Baba

Az utcán hozta világra kislányát

A járókelők segítségével az utcán, lakása előtt hozta világra kislányát egy New York-i anya, mert a baba "a taxit sem tudta megvárni".
Forrás: nydailynews.com
Forrás: nydailynews.com

A 39 éves, kétgyermekes Polly McCourtnak hétfő délután lakásából az utcára indult. Az előcsarnokban érezte, hogy elfolyt a magzatvize, a társasház portása azonnal hívta a taxit. A járdára lépve döbbent rá, hogy nem lesz ideje megvárni a kocsit. Kislánya, Ila Isabelle a járdán született meg, délután 4 óra körül.

A portás lábára támaszkodott, miközben a baba kibújt. Több járókelő is a segítségükre sietett, míg a mentő és a rendőrség nem ért oda időben – mesélte egy szemtanú az esetet a Fox 5 tévécsatornán. Mint elmondta, hallotta, hogy az anya annyit mondott: “Istenem, itt a baba!”, és már látta is, amint a csecsemő feje kibújik.

A járókelők kérés nélkül odaadták a sáljukat, pulóverüket, hogy abba bugyolálják a kisbabát. A nő férje már csak arra ért haza, hogy a házuk előtt egy negyven-ötven fős csődület áll, közepén a felesége és újszülött kislánya. A szülészet szóvivője közölte: az anya és a gyermek is jól vannak, szerdán térnek haza.

A baba az Isabelle nevet kapta az egyik járókelő után, aki a kabátját is levetette, és odaadta az anyának. Telefonszámát a nagy sietségben elvesztették, az újságokon keresztül szeretnék neki megköszönni a segítséget és visszaadni a kabátot – mondta el az anya a kórházi ágyon.

Forrás: nydailynews.com
Forrás: nydailynews.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top