Baba

Így spórolj időt és pénzt: gyerekruha online turkálóból

A turkálás időigényes, sokakat visszatart az, hogy nincs idejük boltról boltra járni és keresgélni. Nem gond, ma már sok üzlet megtalálható az interneten is. Gyerekruhákat keresve teszteltünk öt online áruházat.
Turkálóban vásárolni sok okból hasznos, az egyik legerősebb érv mellette biztosan az, hogy a bolti, új holmik árának töredékéért lehet beszerezni a dolgokat – bizony ma már nemcsak ruhák, hanem kiegészítők, gyerekjátékok, könyvek is kaphatók olykor ezekben az üzletekben. Turkáló és turkáló között is óriási a különbség, egyre kevesebb az a fajta klasszikus turkáló, ahol össze van dobálva rengeteg ruha, és mindenki kedvére keresgélhet benne. Megvolt ennek is a szépsége: sosem lehetett tudni, miféle kincsre bukkan az ember. Másfelől időigényes és eléggé lutri, lesz-e valami jó fogás, talán nem véletlenül akad egyre kevesebb ebből a típusból. 
 
Mostanában a vállfás vagy hajtogatott ruhás turkálók a gyakoriak, de a gyerekruhák esetében valamivel bonyolultabb a helyzet a vállfás rendszernél, még sosem láttam olyan boltot, ahol méret szerint is rendezték volna a ruhákat, így ott biztosan darabról darabra kell lapozni, azon a tájékon, ahol a méretet kb. megfelelőnek látjuk. Talán nem véletlen, hogy épp emiatt sokan nem is keresgélnek turkálóban gyerekruhát, mert bizony belátható, hogy ez leginkább sport és szerencsejáték egyben: rendszeres látogatást és küzdelmet igényel, de viszonylag kevés olyan csodaturkáló van, ahol mindig találunk valamit. Nekik és azoknak is ajánljuk az online turkálót, akik úgy érzik, hogy kép alapján is látják, megfelelő lesz-e a kiválasztott darab. És akkor jöjjön a mi turkálómustránk.
 
Ruhaszoba
 
Kicsit nehézkes a navigáció, nem egyértelmű, mit hol találunk. Amint egy ruhára kattintottunk, előkerül az a menüsor is, ahol a konkrét kategóriaválasztás történhet: fiú, lány, majd ezen belül a méretek, ennél többet pár perces keresés után sem találtam. A 98-as farmer igen jó áron, 660 Ft-ért kapható, egy elég csinos, virágos George tunika pedig 700 Ft, szimpatikus áron kaphatók a holmik. Sok márkás ruha akad, persze van no-name is. Személyesen csak Szolnokon vehető át a rendelt áru, 15 000 Ft felett pedig ingyenes a kiszállítás, néhányan összeállva ez azért egy könnyen elérhető összeg. Utalással, utánvéttel is lehet vásárolni. Klikk a Ruhaszobára
Nincs időd turkálóba járni? Nem baj, van online is!
onlineturi

Ezen az oldalon nemcsak gyerek-, hanem felnőttruhákat, cipőket és egyéb termékeket is találunk, óriási piros pont azért, hogy a női ruhák közt külön kategória a kismamaruha. A navigálás egyértelmű, a kategóriák jól áttekinthetők, az árak barátságosak: egy Next 98-as farmer 850 Ft, egy 104-es lányruha 700 Ft. Sok és sokféle ruhát találhatunk, többnyire márkásak. Erős kedvezményeket lehet elérni, pl. 8000 Ft felett már 40%, ami lássuk be, nem kevés. Itt is érdemes összeállni a vásárláshoz. Személyes átvétel van, utalással vagy utánvéttel lehet fizetni, ingyenes postázásról nem került elő infó. Klikk az onlineturira
Nincs időd turkálóba járni? Nem baj, van online is!

Tarkakuckó
 
Ezen az oldalon csak gyerekruhákat árulnak, viszont van új és használt is. A használt ruhák kifejezetten krém minőségűek (ez annyit jelent, hogy gyakorlatilag új darabok, vagy annak látszanak, nincs hibájuk).  A kis figurák a nem- és méretválasztásnál, amik a gombok is egyben, borzasztóan helyesek, az sem utolsó dolog éppen, hogy jó ránézni az oldalra. A menü egyszerű, rögtön fent, jó nagy betűkkel jelzik, hol választhatunk, hogy új vagy használt ruhát keresgélnénk. Az árak nem elszállósak itt sem, egy 98-as Zara kordnadrág 1099 Ft, egy 104-110-es méretű George kordruha 1600 Ft. Skype-on is megnézhetők a ruhák, ez mindenképp kiemelendő, modern és egyszerű megoldás az ellenőrzésre. Fizetés utalással, utánvéttel és PayU megoldásokkal lehetséges, ingyenes szállításról nem kerül elő infó. Klikk a Tarkakuckóra
Nincs időd turkálóba járni? Nem baj, van online is!
 
Háda webshop
A Háda üzleteinek kínálata mondhatni pazar, sok és sokféle jó minőségű ruha található, aki pedig ismeri a Rákóczi úti gyerekruha-paradicsomukat, szinte csak ezt ajánlja a gyerekruhák beszerzésére. A weboldalon szintén van gyerekruha- és cipőrészleg(!), a választék egészen komoly, keresni pedig nemcsak nemre és méretre tudunk, hanem még ruhatípusokra, színekre és márkákra is, itt aztán gyorsan megoldható a részletes keresés, ha speciális igényünk van valamire. Egy 98-as farmer 1299 Ft, a 104-es ruha 1499 Ft. Utánvét és bankkártyás fizetés lehetséges, 15 000 Ft feletti vásárlás esetén nincs postaköltség. Ezt a részt nem sikerült megfejteni, de idővel biztos kicserélik vagy marad a lorem ipsum. Klikk a Háda webshopra
Nincs időd turkálóba járni? Nem baj, van online is!
Gyerekruhaklub
 
Szép, szuper darabok: új és használt egyaránt, akciókkal, kedvezményekkel. Az oldal közepe felé egy óriási csúszkán választhatjuk ki, hogy milyen korosztálynak keresünk ruhát, itt is lehet ruhatípusokra, márkákra keresni, sőt még azt is leválogathatjuk villámgyorsan, hogy címkés vagy újszerű állapotú ruhát keresünk. Hasznos az is, hogy előre be tudjuk állítani, hogy milyen árkategóriában listázzon a rendszer (tól-ig). 98-as farmer 2400 Ft-ért biztosan akad, 110-es pöttyös ruha pedig 1460-ért jó vételnek számít. Vásárlás utalással, bankfióki befizetéssel, bankkártyával és utánvéttel lehetséges, 15 000 Ft felett itt is ingyenes a szállitás. Klikk a Gyerekruhaklubra
Nincs időd turkálóba járni? Nem baj, van online is!
És ti ismertek más, ajánlható online turkálót?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top