Család

Elkapkodták György herceg pólyáját

A korábban alig ismert babaholmimárka alig győzi teljesíteni a megrendeléseket. Először azt hitték, csak tréfa az egész.

Amikor Katalin hercegné és Vilmos herceg hazavitték a kórházból újszülött kisfiukat, a kis György herceg a takarója alatt bájos, madaras pólyába volt bugyolálva. A pólya mindössze 45 másodpercig volt látható, ám ez bőven elég lett a világhírhez.

Amint megjelentek a babáról az első fotók, szinte azonnal kiderült, hogy a pólya a New York-i székhelyű Aden + Anais márka terméke. A cég honlapja a hirtelen jött terheléstől összeomlott, a forgalmuk pedig 600 százalékkal nőtt. Néhány nap alatt közel 7000 megrendelést kaptak a madaras pólyát is tartalmazó, 68 dolláros, azaz nagyjából 15 000 forintos szettre.

Elkapkodták György herceg pólyáját

Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban pár nap alatt az utolsó darabig elfogyott a rendelkezésre álló készlet. Az utángyártás már folyamatban van, hiszen a kicsi, mindössze 65 főt foglalkoztató céghez folyamatosan zúdulnak a megrendelések.

A márka vezérigazgatója, Raegan Moya-Jones egy sajtónyilatkozatában elmondta, hogy nem ők küldték a királyi családnak a pólyát, így amikor először meglátta a terméküket viselő György hercegről készült képet, azt hitte, hogy egy munkatársa készítette viccből.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top