Pocaktapogató: Szabad-e fogdosni?

Ha azt gondolja a kismama, hogy minden okosságot vagy szörnyűséget hallott már az ismerősöktől és ismeretlenektől, nagyot téved, a kismamavarázs hatására ránk zúduló véleményáradat ugyanis véget nem érő. Az emberek pedig kifogyhatatlanok a várandósságról, szülésről és lassan a gyereknevelésről szóló élményekből. Mi pedig egyre érzékenyebben reagálunk ezekre, a megnyilvánulásokra is. Kezdjünk el tényleg szórakozni ezeken, különben a diliház fenyeget bennünket!

Újabb pontot találtam, amihez mindenki nagyon ért, és mindenki úgy érzi, meg kell kritizálnia: ugyanis egyre többen kritizálják a hasam méretét. Komolyan nem értem, hogy honnan veszik a bátorságot! Nekem eszembe nem jutna beszólni bárkinek, bármekkora is épp bármelyik testrésze. Vagy nem gondolnak bele, hogy esetleg bántó lehet, amikor számonkérően közlik egy kismamával, csípőre tett kézzel, hogy hát hol van már a pocakod?! Szinte elszégyellem magam, amiért nem az őáltaluk elvárt ütemben terebélyesedem has tájékon.

Belül meg forrongok, hogy már megint egy pont, amivel kapcsolatban mindenkinek van pár megjegyzése… Arról nem is beszélve, hogy ezzel esetleg újabb kétségeket ültetnek el bennünk – az én fejemben legalábbis megfordult, hogy mi van, ha esetleg kis növésű lesz a babánk? De többnyire hárítom a megjegyzéseket, nagyjából így: nagy vagyok, bőven elfér bennem a gyerek, juhúúú!

Az öltözőben, edzés után találkoztam egy kismamával, akinek már most nagyobb a pocakja (amúgy tök csinos…), mint az enyém, pedig csak a 15. héten jár. Ő viszont legalább azt mondta, ügyes vagyok, hogy nem nőttem még nagyobbra – megköszöntem, bár a hasnövekedésem ütemébe végképp nem tudok beleszólni. Azt is mondta, hogy ő már a másodikat várja, ezért ilyen látványos a pocija, miután a szalagok könnyebben lazulnak az első után.

A legkedvesebb hozzászólást mégis Szulák Andreának köszönhetem. Azt mondta nekem a Szerencsekerék egyik forgatásán: „Minek takargatod magad ilyen nagy, bő ruhákkal, amikor igazából nincs is mit eltakarni! Ha én beülök salátázni egyet, nagyobb pocakkal jövök ki az étteremből” – nagy röhögés a stáb részéről természetesen. Tényleg jólesett, mindig ilyen voltam, eloszlik rajtam a túlsúly.

Mostanra igyekszem mosolyogni a megjegyzéseken, nem fog gyorsabban nőni, ha még ezen is aggódom. Úgy tűnik, erről is mindenkinek meg van a véleménye, bár lassan kezdek már ehhez is hozzászokni. Viszont továbbra is olyan nem várt kedvességet és törődést vált ki mindenkiből a kismamaságom, hogy az bármilyen beszólásért kárpótol.

Ehhez jön még a pocakfogdosás jelensége. Magamról is tudom, ha korábban várandós ismerőssel találkoztam, magától nyúlt a kezem a kerek pocakja felé, de többnyire félúton észbe kaptam, és megkérdeztem, nem zavarja-e, ha megsimogatom. A másik oldalon átélni ugyanezt szórakoztató élményt jelent. Készüljünk fel rá, hogy a hasunk és minden ismerős, sőt sok esetben ismeretlen keze között, mintha a világ legerősebb mágnesessége lépne működésbe. Akit ez nagyon zavar, szerintem nem ciki, ha szól, hogy köszönöm, nem szeretem annyira a hasfogdosást. De az a helyzet, hogy ez az egy furcsaság tényleg nem okoz nekem rossz érzést. Nyilván másképp reagálok egy közelebbi ismerősre, és másként egy totálisan ismeretlenre, de a legtöbben vannak olyan jó fejek, hogy megkérdezzék, szabad-e fogdosni? És jelentem, engem, speciel szabad. Jó érzés, hogy az emberek ezzel is kifejezik a szeretetüket a kisfiam iránt.

Végül egy olyan, meglepő jelenség, ami visszaadja a kismamák önbizalmát, rendszerint a középső trimeszterben tapasztalhatjuk meg. A jelenség a következő: a férfiak bizonyos hányada megbámul, kacsintgat, cuppog, köszönget és beszólogat, egyszóval kokettál velünk, várandósságunk ellenére – vagy épp azért..?! Személy szerint nem is értem! Emlékszem, Juli barátnőm mesélte, hogy amikor várandós volt, ült a buszon, egy ötvenes férfi ült vele szemben, és szexuálisnak szánt gesztussal nyalogatta a száját, közben pedig kacsintgatott rá.

fotók: Gálos Samu Mihaly

Én a minap mentem az utcán, kint állt pár autószerelő, rám köszöntek, én nyilván visszaköszöntem (udvarias kislány vagyok), majd utánam szóltak, hogy szép a mosolyom. Ja, meg a dekoltázsom, de lejjebb nem jutottak? Vagy igen, és vonzó lehet idegen férfiak számára is, ha egy nő várandós? Vagy nem látják, mitől kerekded az ember, és a kerekdedségével együtt is vonzónak találják? Szóval, mégsem a modellalkatú lányoké a világ?

Valamiért úgy képzeltem, hogy ez az állapot aztán tényleg letaszít bennünket a vonzó vagy randiképes nők listájáról. De NEM! Legalábbis, míg világossá nem válik a hímek számára, hogy egy másik hím kicsinyét hordjuk a szívünk alatt. Nagyon fura, mert bennem akkor is az van, hogy most valami egészen másra kell koncentrálnom, most fészekrakó kotlós vagyok, és nem a csaj, akinek beszólogatnak. Félreértés ne essék, azért ez rettentően jólesik! Mert nem utolsósorban jót tesz a kismama önbizalmának is. Szóval, csinálják csak!

És már az is eldőlt, hogyan fogják hívni a kicsit…