Baba

Ő a budapesti állatkert legújabb kedvence – fotók!

Tevecsikó született a budapesti állatkertben. Iliász az első olyan kis állat, amely a Vidámparktól örökölt területen született.

A hamarosan megnyíló Holnemvolt Parkban a másfél hete átköltöztetett tevecsapat egyik állata, a nyolcéves Írisz szerdán világra hozta első csikaját. Az anyaállat tapasztalatlansága némi nehézséget jelentett, ugyanis Írisz először nem igazán tudta mire vélni az emlőket kereső csikó közeledését. Ezért a gondozóknak le kellett fogniuk az anyát, hogy a kicsi zavartalanul hozzájuthasson az anyatejhez.

Fotó: Kovács Attila / MTI
Fotó: Kovács Attila / MTI

A jövevény hím, és az Iliász nevet kapta a gondozóktól. A kis Iliász anyai ágon régi budapesti tevedinasztia sarja, hiszen nemcsak az anyja, Írisz született Budapesten, hanem már a nagyapja, Juszuf, sőt a dédnagymamája, Johanna is. Nem kevésbé nevezetes az üknagymama sem, hiszen annak idején szerepelt az Egri csillagok című regényből készült, 1968-ban bemutatott színes magyar mozifilmben. Ami az apai ágat illeti, a kis Iliász édesapja Kalifa, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark tevecsődöre, akinek országszerte vannak leszármazottai a tevéket tartó állatkertekben.

A kétpúpú teve eredetileg Közép-Ázsiában őshonos. A vadon élő állomány ma már csak néhány száz egyedet számlál, ezért kritikusan veszélyeztetett fajnak számít. A háziasított forma viszont széles körben elterjedt Közép- és Nyugat-Ázsiában.

Fotó: Kovács Attila / MTI
A csöppség azonnal felállt, a mama a háttérből figyeli – Fotó: Kovács Attila / MTI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top