesen felesleges ruhadarabtól eltekintve nem vettünk hülyeségeket, de újragondolva a mostani fejünkkel sokkal több használt cuccot vennénk.

Babakocsi

Mostanában egyértelműen az a trend, hogy amint a baba mozgékonyabb lesz, a szülők kocsit váltanak, és az addigi nagy, ringó hajót egy könnyebb, sportosabbra cserélik. Célszerű úgy számolni, hogy az első “nagy” kocsit nagyjából 1-1,5 évig használják a babák. Ezért abból felesleges újat venni, ennyi idő alatt ugyanis nem lehet annyira lelakni, hogy ne bírjon ki egy újabb gyereket. A babakocsinál hasonló a helyzet, mint az autóknál: a szalonból kigurulva még a legmenőbb darabok ára is sokat zuhan. Fontos, hogy csak olyan kocsit vegyünk, amit kipróbáltunk. Tologassuk, csukjuk össze, rázzuk meg. Ha valami kattog, nyikorog, recseg, hagyjuk ott. A kínálat bőséges. Márkátlan darabból használtat csak akkor vegyünk, ha az anyagi helyzetünk mást nem enged. A nagyobb márkák elég jól hozzák a szintet hosszú éveken keresztül. Második kocsinak viszont érdemes újat venni, ezek ugyanis nem drágák, és sokkal könnyebben használódnak el, mint a nagyok. Aki mégis használtban utazik, az vegyen külföldi oldalról. A babakocsi-vásárlásról egy későbbi cikkben bővebben is beszámolok.

Használtat vagy újat? Babavárás költséghatékonyan

Autósülés

Mi ezt is a biztonság kategóriába soroltuk, ezért újat vettünk belőle. Nem bántuk meg. Főleg azért, mert isofix talppal rögzítjük a kocsiba, és tényleg sokat használjuk. Fontos, hogy ha használtan veszünk autósülést, a töréstesztjét akkor is nézzük meg. Tízezer forintért már kapunk használt, 4 csillagos törésteszttel rendelkező ülést. Az isofix talp elég drága mulatság – cserébe ez a legbiztonságosabb rendszer, ami napjainkban létezik. Mivel egy jól bekötött ülésen a baba élete múlhat, ezért aki tud, az ilyenben gondolkozzon. Ilyet érdemes babás fórumokon keresgélni, így az eladó könnyebben “lecsekkolható”. 



Kiságy

A babák az első két évben garantáltan nem fogják tönkretenni a kiságyat, ezért bátran vegyen mindenki használtat. Az egyetlen baj az lehet, ha esetleg a menetek megkoptak, de ezt az ügyes kezű apukák könnyen orvosolják. Matracból már nem ajánljuk a használtat, még akkor sem, ha hiperszuper kókuszmatracról van szó. Az éjszakai balesetek senkit nem kerülnek el, és gumilepedőt sem használ mindenki… Az utazóággyal más a helyzet, abból gond nélkül vehetünk használtat, szinte fillérekért.

Használtat vagy újat? Babavárás költséghatékonyan



Játékok

Mi alig vettünk új játékot és nem bántuk meg, ráadásul tanulságos, hogy amiből túl sokat árulnak, azt nem szeretik a gyerekek. Van például a neten egy bizonyos típusú járássegítő, amiből minden oldalon legalább 30-40 darabot árulnak… Rágókából higiéniai okok miatt újakat vettünk, de babákból, kisautókból és zenélő kacatokból tökéletes a használt is. A lányunk kedvenc éneklő (nem is értjük, miért szereti…) játékát 900 forintért lőttük egy Facebook-csoportban, újonnan viszont több mint 4000 forintba kerül. Használt játékot egyébként külföldi oldalakon is megéri keresni, egy zsáknyi építőkocka például pont ötödannyiba került, mint itthon.

Kád

Az anatómiai kád a parasztvakítás tipikus esete: mi kaptunk egyet, és a lányunk úgy üvöltött benne, mint a sakál, ráadásul fürdetni is nehéz volt, és nem utolsósorban ezek a modellek sokkal drágábbak, mint a sima kádak. Abból is felesleges újat venni, de ha mégis úgy döntenénk, akkor semmiképpen ne bababoltban vegyük, ott ugyanis durván megkérik az árát. A piacokon a műanyagosoknál szokott lenni, 1500-2000 forintért, tökéletes az is. Nem? De.

Használtat vagy újat? Babavárás költséghatékonyan

Bútorok

Csakúgy, mint a kiságy esetében, itt is teljesen felesleges újat venni. Főleg akkor, ha a baba saját szobát kap, és nem a hálót alakítjuk át. Mi a hálóból zarándokoltunk ki a nappaliba, és a benti bútorokat alakítottuk át gyerekbaráttá.

Cumisüveg

Sokan árulnak a neten cumisüveget, és tényleg hihető, hogy sosem használták, de mi valahogy nem tudtunk ezzel megbarátkozni. Nem azt mondjuk, hogy nem jó a használt, főleg ha új cumit vesz rá az ember (azt mindenképpen muszáj), de ha megoldható, akkor inkább legyen új.

Használtat vagy újat? Babavárás költséghatékonyan

Pihenőszékek

Ez egy elég vitatott kérdés, a mi lányunk nagyon pici súllyal született és a legtöbb széket 3,5 kilótól ajánlják. Pircsi viszont lassan haladt, cserébe eleinte sokat sírt. A vécén vagy hajmosás közben viszont mégsem kötheti magára az ember… Ezért mi egy nagy márka használt székét vettük meg neki, amit a legapróbbak is használhatnak – és bevált. Mi ebből se vennénk újat, mert elég drágák, és a legtöbb típusban alig négy-öt hónapig pihengetnek a kicsik, viszont mindenképpen próbáljuk ki megvétel előtt. Lehet, hogy a baba utálja és nem kényelmes neki, és ha így van, akkor még használtan is pénzkidobás. A pihenőszék egyébként tipikusan olyan, amit érdemes szülés után megvenni.



Hordozókendő és társaik

Elsőként mindenki döntse el, a babájával együtt, hogy mit szeretne. Pircsi például nagyszerűeket aludt a mellkasunkon, de a rugalmas kendővel nem barátkozott meg, zavarta, hogy nem lát ki. Ezért mielőtt vad vásárlásba kezdenénk, érdemes elmenni és kipróbálni a különböző típusú kendőket és hordozókat, erre vannak különböző klubok és boltok is. Egyébként ez tipikusan olyan, hogy ha jó állapotban van, és látszik rajta, hogy nem agyonhasznált, akkor simán meg lehet venni használtan is.

Használtat vagy újat? Babavárás költséghatékonyan

Etetőszék

Ezt is könnyen túlzásba lehet vinni, de teljesen felesleges. A gyerekek a legegyszerűbb székben is jól elvannak, és jól össze is tudják kenni. Mi ugyan vigyázunk a miénkre, de így is kapja a törődést rendesen, ezért ha újra vennénk, akkor ismét újat választanánk, így ugyanis biztos, hogy nem kell más rászáradt tökfőzelékével találkoznunk…

Ruhák

Tiszta szívből mondhatjuk, hogy a vadiúj gyerekruha a világ legnagyobb luxusa. Mi csak bodyt és kivételesen olcsó holmikat veszünk újonnan, meg persze olyat, aminek nem tudunk ellenállni. A cipőnél már más a helyzet, de ez legyen egy másik téma.

Olvass tovább

{PostTitle}

Megosztás Facebookon