Csokibonbon helyett

Önnek, kedves kismama, mert beláthatatlanul messze még az idő, amikor a pocakjában rugdalózó kis magzat vagy a karon ülő csemete oviba megy, és május elején igen komoly ábrázattal, rengeteg beszédhibával szavalja el, hogy mennyire szereti a mamát. Azt, akinek nem érti, miért ömlik a könny a szeméből, pedig az óvó néni szólt, hogy figyeljétek meg, anyu nagyon fog sírni, de nem azért, mert fáj valamije, hanem mert örül. A kis ovisnak ez így elég érthetetlen lesz, ám látja, hogy anyát most meg kell vigasztalni, ezért ad két finom, nedves, puha puszit, amitől anyának (ki érti ezt?!) csak még jobban potyog a könnye.
Ezek a pillanatok egyszer úgyis eljönnek, addig viszont hiábavaló lenne várni, hogy az apróságok bennünket ünnepeljenek. Üdvözöljük helyettük mi az édesanyákat, és mivel virágcsokrot, csokibonbont, fülbevalót nem tudunk minden kedves olvasónknak küldeni, ezért csupa-csupa jó kívánsággal szerettük volna teleírni a Kismama májusi számát.
A várandósoknak azt kívánjuk, élvezzék a kis pocaklakóval együtt töltött idő minden pillanatát, amennyire az a három kismama, akit A hónap témája című összeállításban mutatunk be. Használják a várakozás hónapjait lelkük felkészítésére is, ehhez adunk egyszerű, praktikus ötleteket, melyek segítségével talán közelebb juthatnak a legtitokzatosabb rejtvényhez: önmagukhoz.
A csöpp újszülöttet dajkáló mamáknak rengeteg egészséges önbizalmat és hitet kívánunk, hogy képesek legyenek ösztöneikre és babájuk jelzéseire figyelni a lét első pillanatától kezdve. Szoptatás című rovatunkban olvashatnak arról, mennyi mindent lehetne tenni már az első napokban azért, hogy a baba folyamatos közelségében könnyebben ébredjenek az anyai ösztönök. Példás magatartású csecsemők anyukáinak ez talán egyszerűbb, a sokat síró kis jövevények mamáinak azért azt kívánjuk, gyönyörködjenek sokat az alvó apróságban, szívják be mélyen a bőre illatát, nézzenek bele bölcs, komoly tekintetébe, hogy erőt, türelmet, szeretetet gyűjtsenek a fárasztó órák túléléséhez.
Saját módszeremet is átadom ajándékba, talán valaki használni tudja: jól megjegyzem, elraktározom a boldogság ritka, nyugalmas pillanatait, hogy elővehessem gondolatban, amikor úgy érzem, még egy hang, és fölrobbanok. A legfrissebb tegnap történt. Az esti mosogatásba merülten arra kaptam föl a fejemet, hogy percek telnek el gyerek-csatazaj nélkül. Hoppá, valami történt! Átpillantottam a pult fölött a nappaliba. Leírhatatlan látvány: kicsi lányom átöleli az öccse vállát, miközben egymás mellett fekszenek a nagy, zöld ikea-hintán. Lassan ringatóznak, és Panna énekelni kezd Petinek: „Volt egyszer egy hétpettyes katicabogárka…”
Gyorsan vissza a mosogatóhoz, nehogy észrevegyenek, és megkérdezzék, miért sírok.
Bálits Éva