Baba

Ügyeleti időszak – Tömeg az óvodában

Minden azzal kezdődött, hogy vége lett az iskolának, és ezzel az óvodában is megkezdődött az ügyeleti időszak. Bár korábban érdeklődtem az egyik óvónőnknél arról, hogy mi várható, csak annyi volt a válasz, hogy kevés gyerek lesz ott... Nem így lett!

Mit sem sejtve indultak útnak a gyerekek apával reggel az óvodába, úgy, ahogy a többi napon is szoktak. Egy jó fél-háromnegyed óra elteltével jött apától egy igen meglepő és érdekes telefon.

Azt mondta, hogy

1. a gyerekeknek fogniuk kellett az oviszsákjukat, és le kellett költözniük egy másik csoport öltözőjébe;

2. a reggeli a harmadik csoport termében volt (milyen szerencse, hogy a mi oviépületünkben csak három csoport működik);

3. amikor a teremhez ért, sok gyereket látott odabent, de senki nem volt ismerős;

4. volt ott néhány felnőtt is, de a mi óvónénijeink közül senki;

5. sok gyerek sírt és volt néhány ölben;

6. odament hozzá valaki, és azt mondta, hogy ügyeletbe menni, az olyan, mintha újból kezdődne a beszoktatás, mert új gyermekekkel, új környezetben vannak a kicsik;

7. a mi gyermekeink is sírtak, nem akartak ottmaradni, fogták apa lábát, és úgy kérlelték, hogy ne hagyja ott őket;

8. apának a szíve szakadt meg;

9. lehet, hogy nem tudjuk vinni őket nyáron óvodába, mert az egész szörnyű volt;

10. én miért nem készítettem fel őt (apát) és a gyermekeinket, hogy mi fog várni rájuk, mert talán akkor jobban sikerült volna az első ügyeletes nap is.

Mi lett a vége? Tudd meg a Nő Feleség Anya blogról!

Ügyeleti időszak - Tömeg az óvodában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top