Baba

Menjünk a játszótérre!

A városi gyerekek jóformán egyetlen levegõzési lehetõsége a játszótér. Mivel sok idõt töltenek ott, jó lenne, ha ez a hely valóban alkalmas lenne homokozásra, kavicsgyûjtésre, szaladgálásra, kúszásra-mászásra, anélkül, hogy attól kellene tartanunk, kutyapiszok, cigarettacsikk vagy üvegcserép kerül a kezük ügyébe. Ha elérhetõ távolságon belül van bekerített játszótér, megéri a fáradságot, hogy elmenjünk odáig.





Homokozó, kismotor, labda, cumisüveg – mi maradt otthon?

Két egymással ellentétes szempontot kell egyensúlyba hoznunk: minél kisebb csomaggal szeretnénk menni, de a játszótéren sem hiányozhat semmi. Mit vigyünk feltétlenül magunkkal? 

Biztosan szomjas lesz a kicsi, ezért innivalóról gondoskodjunk. Előfordulhat, hogy bekakil, leönti magát, sárba esik, erre az esetre egy váltás ruhát, pelenkát gyömöszöljünk be a hátizsák aljába. Ha hosszabb ideig maradunk, biztosan jól jön egy kis gyümölcs.

Nem szükséges sok játékot kivinnünk, mert a gyerekek úgyis kölcsönkérik egymástól, hiszen a másiké mindig érdekesebb. Inkább olyasmit vigyünk a szabadba, amivel a szobában nem tud játszani, például labdát, kismotort, homokozókészletet.





Remekül elbíbelődnek a kicsik a homokban főzőcskeedényekkel, üres joghurtospoharakkal, különböző méretű és alakú flakonokkal. Jelöljük meg egy kis ábrával saját készletünket, nehogy lába keljen a homokban.

Mérlegeljük, hogy kivisszük-e a nagy becsben tartott játékokat a játszótérre, hiszen előfordulhat, hogy elvesznek, tönkremennek. Ha viszont otthon, szekrénybe zárva tároljuk, nem sok öröme telik benne a gyereknek.






Csak egy kicsit – vagy egész napra?


A legtöbb kismama egy-három órát tölt rendszeresen gyermekével a játszótéren. Ha ezt a programot a napnak mindig ugyanarra a szakára időzítjük, könnyebb lesz szervezni, tervezni a nap hátralevő részét és az egyéb tennivalókat.

Ennyi idő alatt sokféle tevékenységre jut idő, kellemesen el is fárad a kicsi. Kevésbé szerencsés vásárlással egybekötni, vagy egyéb jövet-menetbe iktatni a játszóteret. Így biztosan számíthatunk nyafogásra hazainduláskor, a gyerek ugyanis – jogosan – úgy érzi, nem játszhatott eleget. 






A gyerkőcök veszekednek, a mamák beszélgetnek?


Ne azért menjünk ki a játszótérre, mert ott nem kell foglalkozni a gyerekkel és egy kicsit lazíthatunk. Érezzük magunkat jól – a kicsivel együtt. Mutassuk meg, hogyan kell formát készíteni, gombócot gyúrni, várat építeni, tortát sütni.

Találjunk ki újabb játéklehetőségeket. Nyáron engedjük sarazni, ha van vízcsap a játszótéren. Sok pancsolós játékot kipróbálhat, ami a lakásban nagy maszatolással járna. A játszótéren szövődnek az első baráti kapcsolatok. 






Mit csinálhatunk a játszótéren?


• Kavicsból, botocskákból rakjunk ki pont-pont-vesszőcske emberkét.
• Rajzoljunk egy bottal a földre emberkét, cicát, virágot.
• Vigyünk színes krétát magunkkal, rajzolgassunk az aszfaltra.
• Rajzoljuk fel kedvenc mesehőseit és mondjuk el hozzá a mesét.
• Dugjuk el a homokba egy játékszerét és keressük meg együtt.
• Temessük be a lábunk fejét, majd varázsoljuk elő.
• Játsszunk kukucskálósat, bújócskát a vastagabb fák mögött.
• Fújjunk szappanbuborékot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top