Baba

Amikor anya ágynak esik: beteg szuperanyuk nincsenek

Mindig a gyerekek kezdik. Piros lesz az arcuk, folyik az orruk, és mire észbe kapok, máris az ágyban fekszenek aggasztó állapotban. Szerencsére mire igazán megijednék, kiderül, hogy kutya bajuk, és két nap múlva már hiába próbálom ágyban tartani őket, hogy lábadozzanak. Persze az aggodalomnak ára van. Én vagyok az, aki éjszaka ott ülök a beteg mellett, aki berakja őt a hűtőfürdőbe, aki orrot töröl, és akit letüsszentenek. Nem csoda, hogy amikorra a gyerek meggyógyul, én szinte mindig felváltom őt a betegágyban. De ilyenkor kezdődik csak az igazi kihívás. Mert mi lesz most a gyerekkel?

Nyilván nem mindegy, hogy hány éves a csemete. Ha iskolás, óvodás gyerekekről van szó, akkor a helyzet némiképp egyszerűbb – csak a reggeleket és az estéket kell túlélni, amint elmentek a megfelelő intézménybe, érdemes lefeküdni és gyógyulni. A nagyobb gyerekek ráadásul még képesek megérteni is, hogy anya beteg és pihenésre van szüksége, esetleg akár segítenek is.

A csecsemővel is viszonylag túlélhető a rendszer borulása, mert csak azt kell megtudni az orvostól, hogy mit tehetünk, hogy ne kapja el a mi kórságunkat (valószínűleg semmit) és a lelkére kell kötni, hogy olyan gyógyszert írjon fel, ami szoptatás alatt is szedhető (és ilyenből azért akad). A legtöbb baba elviseli, hogy ha egész nap ágyban kell maradnia anyával, és talán még pihenni, aludni is fog hagyni.

A kétéves még nem érti

Ám egyéves kortól hároméves korig… nos a helyzet olyankor valóban kritikus lehet. Merthogy ez az a kor, amikor folyamatos felügyeletet és szórakoztatást igényelnek, szétszedik a házat, és simán leharcolnak egy tucatnyi teljesen ép felnőttet is, nemhogy egy beteget!

A legkézenfekvőbb megoldás természetesen az, ha ilyenkor apa, a nagymama, a barátnő vagy a szomszédasszony, mint földre szállt angyal belép a képbe, és átveszi a feladatokat. Ha kicsi esélyt is látunk arra, hogy ez megtörténjen, ne féljünk elfogadni, sőt kérni a segítségüket. A nők hajlamosak arra, hogy mártírként “kibírják” a dolgokat, bizonyítva, hogy milyen erősek, de erre nincs mindig szükség. Tehát alapszabály: ha van segítség, használjuk ki!

Amikor anya ágynak esik: beteg szuperanyuk nincsenek

Beteg szuperanyuk nincsenek

Ilyen idilli helyzet azonban nem minden családban adott. Nem minden apa tud betegszabadságot kivenni, hogy anyát is ápolja, és előfordul olyan, hogy nagymama messze lakik vagy maga is inkább ápolásra szorul, és a barátnők, szomszédok se feltétlenül hadra foghatók. Szóval megtörténik, hogy bizony a beteg anyának egyedül kell végigcsinálnia a napot, és kész.

Ilyenkor a legfontosabb, hogy engedjünk az elvárásainkból. Nem ma fogjuk csodás, fejlesztő és kreatív játékokkal szórakoztatni a csemetét, miközben tökéletes biomenüt helyezünk az asztalra. Vannak napok, hogy a tévé egész nap menni fog, miközben a gyerek csipszet morzsál a kanapén, és mi meg félálomban a lábát fogjuk, hogy tudjuk, legalább ott van mellettünk, és nem valami rettenetes dolgot pakol szét éppen. Igen, a ruha aznap koszos marad, a lakás romokban hever estére – de a legfontosabb dologban remélhetőleg nem vallunk kudarcot: a gyerek él, és mi is túléltük. El kell fogadni: vannak napok, hogy ez a maximum, amit ki lehet hozni belőlük, és kész. Legalább a lelkiismeret-furdalással ne kínozzuk magunkat. Beteg szuperanyuk nincsenek.

Evés, ivás, játék: az alapok ellátása

Csak sajnos ez a tévézés dolog nem működik 12–16 órában. Nincs az a birkatürelmű gyerek, aki ne unná meg. Szóval bármilyen lázas, elesett állapotban vagyunk, előbb-utóbb egyszerűen muszáj valami más játékalternatívát is adni nekik, pláne ha a betegségünk több napig is eltart.

Én mindig tartok odahaza néhány olyan dugijátékot pont az ilyen alkalmakra. A pihenés időnként minden egyes kiadott forintot megér. Színezők, legók, apró játékfigurák vannak ebben a meglepetészsákban, csupa olyan játék, amikkel egyedül is el lehet játszani.

Az önálló étkezés gyakoroltatását is ilyenkor kell elkezdeni. Nevezd ezt pedagógiai célnak, ha jobb a lelkednek. A lényeg, hogy készíts ki némi ételt és italt a gyereknek olyan helyre, hogy egyedül is elérhesse és felhasználhassa. Már ha nem akarsz percenként felkelni az ágyból, minden egyes éhes vagyok, szomjas vagyok felkiáltásra. Apró nasik, kupakos pohár, és máris kész a svédasztal. Igen, a nap végére minden ragacsos és morzsás lesz – de te feküdtél, és majd holnap feltakarítasz, egy nap alatt pedig a lakást sem eszi meg a kosz.

Fekvős játékok

Ha az alapvető szükségletek ki vannak elégítve, jöhet a játék megtervezése. Alapvetően minden játék jó, amihez nem kell felkelni.

1. Indul az előadás

A beteg anyukák nagyszerűen tudnak közönséget játszani. Jöhetnek tehát a színházas, a beöltözős, az éneklős és a táncolós projektek. Haladó szelleműek vegyék csak fel a telefonjukra a műsort, az újranézés még további nyugodt órákat jelent. (És nem mellesleg nagyszerű emlék!)

2. Orvosos játék

Tökéletes az orvosos játék, aminek keretében mindenféle módon megvizsgálnak minket, felhasználva ehhez az orvosi táska minden egyes darabját. Ez nem mindig jó érzés, de a lényeg megvalósul: még mindig fekhetsz. Ennek továbbfejlesztett változata a szépségszalonos, aminek keretében bekennek testápolóval, kifestik a lábkörmöd, fésülnek, megmasszírozzák a fejbőröd. Ez sem feltétlenül élvezet, de a legtöbb gyereket meglepően hosszan lefoglalja, ha elbogarászhat anyán.

Amikor anya ágynak esik: beteg szuperanyuk nincsenek

3. Össze lehet bújni

Mivel a betegséget úgyis tőlük kaptad, és mert valószínűleg úgysem tudod megvédeni őket attól, hogy kapcsolatba kerüljenek a bacilusaiddal, nyugodtan megengedheted nekik, hogy bemásszanak melléd az ágyba. Hozzák a kis mesekönyvüket is, abból te is olvashatsz, ha van erőd, vagy cserélhettek, és megpróbálhatnak most ők elaltatni téged.

4. Tegyél úgy

Ha kicsit jobban vagy, és ki tudsz mászni az ágyból, feküdj le a földre. A legtöbb gyereknek már az is elegendő, ha érzi, hogy vele vagy. Ha csak úgy teszel, mintha legóznál, babáznál, máris megvan a gyerek illúziója, hogy ezt most együtt csináljátok, és valószínűleg ott marad melletted. Találj ki valamit, amivel megbolondítod a helyzetet, hogy még izgalmasabb legyen. Hozzátok ki az összes plüssállatot, és most ne szidd le, ha minden dobozt kiborít és nem pakol vissza. Majd este apa.

5. Ereszd el a gyeplőt

Ha a helyzet fokozódik, és több napig ágyban kell maradnod, engedj meg olyan dolgokat, amiket korábban még soha. Mondjuk adj a csemetének egy doboz vízfestéket, egy nagy ecsetet, és kérd meg, hogy fesse ki a fürdőszoba csempéjét. Igen, majd később le is kell azt mosni, de az legyen a holnapi nap gondja, te most koncentrálj arra, hogy itt és most túléld a napot. Önts egy tálcába sót vagy lisztet és engedd meg, hogy azzal homokozzon. Ültesd be az etetőszékbe és tegyél elé három doboz joghurtot, és mindegyikbe cseppents más színű ételfestéket, és engedd meg, hogy ma egyedül egyen, és az se baj, ha szétkeni az egészet.

Igen, amikor anya beteg, az tényleg katasztrófa. De nemcsak neked, hanem a gyereknek is, aki nem mehet szaladgálni a parkba, hanem ott unatkozik melletted, míg fújod az orrod. Szóval ha kicsit elvadulnak a dolgok, most ne szidd le. Az élet teljességéhez a káosz is hozzátartozik. Fogd fel úgy, hogy ma erre neveled.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top