Tíz nő – Milyen segítségre vágynak a kismamák?

„Ne ess kétségbe, ha kérned kell!”
Besze Barbara, egy 16 hónapos ikerpár, Bálint és Máté anyukája

Mit segítsenek a családtagok, a barátok? Programozott császárral szültem, így az első nagy segítségeim a kórházi szobatársaim voltak. Nem tartjuk a kapcsolatot, de a mai napig sokat gondolok rájuk. A családból sokan és sokszor jöttek a kórházba, a fejés-vérvétel-fejés-mosdás-fejés-szoptatás körforgásában sokszor terhet jelentettek; volt úgy, hogy megkértem őket, ma ne jöjjenek, mert nagyon fáradt vagyok. A férjem mindenben támogató volt, de ha nincs a bébiszitterünk, aki a hazatérésünk napjától segít nekem, valószínűleg már nem lennénk együtt. Rendszeresen jönnek a nagymamák is, nagyon sok segítséget kaptam-kapok tőlük, de voltak nézeteltérések is, amiket nem tudtunk azonnal tisztázni. Egy családban az újszülöttek érkezésekor minden átrendeződik, és nem mindig zökkenőmentesen. Ahogy a legtöbb újdonsült anya, én is érzékeny voltam. Az egyik legfontosabb, amit meg kellett tanulnom, az a „feladatdelegálás”, ahogy egy szintén ikres barátnőm nevezi. A legnagyobb meló úgyis rád marad: neked kell megszervezni a napot! Ha azonban elhanyagolod a szervezést, elszabadul a káosz. A barátok, a családosok megértőek, jöttek-jönnek, ha hívom őket, vagy megyünk hozzájuk; nem könnyű megszervezni, de muszáj, hogy legyen egy kis társasági életünk.

Mit segítsen a munkahely? Intenzívebben kellene tartania a kapcsolatot az anyával.

Mit segítsen a közösség? Ikerbabakocsival képtelenség közlekedni a tömegközlekedési járműveken, és próbáljon valaki megemelni egy 40 kilós babakocsit a zebránál, amikor amúgy is sietni kell! Emellett hiányolom a minőségi babafoglalkozásokat. Több játszóház több foglalkoztatóját kipróbáltuk, és egyik sem vált be. Minden ikresnek azt ajánlom, fogadjanak el minél több segítséget és használják fel okosan! 

„Néhány lakótelepi anyukával összefogtunk”
Bihari Anett­; kisfia, Máté 16 hónapos

Mit segítsenek a családtagok, a barátok? Máté születése előtt megbeszéltük a nagyszülőkkel, hogy a babával eleinte csak a férjem és én foglalkozunk, hogy segítsük az összeszokást, ők pedig besegítenek a házimunkába. Azóta persze a nagyszülők is sokat foglalkoznak a kisfiunkkal. A nehézséget inkább a távolság jelentette, hiszen szüleink 220 km-re élnek Budapesttől, bár becsületükre legyen mondva, ha probléma adódott, három órán belül nálunk voltak.

Mit segítsen a közösség? Sok segítséget kaptam a védőnőtől, ha kértem, akár munkaidő után is eljött hozzánk. A gyermekorvosunkkal is hasonló jó tapasztalataink voltak, és a szomszédok is segítettek, például a mózeskosár felcipelésében. Persze a hétköznapokban is jól jön a segítség: néhány lakótelepi anyukával összefogtunk, és időnként összejövünk egyikünk lakásán. Ilyenkor egyvalaki mindig „kimenőt kap”, mi pedig vigyázunk a csemetéjére. Tagja vagyok az Írisz Családi Körnek, amely szoptatástámogató csoportot, gyermekprogramokat, Születés Hetét és baba-mama klubot tart, ez utóbbinak lelkes szervezője is vagyok.

Mit segítsen az állam? Nemrég fültanúja voltam egy beszélgetésnek, amelyben elhangzott, hogy az állam csak a gyerekeseket segíti. Ez persze nem igaz, ráadásul egyedül az állami segítségre építeni nem lehet.  Pozitív, hogy egyre színvonalasabbak és biztonságosabbak a játszóterek, az ügyintézések alkalmával egyre több helyen van lehetőség szoptatásra, sőt az is előfordul, hogy előrevesznek, ha csemetével érkezel.

„Rémes a bölcsi-ovi helyzet”
Nagy-Schlemayer Andrea, a 3 éves Dani és a másfél éves Matyi anyukája

Mit segítsenek a családtagok, a barátok? Anyukám húszéves korában, én harminchét évesen szültem az első gyermekemet. Bár anyu derekasan helytáll a mai napig – ő az egyetlen és a legnagyobb segítségem –, de azóta akkorát változott a világ, hogy sok dologra nekem kellett megtanítanom. Sajnos apukám nem él már, a férjem szülei pedig messze laknak. Sokat merítettem viszont a barátnőim tapasztalataiból, hiszen szinte mindegyiküknek volt már gyermeke, mire rám került a sor. A férjem sokat segít a maga helyes módján – de ha például egy órára eltávolodom otthonról, tuti hogy egymás ruháit adja a fiúkra, és a bölcsiben is tanácstalanul bolyong, bár ahogy nőnek a srácok, egyre könnyebben elvan velük.

Mit segítsen a közösség? Kisvárosban élünk, itt a közösségnek különös szerepe van, mindenki ismer mindenkit. A doktornőnkben – sajnos nemrég meghalt – vakon megbíztam. Ide egyre többen költöznek ki, ezért a bölcsi-ovi helyzet rémes, de kitartásomnak köszönhetően ősztől mindkét gyerekemet felvették. Ez már csak azért is fontos, mert valamilyen malőr folytán Matyi féléves korától mindössze 36 ezer forint gyedet kapok, így nem teljesen stresszmentesek az itthon töltött évek…

 
„Egy kismamának is szüksége van arra, hogy kimozduljon”
Nagygyörgy Gabi, a 16 hónapos Ádám anyukája novemberre várja második gyermekét

Mit segítsenek a családtagok, a barátok? Az anyósom a kisfiam születése utáni napon végig ott volt velem a kórházban, együtt pityeregtünk, örültünk a tökéletes kisbabának. Ezáltal rengeteg önbizalmat kaptam, ami azóta is fontos alapja az anyaságomnak. Az első hónapban két-három napos váltásokban segédkeztek nálunk a nagyik, a férjem éppen ekkor kezdett új munkahelyen, így kétszeresen le volt terhelve. Azóta sokat vagyunk kettesben. A barátoknak és más családtagoknak sokkal nagyobb részt kellene vállalniuk a fiatal anyák támogatásában. A látogatások nagybetűs programok az otthon lévő kismamának. Egy barátnőm minden héten meglátogatott, pedig több mint egy órát utazott hozzánk. Már a tény, hogy egy kicsit velem volt, fontos élmény volt számomra. Egy másik barátnőm hetente legalább egyszer néha szó szerint „elrángatott” otthonról, hogy más ingerek is érjenek. A gyerekes családok számára is fontos lenne a rendszeres kapcsolattartás, hiszen egy felnőttnek felnőtt, egy gyereknek gyerek az igazi társa! És akkor még nem beszéltünk arról a hatalmas váltásról, ami egy eredményorientált munkahely nyüzsgő mindennapjai után vár egy otthon maradó anyukára…

Mit segítsen az egészségügy? Hat hónapos kora óta adok a kisfiamnak tehéntejet főzelékkel. Hasznos lenne, ha a gyerekorvosok és a védőnők felhívnák a figyelmet a tehéntej rengeteg előnyére, megtanítva az anyáknak, hogyan szűrhető ki az esetleges allergia. Hiányoznak tanfolyamok is, amelyek a különböző gyermekbetegségekről és azok lehetséges kezeléséről adnának tájékoztatást.

„Nagy segítség a babaholmik cseréje”
Szinna Anita, a 3,5 éves Dániel Ármin és a másfél éves Gréti anyukája

Mit segítsenek a családtagok, a barátok? A szülést követő első hónapban nagyon fontos a család támogatása, és az egyhetes apaszabi is nagyon jó, hiszen – főleg az első gyereknél – nagyon sok új dologgal kell a szülőknek megismerkedniük. Ha nincs segítség, eközben a háztartás valószínűleg elúszik.

A környezetünkben élő anyukáktól nagy segítség a ruhák és egyéb babaholmik cseréje. Én is továbbörökítem a ruháinkat, amiket a gyerekek kinőttek, illetve a babakocsit, kiságyat, játékokat, amiket már nem használunk.

Mit segítsen az állam? A gyerekeket nem könnyű bölcsődében elhelyezni akkor, ha a nagy már óvodás korú, a kicsi pedig még otthon van. Ott csak magánovi vagy családi napközi jöhet szóba, mert az államiba helyszűke miatt nem veszik fel. A magánóvoda sokak számára nem megfizethető, hiába van belőle „elég”. Állami támogatás nincs, az önkormányzatit pedig körülményes elintézni és kevés.

 
„Kevés a gyes a megélhetéshez”
Szabolcs Annamária, a 3 éves Panni és a 15 hónapos Fanni anyukája

Mit segítsenek a családtagok, a barátok? A kisebbik lányom koraszülöttként jött a világra, de mivel már gyakorlott anyukának számítottam a szoptatás terén, könnyedén és gyorsan gyarapodásnak indult.  Férjem és én is vidékről érkeztünk a fővárosba. Korábban nem gondoltuk végig, hogy lesz egy korszak, amikor komoly probléma lesz, hogy nagy távolságra vagyunk a szüleinktől. Amikor váratlanul elfolyt a magzatvíz, a férjem vitte haza Pannit a kórházból. Közben megszületett Fanni. Ez a legrosszabb emlékem, hiszen az első gyerekünk születését együtt élhettük át. Anyukám a háztartásban segített, utána pedig a férjem, aki tökéletes segítség a mai napig.

Mit segítsen az egészségügy? Amikor Fanni hat hónapos volt, begyulladt a fogam, antibiotikumra volt szükségem. Telefonon kértem a gyerekorvos tanácsát, aki megmondta mi a teendő, és két óra múlva becsengetett a védőnő egy doboz tápszerrel. Mindkét lányomat 11 hónapos koráig szoptattam. Bárhol megtehettem, bár az emberek fogadtatása változó volt.

Mit segítsen az állam? Komoly probléma az óvodai és a bölcsődei elhelyezés. Meg vagyok róla győződve, hogy egy gyermeknek hároméves koráig szüksége van az anyja közelségére. Bár néha a fáradt testem és lelkem mást kíván, de ez akkor is így természetes. Panni szeptembertől oviba jár, Fannival viszont ezt nem fogjuk tudni megengedni magunknak, mert a kétéves kortól járó juttatás nem lesz elég a megélhetéshez.

 
„Jó volna, ha értékesnek tekintenék a munkába visszatérő anyákat!”
Gáspár Andi, kisfia, Boldizsár 1 éves

Mit segítsenek a családtagok, a barátok? A kisfiam születése utáni hetekben főképp a háztartási munka és a főzés lett volna nagy könnyebbség a családomtól, de sajnos nem kaptam meg. Irodai munka után csöppentem bele a háztartásba, a baba körüli teendők felemésztették minden időmet, főként, hogy Boldi nem alszik napközben. A férjem volt a legnagyobb segítségem, és ez így is van a mai napig.

Mit segítsen a közösség? A házban jól jönne egy babakocsi-feljáró, de említhetném a tömegközlekedést is, hiszen Budapesten szinte képtelenség babakocsival közlekedni. Meglepetten tapasztaltam, mennyire nem bababarát a város: csupa lépcsőfeljárós posta, önkormányzat. Emellett jó volna, ha biztonságban érezhetném magam. A gyes annyira kevés, hogy szinte képtelenség a gyerekkel két- és hároméves kora között itthon maradni, holott lehet, hogy a természete vagy a testvér érkezése ezt indokolttá tenné.

Mit segítsen az állam? Örülnék neki, ha az állam ösztönözné a munkaadókat, hogy értékes erőnek tekintsék a munkába visszatérő kismamákat. A kerületünkben legalább a bölcsődei vagy óvodai helyek miatt nem kell aggódni, mert az önkormányzat minden olyan kicsinek biztosítja az ellátást, akinek az anyukája visszatér dolgozni. Viszont mi jövőre tervezzük a kistesót, ami miatt gyaníthatóan nem veszik majd fel a fiamat állami intézménybe…

„Egy ügyeletes védőnő jó lenne”
Nagy Dorka, egy kisfiú édesanyja

Mit segítsenek a családtagok, a barátok? Hihetetlen érzés anyukának lenni! Az a mérhetetlen szeretet, amit a gyerekem iránt érzek, egyedülálló. Ez mellé azonban társul egy olyan fura érzés, amit talán aggódásnak mondanék és minden pillanatban a lelkemben él. Szerencsére a férjem, a családtagjaim, a barátaim, a szomszédok nagyon figyelnek ránk, és erre nagy szükségem van, főleg az első pár hónapban jelentett sokat, ha vigyáztak a picire. Így a háztartással és magammal is tudtam foglalkozni.

Mit segítsen az egészségügy? Megszavaznám, hogy aki nem teheti meg, hogy bébiszittert hívjon, annak legalább hetente egyszer egy egész napra egy védőnő vagy csecsemős nővér segítsen – természetesen, ha igényli.

Mit segítsen az állam? Buda kiemeltnek titulált kerületében élek, mégis sok rossz tapasztalatom van. Sétáltatásnál nap mint nap meg kell küzdenem a járdák kátyúival, és a tömegközlekedési eszközöket is lehetetlenség használni. Nagyon nehéz felszállni babakocsival a buszokra. Az intézményekben sincs könnyű dolgom, rámpák sehol sincsenek, csak lifttel lehet közlekedni – ha van. És sajnos az állami intézményekben nem igazán segítőkészek a dolgozók.

 
„Biztonságban éreztem magam”
Csató Anett, két kisfiú édesanyja

Mit segítsenek a családtagok, a barátok? A családtagok jelentettek a legnagyobb segítséget, akár hivatalos ügyintézésről, akár a lakás rendben tartásáról volt szó. De nagy lelki támaszt nyújtottak a kisgyerekes barátnők, akikkel délutánonként együtt sétáltattuk a kicsiket.

Mit segítsen a közösség? Kisvárosban élek, jó környéken, itt természetes volt, hogy amikor nagy pocakkal mentem a sarki boltba vásárolni, kinyitották nekem az ajtót. Amikor pedig már akkora volt a hasam, hogy lassabban ment a séta a közeli parkban, odajöttek hozzám és megkérdezték, nem vagyok-e rosszul. Nagyon jólesett, mert biztonságban éreztem magam. Tudtam, bármi történik, számíthatok az emberek segítségére.

Mit segítsen az egészségügy? Császármetszéssel szültem, így az első napokban fájdalmas volt minden mozdulat. A kórházban a nővérkék kérés nélkül is többször lemosdattak a meleg nyári napokon – ez sokat segített a gyógyulásban. A csecsemőgondozók is maximálisan a segítségemre voltak, például ha a szoptatási időn kívül akartam a babámat megetetni. Ezek apróságok, de egy anyukának nagyon sokat jelentenek. A védőnőmnek is csak hálával tartozom, bármikor hívtam, kedvesen útbaigazított.

Mit segítsen az állam? Az állam részéről az egyszeri anyasági segély nagyon jól jött, volt helye a pénznek egy újszülött mellett. A látogatóktól hasznos dolgokat kaptunk, ruhácskákat, játékokat, pelenkát. Nagyon örültem a szomszédok felajánlásának is, azt mondták, bevásárolnak helyettem.

„Tömegközlekedés? Eszembe se jut”
Priskin Petra, egy kislány édesanyja

Mit segítsenek a családtagok, a barátok? Az anyaság gyönyörű és semmihez nem hasonlítható élmény, még akkor is, ha vannak buktatói – mint a „nem tudom, most miért sír” esetek. Most értettem meg, mit jelent bármit megtenni valakiért. A családtagok segítsége – főleg ha szinte kérni sem kell – szerintem a legfontosabb, hiszen ők lelkileg is hatalmas erőt adnak.

Mit segítsen az egészségügy? Nekünk egy tapasztalt és hozzáértő gyerekorvost sikerült találnunk. Ő vázolta fel, hogyan alakítsunk ki a napirendünket és az esetleges problémákat is elmondta. Véleményem szerint ez hiányzik a kezdő anyukáknak. A kórházban csak a pelenkázást mutatták és tanították meg, pedig hasznos lenne egy „hogyan bánjunk a babával” tanfolyam is.

Mit segítsen az állam? A többi ország törvényeit ismerve nagyon jó helyzetben vagyunk. Cipruson például csak három hónapig adnak némi támogatást a családnak, utána vagy visszamegy az anyuka dolgozni és megfizetnek egy bébiszittert, vagy az apa dupla annyi munkát vállal. Tömegközlekedés? Azt eszembe se jut használni. A közelünkben trolit, buszt lehet igénybe venni, de ecsetelni sem kell, hogy a troli úgy ráz, hogy pár hónapos gyerekkel az rémálom. A kisebb üzletekben, gyógyszertárakban is elég nagy tortúra babakocsival és kosárral közlekedni. Jártam már úgy, hogy megpróbáltam pár lépcső megtétele után betuszkolni a kocsit az ajtón, de az túl szűk volt, így meghiúsult a vásárlás.

A szomszédoktól viszont mi kérünk elnézést! 

Cikkünk folytatásából nemsoká kiderül, az emberek mi mindent jeleznének ajtódísszel a gyermekáldáson kívül.