Megszámozva küldte suliba az ikreit

 
Nők Lapja Cafe  -   2012. 09. 07. - 15:30
1, 2, 3, 4 – számokat vágatott négyes ikrei hajába egy kínai nő, hogy könnyebb legyen megkülönböztetni őket a tanároknak. Ez egyébként az apjuknak sem megy.
Először képzeld el, hogy négyes ikreid vannak! Ez már önmagában is elég elképesztő. Aztán képzeld el, hogy mind a négyen teljesen egyformák, de tényleg, mint négy tojás. Valóban nem tudnád őket még te sem megkülönböztetni egymástól?

 

Számokat borotváltatott négyes ikrei fejére
4, 1, 3, 2
Forrás: China News

Az anyuka, a kínai Tan Chaoyun nagyon aggódott, hogy az iskolát most kezdő ikreit majd nem tudják megkülönböztetni a tanárok, ezért döntött a furcsa hajvágás mellett. „Még számomra is teljesen egyformák, csak a szemhéjuk vonala különbözik kicsit – vallja be az anyuka. – Az apjuk is összekeveri őket sokszor, például az egyikük rosszalkodik, de véletlenül a másikat bünteti meg.”  Ez azért tényleg úgy hangzik, mintha valami rossz vígjáték lenne az életük.  Amikor kisebbek voltak, egészen másfél éves korukig, a bokájukra tett jelekből tudta az anyuka, hogy melyik fiú kicsoda.

„A nagy számokkal a fejükön most már biztos nem lesz sem az osztálytársaknak, sem a tanároknak problémájuk azzal, hogy felismerjék a fiúkat” – teszi hozzá elégedetten a kínai anyuka. Nekünk azért ez egy kicsit hátborzongató, azért arra kíváncsiak lennénk, mit szólnak ehhez az ikrek.

Nézd meg, hogyan mennek iskolába a számozott fejű négyes ikrek!


Szponzorált hirdetések


Legfrissebb a címlapról:
Erőss Zsolt: „bármelyik másodperc az utolsó lehet az életemben..."

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

Hirdetés Baba

Mesék különböző életkorokban

Mesék különböző életkorokban

„Még nem figyel a mesére” – mondja egy szülő, amikor a 2 éves kislányáról beszélgetünk. Ebben az életkorban még a könyvből felolvasott akár pár soros mese nem köti le őket. Ugyanakkor, ha nem adunk gyermekeinknek mesekönyvet, egy nagyon fogékony időszakot hagyunk ki, amikor megalapozzuk a könyvek, mesék iránti szeretetét. »

Játssz az Oriflame játékán, különleges ajándékcsomagot nyerhetsz!

Sorsolás: 2013-05-27

Játssz a NESCAFÉ Green blenddel és nyerd meg az ajándékok valamelyikét!

Sorsolás: 2013-06-03

Good Milk

Tiéd lehet a 2 db Good Milk joghurt csomagok egyike! Good Milk - igazán tej!

Sorsolás 2013-06-21

Játssz a Helia-D játékán, különleges ajándékot nyerhetsz!

Sorsolás: 2013-06-03