Miért költözünk haza Angliából?

El kell ismernem, a gyerekek számára az angol iskola maga az álom. Reggel egy vékonyka dossziéval mennek csak iskolába, nem ismerik a hátgörbítő, húsz kilós hátitáskákat. Háromféle ebédből választhatnak délben, a nagyobbik lányom, aki középiskolás, az ujjlenyomatával fizet a menzán és a büfében is, így nem kell pénzt magával vinnie. Minden osztályteremben annyi laptop van, ahány gyerek, és az iskolában gépelni is tanulnak. A leckék egy részét számítógépen kapják – de az általános iskolában csak hétvégén van lecke. Kézműves órán igazi kemencében égetik ki az agyagedényeiket, és történelemórán most épp gyurmafilmet csinálnak a pestisről. Dicséretképp a legjobb diákok péntekenként csokiszökőkút-desszertet kapnak, és fizikaóra keretében idén a vidámparkba kirándultak, ahol hullámvasutat kellett tervezniük.

Nem meglepő hát, hogy mind a három imád iskolába járni. A 12 éves is, a 10 éves is és a 4 éves is. Igen, nálunk már a kicsi is iskolás, most már az összes betűt és számot magabiztosan felismeri. Összeolvasnia még nem kell őket, de azért ő próbálkozik. Nekem ez kicsit korainak tűnik, de mivel a gyerek tagadhatatlanul élvezi, hát inkább örülök neki, nem bosszankodom a sietség miatt.

Otthon nem kellenek

Az ember azt gondolná, hogy egy három nyelven beszélő, kitűnő bizonyítványokkal rendelkező gyerek után kapva kapnak majd a magyar iskolák, de régebben hazaköltöző ismerőseim elbeszéléséből tudom, hogy messze nem ez a helyzet. Az ilyen gyerek inkább csak problémát jelent az iskolának. Még a nyelvtagozatos sulik sem örülnek nekik, hiszen nem mehetnek versenyezni, mivel külföldön éltek. Amúgy se tudják, hogy mi a present perfect (csak használják), és összekeverik a számlálót a nevezővel, amit pedig ennyi idősen már tudniuk illene. Le vannak maradva, biggyesztik a szájukat az igazgatók, ha rájuk néznek.

Az egyik iskola, amelyikkel felvettük a kapcsolatot, meg is mondta nekünk: majd ők szocializálják a gyereket. Én meg csak döbbenten hallgattam, mit akar ezzel mondani? Nem egy afrikai faluból jöttünk, ahol ágyékkötőben rohangáltak eddig a gyerekek, és emberhúst ettek! Köszönöm szépen, nagyon jól szocializálva vannak ők már. Igaz, arra, hogy megmondják a véleményüket, ha van, hogy ne féljenek kiállni magukért, és nyugodtan szólaljanak meg az órán, ha úgy érzik, valami plusz információval rendelkeznek. Ezek ugyanis itt, az angol iskolában becsülendő tulajdonságok.

Szóval igen, ha erre gondolok, bevallom én is félek egy kicsit.

De nem nagyon.

A magyar oktatás előnyei

Valahol a szívem mélyén hiszek benne, hogy jó lesz nekik otthon is. Miért is ne lenne? Hiszen Magyarország a hazájuk. Ott van a nagymama, ott vannak a nagynénik, a rokonok, barátok, akik azért mind hiányoznak, és egy csomó jó dolog, a Bábszínháztól a budapesti Állatkertig, aminek állítom, nincs párja Európában.

Ráadásul a magyar iskolának is vannak előnyei. Nekünk Angliában a négy év alatt nem sikerült például olyan zenetanárt találnunk, aki megközelítette volna azt, ami az otthoni általánosban minden gyerek számára elérhető volt, jelképes összegért. Bár szokás szidni a magyar nyelvoktatást, de a magyar kétnyelvű tagozaton nagyon magas szintre eljuthatnak a gyerekek, itt a nagylányom kifejezetten nyelvoktatásra szakosodott középiskolájában sem érzem, hogy sokat haladtak volna franciából az elmúlt egy évben.

Szeretem, hogy dicsérik őket – de attól rosszul vagyok, hogy a szabályok szerint ötnél több helyesírási hibát nem javíthat a tanár egy oldalon, nehogy azzal a gyerek lelkébe gázoljon. Én hasznosnak tartom, hogy Magyarországon a gyerekeket már nagycsoportos ovis koruktól viszik ott alvós kirándulásokra – szerintem ezt a közösségi élményt nem lehet helyettesíteni egy vidámpark meglátogatásával. És bár én személy szerint nem tartom rossznak, hogy lassabban haladnak a tananyaggal, tudom, hogy sok Angliában élő család rossz szemmel nézi, hogy itt kevesebb tényanyagot plántálnak a gyerekek fejébe. Egyszóval, itt se minden tökéletes.

Értékes hagyományok

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem félek attól, mi vár ránk otthon. A híreket követve nagyjából tisztában vagyok vele, milyen a közoktatás, és milyen botrányok sújtják. De mivel ebben a rendszerben nőttem fel, ezt tapasztaltam annak idején a saját bőrömön is, azért azt gondolom, hogy a helyzet nem olyan siralmas.

Hiszen itt is vannak elhivatott tanárok, vidám osztályközösségek, izgalmas különórák és persze egy csomó olyan hagyomány, ami itt kinn nem ismert. A március 15-i ünnepségtől kezdve a húsvéti locsolkodásig. Itt soha nem éreztem azt a szívet szorongató meghatottságot, amikor a gyerek hazahozta a “Happy Mother’s Day” kártyát április közepén, mint annak idején, amikor az ovis csoportban elmondták az anyák napi verset a gyerekek, és odaadták az izzadt kezükben megmelegedett szál virágot. De hiányzik a karácsonyi szánkózás és a húsvéti locsolkodás is. Csupa olyan dolog, ami otthon természetes volt, és ezt nem pótolja a Guy Fawkes napi tűzijáték vagy a Diwali.

Arról nem is beszélve, hogy szerintem egy magyar ovi minden szempontból jobb, mint az angol. Mert bár az én gyerekem imádja a tanárait, és szinte repül a kis iskolájába minden reggel –  szerintem itt túl nagy hangsúlyt fektetnek az oktatásra, és jóval kevesebbet a játékra, a versek, dalok megtanulására. És bár tudom, hogy a gyerek számára idilli állapot, hogy délben haza kell jönnie, számomra, dolgozó anyaként nem jön majd rosszul, ha csak délután 3-ra kell érte mennem, mert ezzel azért jelentősen kibővül a munkaóráim száma, és végre alhatok éjszaka cikkírás helyett.

Magyarországon vagyunk otthon

Sok észérvet tud az ember felsorolni, amikor elköltözik egy másik országba. A hazaköltözésnél azonban nem mindig az észérvek döntenek, sokkal inkább az érzelmek. Ahogy egy ismerősöm mondta, ők addig maradnak külföldön, ameddig a gyerek gimnazista nem lesz. Mert lehet, hogy jó nekik külföldön, de soha nem lesznek az adott ország polgárai, még a gyerekek sem. Mindig magyarok maradnak, magyar gyökerekkel. És ahhoz, hogy ezek a gyökerek valóban meglegyenek, tiniként otthon kell lenni, mert ez az a kor, amikor a legerősebb barátságok születnek, amelyek végigkísérik az ember életét. Jó, ha ezeket a kötelékeket az ember az anyanyelvén tudja megkötni, egy olyan országban, ahol otthon van. Aztán majd megint útnak lehet indulni, és kell is, érdemes is, hiszen a világ óriási és izgalmas hely, érdemes felfedezni.

De fontos, hogy legyen egy hely, ahová időnként vissza lehet térni.