Baba

Apák a szülõszobán

Két ember kapcsolatának minõsége nem azon múlik, hogy együtt szülnek-e. Célunk az, hogy minél több szempontból körbejárjuk ezt a kérdést, s így segítsünk a döntésben azoknak a pároknak, akik egymás mellett szeretnének maradni a szülés óráiban is.





Hogyan készüljenek az apák?

Az új egészségügyi törvény minden szülő nőnek lehetővé teszi, hogy az általa választott nagykorú személy vele lehessen a szülés folyamán. A törvény szövegét azonban sokféleképpen értelmezik a kórházak. Van, ahol csak a kitolási szak kezdetekor, az utolsó húsz percre engedik be az apát, máshol a szülés utáni kétórás megfigyelés alatt zavarják el őt, pedig ekkor gyönyörködhetnének együtt a szülők újszülött gyermekükben. Sajnos az is gyakori, hogy épp az apát felejtik el idejében felhívni, noha felesége nagyon várja, hogy megérkezzen. Pedig ha valamikor jól jön a segítség, akkor éppen a vajúdás hosszú, örökkévalóságnak tűnő, fénytelen óráiban. A felkészülés tehát azzal kezdődik, hogy már a terhesgondozás kezdetén tisztázzuk, mire számíthatunk a választott kórházban.

Nem ajánlatos előzetes tájékozódás nélkül betoppanni a szülőszobába. Ha a papa teljesen „újonc”, annyira elsodorhatják az események, hogy képtelen lesz felülemelkedni zavarán és elfogódottságán. Hiába van jelen, mégis végig kívülről nézi, ami párjával történik. A kórházi környezet mindenkinek idegen, aki nem ott dolgozik, ezért nem árt idejében ráhangolódni.





Ma már minden szülészet szervez szülésre felkészítő tanfolyamot, a részvétel sokhelyütt feltétele is az együttszülésnek. Ennek során a párok megismerkedhetnek a vajúdás és a szülés fiziológiai részleteivel. Megtekinthetik a szülőszobát, találkozhatnak az egészségügyi személyzettel. A legtöbb helyen szülést bemutató filmet is láthatnak a résztvevők. Lehetőség nyílik arra, hogy kérdezzenek. A felkészülés során azonban ez, csak a kezdet. Ahhoz, hogy az együttszülés valóban emlékezetes maradjon, s az apa igazán segítségére lehessen vajúdó feleségének, még jó néhány szempontot kell közösen végiggondolni, megbeszélni.

Tudnak-e egymás mellett hosszasan hallgatni, tud-e úgy figyelni a feleségére, hogy közben minden másról elfeledkezik? Vajúdás közben jócskán akadnak időszakok, amikor a megszokott kommunikáció nem működik. Ilyenkor fontos, hogy háttérben tudjon maradni, jelenléte mégis biztonságot jelentsen.
El tudja-e fogadni feleségét olyan helyzetekben is, amikor viselkedése hétköznapi mércével mérve szélsőséges, teste pedig egészen új oldaláról mutatkozik meg? Vissza tud-e vonulni, amikor szükséges?





A közös felkészülés egyik legfontosabb része, hogy megbeszélik egymással, milyen emlékeket, információkat, elvárásokat és félelmeket hordoznak magukban a szüléssel kapcsolatban. Beszéljenek saját születésükről is, hisz az sem közömbös, hogy saját testük milyen tudat alatti emlékeket őriz a megszületés folyamatáról.

Nemegyszer előfordul, hogy ellentétes információkra bukkannak a szüléssel kapcsolatban. Mielőtt ez végképp elbizonytalanítaná mindkettőjüket, alakítsák ki saját álláspontjukat, amit minden tekintetben el tudnak fogadni.

A felkészüléshez a választott kórház tanfolyamának látogatásán kívül a következő programokat ajánljuk:

Aktív Szülés Központ, Budapest. Tel.: 312-3918
Napvilág Születésház
Információs hete, Érd. Tel.: 23/373-164
Szülősuli, Budapest. Tel.: 303-2639

A cikket kivonatosan közöltük, teljes terjedelemben a Kismama 2001/július számának 10. oldalán olvasható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top