Baba

Ha a gyermek a Vízöntõ jegyében született





január 21. – február 19.


Minden szülő tudja: ahány gyerek, annyi „egyetlen eset”. Mindazonáltal az is tény, hogy bizonyos tulajdonságok markánsan jellemeznek egy-egy karaktert. Ezek megismerése nem csupán szórakoztató dolog, de hasznos is lehet – hiszen hozzásegít minket ahhoz, hogy jobban megismerhessük szeretteink viselkedését. Most kezdődő sorozatunkban a gyermekek asztrológiai személyiségtípusainak leírásával kívánunk kellemesen hasznos időtöltést olvasóinknak.

Játékos, jó kedélyű és barátságos a túlnyomórészt Vízöntő-tulajdonságokkal rendelkező gyermek. Ügyes kapcsolatteremtő. Igencsak nyitott az újabb és újabb élmények iránt – így játékait hamar megunhatja, vagy azokat a szokásostól eltérő módon használhatja. Kissé kiszámíthatatlan: szeret váratlan helyzeteket előidézni, hogy megfigyelhesse a hatást másokon. Rendhagyó ötletekkel szórakoztatja magát és környezetét, szívesen bohóckodik. Érzelmileg kevéssé lehet hatni rá, inkább a dolgok ésszerű magyarázatát keresi – ezért érdemes minden szülői elvárást meggyőzően indokolni számára. Ha ez nem történik meg, a kis Vízöntő rendkívüli makacssággal fog ellenállni a kényszernek.

Nem tiszteli a tekintélyt, azokkal ért szót, akik úgyszólván partnerként kezelik őt, kikérik véleményét, és nem akarják túlságosan korlátozni. Konoksága odáig fokozódhat, hogy mindannak az ellenkezőjét teszi, mint amit igényelnek tőle – ezért a direkt tiltás és követelés a lehető legrosszabb módszer, amit nevelése során alkalmazni lehet. Ez altatásával és etetésével kapcsolatosan is érvényes: ha rá akarnak erőltetni valamit, azt elutasítja. Szabadságszeretete, függetlenségigénye már csecsemőkorban megmutatkozhat. Általában korán megtanul helyet változtatni, járni, hogy önálló tapasztalatokat szerezhessen, továbbá nem kedveli, ha folyton aggódnak érte és állandóan babusgatni akarják.

Már egészen kicsi korában gyakorta lehet tőle hallani: „én akarom csinálni!” – legyen szó cipőbefűzésről vagy a villany felkapcsolásáról. A lámpákat és a látványos, fényes jelenségeket egyébként is kedvelheti: rajonghat például a tűzijátékért, csillagszóróért. Éppen ezért efféle holmikat és az elektromos szerkezeteteket ajánlatos távol tartani tőle, illetve amint lehetséges, el kell magyarázni neki, mikor szabad és hogyan lehet azokat biztonságos módon használni. Noha a segítséget általában elutasítja, jó, ha szülei éreztetik vele: rájuk számíthat, ha egymaga mégsem boldogulna valamivel. Mások gondja-baja iránt fogékony, bár nem elsősorban az együttérzés szintjén. Inkább ki akar találni valami okos dolgot, melynek révén egyszer s mindenkorra megoldható az adott probléma.

A társadalmi egyenlőtlenségek kérdése is izgathatja, ezért szülei „nagyot nőhetnek szemében”, ha a náluk szegényebbeket támogatják, ha társadalmi munkát vállalnak, vagy anyagi áldozatot hoznak valamely nemes, közösségi cél érdekében. A Vízöntő gyermek többnyire széles érdeklődési körű és gyakran kérdez. Családja beszélgessen vele sokat pillanatnyi szintjének megfelelően „a világ dolgairól” – annál is inkább, mivel váratlan felismerései, érdekes képzettársításai a nála idősebbek számára is sok gondolkodnivalót adhatnak. Az egyhangú napi rutinfeladatokat ki nem állhatja, ám kellemes intellektuális társaságban ezek is elviselhetőbbé válhatnak számára.

Gyorsan beilleszkedik a gyermekközösségekbe, a tekintélyelvű pedagógusokkal azonban olykor meggyűlhet a baja, hiszen a szabályok feltétel nélküli betartása nem jellemző rá. Az iskolában elsősorban azokat az ismereteket hajlandó elsajátítani, amelyekhez kedvet érez – ezért, ha a legjobb képességűek közé tartozik is, nem biztos, hogy a legjobb tanulók egyike lesz. Az viszont nem ritka, hogy neki van a legjobb barátja. Különleges életterveket forgathat a fejében, és ezekről felnőttként sem feltétlenül mond le. Bosszankodni lehet miatta, de unatkozni mellette: soha!

Ha Ön személyre szóló, írásos babahoroszkópot, illetve családi horoszkópot szeretne készíttetni, “Horoszkóp” jeligére írhat az 1255 Bp., Pf.: 244 címre. Szükséges adatok: születési hely, év, hó, nap, óra, perc, továbbá lakcím és telefonszám, hogy az asztrológus az elemzés feltételeiről részletes tájékoztatást nyújthasson.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top