Anyósviszály

„Biztosan nem egyedi, ami velem történik. A kisfiam négy hónapos, nagyon szeretjük. Ám van valami, ami rátelepszik az életünkre. Az anyósom folyton bele akar szólni mindenbe, ami a babával kapcsolatos. Ha lehetne, még talán még meg is szoptatná.
Amíg gyereket vártam, azt gondoltam, megváltoznak a dolgok, és végre engem is elfogad, ha szeretni nem is fog. De a szülés óta még rosszabb lett a helyzet. Most úgy néz ki, hogy a fia és az unokája jelenti számára a családot, én meg valahol a peremen állok. Jogot formál rájuk, de nélkülem. Ha nem úgy alakul, ahogy elképzeli, a szomorú, megbántott nagyit játssza. Mikor a gyerekkel beszélget, mindenféle rosszat mond rólam. Tudom, hogy a kicsi még nem érti, de meddig nem érti?
Nem is szívesen megyek hozzá a kisfiammal. Nem tetszik, ahogy él, ahogy az állatait tartja. Féltem a kicsit a kutyájától. Hogyan lehetne ezen változtatni?”
Ági

Kedves Ági!

Igen, ez a probléma sokakat érint, de szerencsére nem mindenkit. Van, aki kiválóan kezeli az „anyóskérdést”, és az anyós is jól kijön a menyével. Máshol viszont komoly családi válsághoz vezethet a kialakuló feszültség.
Úgy érzem, önöknél régről fakad a viszály, a baba születése előtt sem kedvelte önt az anyósa. A dolog persze többnyire nem egyoldalú. Az biztos, hogy kell hozzá egy olyan szülő, aki nem képes elengedni a fiát, valószínűleg kicsi kora óta. Rossz párkapcsolat is okozhatja ezt, vagy szakmai sikertelenség. Lehetséges, hogy az élet más területein nem nagyon tudott semmit felmutatni – a fiát tekintette fő művének. Sajnos kevesen merik beismerni, hogy a gyerek csupán fontos mellékszereplője az életünknek, a főszereplő mi magunk vagyunk. Így tudunk mi is önálló személyiségként létezni, és így tud ő is a saját életének főszereplőjeként továbblépni. A túlzott kötés-kötődés akár az egész életet végigkísérheti. Előfordulhat az ellenkezője is – amikor a már felnőttkorba lépő gyerek fellázad, vagyis otthagyja a fojtogató szülői szeretetet, elmenekül egy távoli városba. Az otthagyott szülő összeroppan, de néhány nehéz hónap után talál valami olyan célt, elfoglaltságot, ami értelmet ad az életének. Ezután rendeződhet a kapcsolat a gyerekkel.
Az önök családja jellegzetes, sokszereplős játszmába keveredett, senkit sem lehet kiemelni belőle. Csak együtt tudják megoldani a problémát.
Ön nem írt a férjéről semmit. Vele milyen a mama viszonya? És az öné? A férje hogyan látja a helyzetet?
A férje feladata az lenne, hogy felismerje: ő már felnőtt. Nem anyukája fiacskája többé. Életének feladata nem az, hogy anyja lelki magányát eloszlassa, érzelmi igényeit kielégítse, életének kritikus kérdéseit megoldja helyette. Saját élete van, amiben neki magának kell rendet tennie, megállapítania, hogy mi az, ami elsőbbséget élvez, mi az, ami háttérbe szorulhat akár örökre, akár ideiglenesen. Ha ezeket a kérdéseket önmagában, őszintén átgondolja, biztos, hogy el tud majd mozdulni valamerre.
Az ön dolga az, hogy számot vessen magában: mi az alapvető baja az anyósával? Van-e hasonló problémája a férjével kapcsolatban? Mitől-kitől tart, hogy fél kiállni a saját szabadságáért? Miért kell ezt az állattartás-dolgot felhoznia a saját mentségére? Ha a legjobb barátnőjének lennének állatai, hozzá sem menne el a kisbabával?
Az anyósának meg kéne találnia élete céljait, felelősséget vállalni a



gondolataiért, tetteiért, elfogadni önmagát. Azzal, hogy ilyen mértékben beleavatkozik az önök életébe, kényelmes utat választ. Saját nehézségeit, problémáit söpri a szőnyeg alá. Az „önzetlen szeretet” biztos üzlet, hiszen ha minden energiáját, figyelmét a gyerekére, unokájára fordítja, egy csöppet sem kell attól tartania, hogy saját „ügyében” megállja-e a helyét, hiszen nincs is ilyen ügye.
Még egyszer kiemelném: ilyen esetekben nem elég csak az egyik fél véleményét meghallgatni, a probléma többi szereplője ugyanis valószínűleg egészen másként látja helyzetet. Ha maguk nem tudják rendezni a problémát, legjobb, ha családterapeutát keresnek, aki az összes családtagot meghallgatja, és így segít változtatni a jelenlegi állapoton.

Talán sikerül továbblépnie, ha elolvassa Susan Forward Mérgező szülők című könyvét. Ez rengeteg erőt és ötletet adhat a közös jövő alakítására.

Illusztráció: Porkoláb Zsófi

Pszichológusunk a lap hasábjain szívesen válaszol kérdéseikre, melyeket a j.szody@sanomabp.hu e-mail címre, vagy a Szerkesztőség postacímére küldenek.