Baba

Jóga szülés után

Az "anyaidő" hasznos eltöltését segítheti néhány jógagyakorlat is, azonban az alapszabályokat szem előtt kell tartani.

Amint egy nő magához öleli kisbabáját, az anyaság teljesen új szerepében találja magát. Közhely, de valóban igaz, hogy az addig megszokott élete, a mindennapok rendszere fenekestül felfordul. Fontos azonban, hogy a kezdeti kihívások, a szoptatás–pelenkázás–büfiztetés huszonnégy órás körforgásában az anya ne feledkezzen meg arról, hogy naponta néhány percet saját magára is szánjon. Ez az “anyaidő” sokat segíthet abban, hogy a szülés utáni lelki és testi változásokat könnyebben föl tudja dolgozni az anyuka, valamint a pihenést, feltöltődést, regenerálódást is szolgálja.

Jóga szülés után

Mikortól jógázhatunk?

Általában a betöltött 6. héttől térnek vissza az anyukák a jógához, amikor már a babával is aktívabban el tudják tölteni az időt, illetve a mamák maguk is eléggé megerősödtek ahhoz, hogy ismét mozogjanak.

Ugyanakkor a gátizomtorna, valamint az egyes légzőgyakorlatok már közvetlenül a szülés után végezhetőek, mivel nem jelentenek a testre nézve különösebb megerőltetést. A gátizomtornát egyébként is érdemes minél hamarabb újból elkezdeni, hogy a medencealapi izmok regenerálódása a lehető leggyorsabban végbemenjen, elkerülve a maradandó kötőszöveti elváltozásokat.

Emellett a korábbi bejegyzésekben említett légzőgyakorlatok segítik az anyukát a pihenésben, oldják a stresszt, segítik a test működését ismét harmóniába hozni.

Ezek a gyakorlatok végezhetőek szoptatás alatt is, nem zavarják meg a kisbabát a szopizásban.

A gyermekágyi időszak letelte után (6 hét) pedig vissza lehet térni az aktívabb mozgáshoz, az ászanák végzéséhez.

Sokan kérdezik, hogy a gyermekágy alatt lehet-e mozogni. Ebben a kérdésben érdemes szem előtt tartani, hogy az első hat hét elsősorban a pihenésről, a gyógyulásról, az új életvitel kialakításáról szól, és csak sokadlagosan  az aktív mozgásról. Ugyanakkor ha az anyuka évek óta aktívan sportolt, jógázott, edzett, s csillapíthatatlan vágyat érez a mozgás iránt, akkor talán többet árt magának, ha ezt megvonja magától. Azonban fontos betartani, hogy inkább finom nyújtások, frissítő átmozgatások legyenek eleinte a repertoárjában, és csak a gyermekágy után növelje a terhelést.

A többi fontos szabályt a Fitneszanyu blogon találod!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top