Sztárpapa – Till Attila

Till Attila és Korpás Krisztina szerelmét gyermekeik születése koronázta meg. Az ötéves Andor és a kétesztendős Simon nem hazudtolják meg nemüket: igazi, belevaló fiúk, így aztán gyakran előfordul, hogy hajba kapnak egymással – bár ez többnyire a féltékenykedés számlájára írható. Ha épp béke honol közöttük, a legnagyobb haverságban játszanak órákon át.
– Mikor kezdődött a fiúknál a „féltékenységi korszak”?
– Még a kórházban látogattuk meg együtt az újszülött Simont, amikor már jelentkeztek Andoron a féltékenység jelei – emlékezik vissza Tilla. – Csodálkoztunk is, hiszen nagyon várta az öccsét. Az első időkben nem is Simit bántotta, hanem velünk, a szüleivel volt rettenetesen ellenséges. Ez két hónapig tartott, aztán szerencsére abbamaradt. Mostanában pedig már inkább csak akkor tör ki a háború kettejük között, ha unatkoznak. Igen emlékezetes az a néhány „náthás” hét a közelmúltból, amikor az egész család itthon maradt. Bár Krisztina is beteg volt, azért tartotta bennünk a lelket. Hiába, őt kemény fából faragták! A szülői szigor is inkább rá jellemző, engem könnyebben levesznek a lábamról a fiúk.
– A szüléseknél is ilyen keményen állta a sarat? – fordulok Krisztinához.
– Én azt mondom, szülni a legjobb dolog a világon! Mindkét esetben gyorsan, természetes úton, szövődmény nélkül jöttek világra a kisbabáim. Andor öt éve, júliusban született három kilóval, 59 centivel, Simon két éve júniusban 3100 grammal és 56 centisen.
– Az édesapa is ott volt fiai születésénél? – nézek kíváncsian Tillára.
– Igen. Igyekeztem segítségére lenni Krisztinának, legalábbis lelkileg. Szorongattam végig a kezét, és iszonyú gyámoltalannak éreztem magam az első alkalommal. Simonnál már rutinos kispapának számítottam. Még az utolsó előtti percekben is fotóztam Krisztát, bolondoztam vele, odafeküdtem mellé, hogy oldjam a feszültséget. Felfedező típusú ember lévén nagyon vártam és vágytam a szülés élményét, de azt hiszem, azért közben sikerült odafigyelnem Krisztára is, arra, hogy neki mi a jó, hogyan könnyíthetek a helyzetén, hiszen ez mégis az ő Nagy Napja volt. Arra külön büszke vagyok, hogy mindkét fiam köldökzsinórját magam vágtam el! Amikor a kezembe adták az orvosi műszert, meglepődtem, milyen nehéz vele bánni. Egészen másképpen kell, mint a hétköznapi ollóval. A hosszas vacakolás után azért sikeresen megoldottam első apai feladatomat!
– Ön rendkívül népszerű ember lett, rengeteg meghívást kap különféle esti programokra. Magával tudja vinni néha a feleségét is, vagy neki itthon kell maradni a gyerekekkel?
– Szerencsénk, hogy Krisztina édesanyja itt lakik velünk szemben, a húga pedig egy emelettel alattunk. Az én szüleim is örömmel vállalják az unokákat, bár erre nincs túl sok lehetőségük, mert Kriszta szereti a gyerekek körüli teendőket egymaga végezni. Ezt a feleségem és a fiúk közti különlegesen szoros kapcsolatot talán az is magyarázza, hogy mindkettőt sokáig szoptatta, Simont tizennyolc hónapon át. Ezért egyébként nagyon hálás vagyok neki. Sok elfoglaltsága ellenére azért néha már sikerült kettesben bulizni mennünk, remélem, egyre több ilyen alkalom adódik.
– Milyen családi programjaik vannak?
– Életünk fontos eleme a kultúra, nem véletlen, hogy kulturális műsorokat is vezetek. Igyekszünk úgy nevelni a fiainkat, hogy majdan ne csak a képernyőt bámulják, hanem érdeklődő emberekké váljanak. A feleségem a színház, később az olvasás, én pedig a képzőművészet, a film, a kreativitás világába szeretném elkalauzolni őket. Otthon ritkán néznek tévét, így engem is ritkán láthatnak képernyőn. Az utóbbi időben láttunk együtt egy-két jópofa rajzfilmet, és színházban is voltunk már négyesben. Andor rendkívüli módon élvezte a dolgot, Simi viszont édesdeden elaludt. Én magam legszívesebben állatkertbe, játszótérre, kirándulni járok a fiúkkal, és a játszóházak is jó szolgálatot tesznek rossz időben. „Harmadik, nagyra nőtt gyerekként” minden játékban egyenrangú partner vagyok, de Andorral már komoly programjaink is vannak: újabban kettesben is járunk moziba.
– Abban a negyedik emeleti, óbudai lakásban élnek, amelyben még Krisztina nőtt fel a családjával. Nem akarnak máshová, esetleg kertes házba költözni?
– Tervezgetni szoktunk, de Kriszta szerint van valami megható abban, hogy a családjának több nemzedéke élt ezek között a falak között, és ebben igazat adok neki. Már csak azért is támogatom a helyben maradást, mert az építkezéssel, költözéssel, felújítással járó cirkusztól ódzkodom. Itt is mindenkinek megvan a maga zuga, szobája, egyelőre nem változtatunk.
– Harmadik gyereken nem gondolkoznak?
– Személyes tapasztalataink alapján sosem kételkedtünk abban, hogy jó az, ha az embernek van testvére. Egyelőre azonban jól megvagyunk így négyesben, a többi a jövő titka.

Ruttka Ildikó