Baba

Napi mese: Kicsi, nagy, középső

Mindennap olvashattok egy mesét a Nők Lapja Cafén. Ha nincs épp tippetek esti mesére, akkor azért, ha inspirálódni szeretnétek új könyvekkel kapcsolatban, akkor azért, de legfőképpen azért, hogy békés és szép legyen a nap lezárása.

Apukám kiskorában

(Peti és apa verse)

Az apukám kiskorában

csibész volt az iskolában.

Néhány dolgot elkövetett

nem volt éppen mintagyerek.

Övé lett az első intő,

de még milyen megdöbbentő!

Ezt írta az osztályfőnök:

“Kedves szülők, lássák önök:

Peti fiukat megintem

mert példátlan énszerintem

hogy az ablakon kiugrott

s katonákkal masírozott!”

(Úgy lehetett ez csak, persze,

földszinten volt osztályterme.)

 

Viszont soha meg nem bukott,

valamennyit mindig tudott,

bár az idejét sajnálta

sok keserves tanulásra.

Játszott inkább, bambulgatott,

messzeségbe bámulgatott,

már padjába verset karmolt,

főleg magyart, olykor angolt.

 

Nem is lett, csak költő, szegény,

mégse tudnám sajnálni én,

úgy tűnik, nem boldogtalan,

családja van, jó dolga van.

 

Kérdeztem az apukámat,

mit vonjak le tanulságnak.

“Inkább semmit, felelte ő,

nem minden út követendő.

Tanulság, ha van, csak ennyi:

csibésznek kell kicsit lenni…”

Napi mese: Kicsi, nagy, középső

 

Képzeld már el!

Képzeld már el, milyen lehet,

mikor fognom kell a kezed!

Kábé, mintha csimpánz volnál,

s fönn egy ágba csimpaszkodnál.

 

Képzeld már el, milyen lehet

lentről nézni felnőtteket!

Gondolj bele, milyen lehet

nem látni, csak fenekeket!

 

Tényleg, mihez kezdesz avval,

szekrény-magas lett az asztal?

Fogadjunk, hogy a falatot

mind fejedre potyogtatod!

 

Azt se tudod te már bizony,

mi az a lépcső-tériszony!

Félelmetes, végső fokon,

lelépni egy lépcsőfokon!

 

Figyelj csak, te okos felnőtt:

vegyél le úgy egy zsebkendőt

polcról, ami nagyobb nálad,

nem verhetsz le kancsót, tálat!

 

Aztán, beszélgess majd egyszer

nálad nagyobb felnőttekkel!

Vitatkozz úgy, te kis zseni,

szavuk felét nem érteni!

 

Igaza ott kinek lehet?

Hogy győzzek meg felnőtteket?

Úgy segítek talán ezen:

a dolgokat átnevezem.

Napi mese: Kicsi, nagy, középső

Müller Péter Sziámi: Kicsi, nagy, középső. Illusztrálta: Igor Lazin. Megjelent a Cicero Könyvstúdió gondozásában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top