Baba

5 dolog, amit ne mondj a gyerekednek!

Vannak olyan szavak, minősítések, jelzős szerkezetek, amelyek néha gondolkodás nélkül, bár talán a jobbítás szándékával hagyják el a szánkat, és nem is sejtjük, mekkora kárt okozunk velük.

1. Rossz vagy!

Azt mondjuk neki, hogy rossz, minden alkalommal, amikor úgy cselekszik, ahogyan nekünk nem tetszik. Ezzel persze arra próbáljuk ráébreszteni, hogy nem vagyunk vele elégedettek, nem jó az, amit tesz. Azonban ezzel nem adunk neki további támpontot arról, mit várunk el tőle. És csodálkozunk, hogy egyre gyakrabban lesz rossz.
A címkézéssel ahelyett, hogy ráébresztenénk viselkedésének nem megfelelő voltára, inkább tudatosítjuk benne, hogy rossz, és ilyen viselkedést is fog produkálni.
Tipp: Mondjuk el, mi a gond azzal a viselkedéssel, amiért azt mondanánk rá, hogy rossz. beszéljünk a tettének következményéről: “Ha szaladgálsz a zsúfolt üzletben, nekiütközhetsz valakinek.”

2. Csalódtam benned

Azt gondoljuk, hogy ez (is) csak egy ártatlan kijelentés, amellyel segítünk neki a megfelelő vágányra állni. Ezzel szemben sokkal inkább azt jelenti: nem tudsz megfelelni az igényeimnek, nem vagy elég jó. Ha elég gyakran csalódunk benne, egy idő után feladja, hogy egyáltalán próbáljon megfelelni nekünk. Érdemes helyette elbeszélgetnünk arról, hogyan lehetne a következő alkalommal másként megoldani az adott helyzetet.
Tipp: Arra figyeljünk, hogy ne folyton nekünk akarjon megfelelni, értse azokat a szabályokat, amelyeket szeretnénk vele betartatni, és azokat az okokat is, amelyek miatt ez fontos. Ne azért, mert “én vagyok a felnőtt, az van, amit mondok”!
Beszéljünk az általános normákról és annak magyarázatairól. Pl. miért nem megyünk át a piros lámpán (és nem azért mert megbüntet a rendőr, a szabály célja ugyanis nem ez!).

5 dolog, amit ne mondj a gyerekednek

3. Csúnya vagy

Annyi, de annyi alkalma lesz azon töprengeni, hogy miért is nem úgy néz ki, mint a filmhősök, vagy a könyvek szereplői… Ne tegyünk még rá egy lapáttal, hogy a nekünk nem tetsző arckifejezést, viselkedést egyszerűen csúnyának tituláljuk. Nem az a lényeg, hogy ő “szép” legyen és “szépen” viselkedjen, hanem hogy megértse a szabályokat, és azért tartsa be őket, mert az számára is pozitív.
Tipp: Igen, az undorodó grimasz egy nemszeretem étel vagy foglalatosság miatt valóban nem a kedvencünk, ám ez is a gyerekünkhöz tartozik, és gondoljunk csak arra, hogy néznénk ki, ha minden érzelmünket palástolnánk, és nem ülne ki az arcunkra, amit érzünk. Örüljünk neki, és akár csináljunk együtt jó mókát abból, hogy minél több szituációt eljátszunk az arckifejezésünkkel. Ez nemcsak a saját érzelmeinek, de a mások érzéseinek felismerésében is segítségére lesz.

4. Nem is szeretlek

A gyilkos mondatok legrosszabbika. A szülő szeresse a gyerekét, akkor is, ha fejen áll a pocsolyában, akkor is, ha húzza a szomszéd kislány haját. És akkor se legyen a gyerek csúnya, ld. előző pont.
A szeretet nem feltételes, nem akkor szeretjük a gyerekünket, ha nekünk tetszően, az elvárásainkkal összeférhető módon cselekszik. Azért szeretjük, mert az, aki, még ha néha nem is értünk egyet azzal, amit vagy ahogyan tesz.
A gyerek személye, jelleme nem azonos azzal, ahogyan cselekszik, és amikor elmondjuk neki, hogy nem értünk egyet valamivel, abba ne keverjük bele a gyerekünk személyiségét, és ne használjunk negatív jelzőket rá.
Tipp: Beszéljünk arról, miért nem húzzuk meg a szomszéd kislány haját, ha nem adja oda a bicaját – és milyen más lehetőségeink vannak ilyen esetben, hogyan tudnánk békét teremteni, és olyan helyzetet, ami mindenki számára elégedettséggel jár. És ez csak egyike a hét túlélőkészségnek, amit megtaníthatsz neki.

5 dolog, amit ne mondj a gyerekednek

5. Szép kislány / okos kisfiú nem csinál ilyet

Nézzünk egy kicsit magunkba. Tegyük fel, hogy mi vagyunk a “megbízható” személy. Őszintén elmondhatjuk, hogy sosem botlottunk meg? Nem fordult elő, hogy elfelejtettünk valamit? A nap 24 órájában lehetetlen elvárásoknak megfelelni. Legyünk őszinték magunkhoz és a gyerekünkhöz is. Nincsenek objektíve szép vagy okos gyerekek, ahogy felnőttek sem. A sok jelző mind szubjektív értékelést jelent.
Tipp: Hagyjuk, hogy az egyébként általunk szépnek és okosnak is tartott gyerekeink is hibázzanak, és legyenek néha “buták és csúnyák”. Ezzel megtanítjuk nekik, hogy a hibák nem szégyellni valók, hanem újabb lépcsőfokok a tanulásban. Ráadásul legtöbbször jóvá is lehet tenni őket. Inkább erre figyeljünk oda, és beszélgessünk velük arról, hogyan lehet jóvá tenni valamit, ha arra van szükség.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top