Család

Kiszökött a bölcsiből, és hazament egy négyéves

A pécsi kisgyereket kevesebb, mint fél percre hagyták magára. Egyetlen járókelő sem fogott gyanút, amikor kérdezősködött az utcán, hogy merre menjen.

Kiszökött a bölcsődéből, és hazament egy négyéves gyermek a közelmúltban Pécsett, az ügyben eljárást indított a rendőrség. A történtekkel összefüggésben a városi önkormányzat kisgyermek szociális intézményeinek igazgatósága tett feljelentést. A büntetőeljárás kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen folyik.

A csöppséget rövid időre, kevesebb, mint fél percre hagyták magára, ez alatt hagyta el a bölcsőde területét, és elindult hazafelé. Út közben több járókelőt is megkérdezett, merre menjen, közülük az egyik hazakísérte.

Az eset miatt felülvizsgálták a kapuk, bejáratok állapotát Pécs összes bölcsődéjében.

Egyébként az utóbbi időben nem ez volt az egyedüli eset: egy kecskeméti bölcsődéből is szökött már ki egy kisgyerek, ráadásul a kismotorjával “becsatlakozott” egy négysávos út forgalmába.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top