Baba

Az utcán szült a kismama – megtapsolták a járókelők

Sokan lefilmezték az esetet, az újdonsült anyuka cseppet sem bánta.

Egy járókelőkkel teli bevásárlóutcában hozta világra a lányát egy kismama az angliai Birminghamben. Az összegyűlt tömeg megtapsolta, és pénzdobálással ünnepelte az újszülöttet. A mentősök, akik a szülésnél segédkeztek, majd a városi kórházba szállították a kisbabát és édesanyját, elmondták: mindketten jól vannak.

Az eset a gyalogosoknak fenntartott New Streeten történt, ahol az egyik üzlet tulajdonosa szerint egy jól láthatóan várandós fiatal lány kiabálni kezdett: “Jön a baba!“. A kismama már erősen vajúdott, látszott rajta a fájdalom. Hirtelen mindenhonnan biztonsági őrök érkeztek. Nagy tömeg gyűlt össze, a szemtanú több száz fősre becsülte a csődületet. A biztonságiak lepedőket tartottak a kismama köré, míg az a mentősök segítségével megszülte a kislányát. A tömeg tapsviharban tört ki, ahogy a baba megérkezett.

Mindenki pénzt kezdett dobálni az anyának, aki integetett, és buzdította a “nézőket”, hogy nyugodtan videózzanak. A jelen lévők elő is kapták a telefonjaikat, hogy megörökítsék a szokatlan eseményt. Becslések szerint 200-300 font (78-112 ezer forint) is összegyűlhetett.

Forrás: bbc.com
Forrás: bbc.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top