Baba

Elõször a metszõfogacskák bújnak ki

Általában fél éves kor tájékán kezdõdik a fogak áttörése. A fogcsírák viszont már újszülött korban az állkapocsban vannak. Elõször az alsó két középsõ, majd a felsõ két középsõ metszõfog bújik ki, legvégül az õrlõ és a szemfogak következnek. A kibújás sorrendje változhat.

Előfordul, hogy már négy-öt hónapos korban előbújnak az első fogacskák, de az is megtörténhet, hogy erre csak egy éves kor táján kerül sor. Fogzás idején nyűgösebb lehet a kisbaba a szokásosnál, erősen nyálzik, széklete lazább lehet, s bár látszik, hogy szívesen masszírozza rágnivalóval az ínyét, mégis étvágytalan lehet.

Ha ilyenkor belázasodik a gyerek, ne hozzuk összefüggésbe a fogzással, valamilyen betegségről lehet szó, ezért forduljunk orvoshoz. Fontos tudni, hogy az ép fogazat kialakulásának egyik előfeltétele a helyes táplálkozás. A hat hónapos koráig csak szoptatott kisbabánál ekkortájt érkezik el annak az ideje, hogy más ételféleséggel is megkínáljuk, de a fogzás semmiképpen sem akadálya a további szoptatásnak.

Ne szoktassuk rá a cumisüveg használatára, ne itassuk édes innivalókkal. A kispohárral is jól boldogul, s szomjának csillapítására az édesítetlen italok alkalmasabbak. Nagyon káros, ha már kicsi korban édesített ételhez szoktatjuk a csecsemőt. A bolti gyümölcsjoghurtok, túródesszertek mindig tartalmaznak cukrot, nem is keveset, ezért jobban járunk, ha otthon készítjük el natúr joghurtból és friss idénygyümölcsből – cukrozás nélkül – az efféle desszertet.

Az egészséges fogazat érdekében a fluorpótlás is ajánlott. Bizonyított, hogy a fogbetegségek száma lényegesen, akár felére is csökkenhet, ha a fogak fejlődésének időszakában a fluorbevitel megfelelő. Fluor adagolásával a fogzománc ellenállóképessége is növelhető. A szükséges adagot mindig orvos határozza meg, hogy ne essünk a túladagolás hibájába, mert az sem jó.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top