Aranyanyu 2013

Dobó Kata: “Felnézek ezekre az emberekre!”

Jelölj te is Aranyanyut, hogy a zsűri kiválaszthassa, idén ki kapja a díjat!

Rácz Zsuzsa Állítsátok meg Terézanyut! című könyve 2002 nyarán jelent meg, és néhány éven belül közel 150 ezer példány talált belőle gazdára, amely máig példátlanul magas szám a rendszerváltás utáni könyvpiac történelmében. A 30-as éveiben csetlő-botló, munka- és magánéleti lehetetlenségeivel küzdő, értelmiségi szingli nő egyes szám első személyben íródott története kiszabadította a szellemet a palackból.

Az igazi sokkot az okozta, hogy a szellemről kiderült: egy nő! A férfiak – Apa, Szerető, Főnök, Mester – elismerésére kétségbeesetten vágyó, magán sírni és röhögni egyaránt képes, megmentő karakterű nő terézanyusága fogalommá vált: Terézanyu az olvasók szemében a nők ébredésének egyik jelképe lett. A tudatos, magát már majdnem szeretni képes, a férfiak árnyékából kilépni akaró, tökéletlen nő szimbóluma.

Lett belőle mozifilm, születtek belőle újabb könyvek is, a Terézanyu névből brand lett, amely ma is nők tömegeit tudja megszólítani. És ezek a nők elkezdték írni, megosztani a saját történeteiket. Rácz Zsuzsa azonban nem tudott reggeltől estig levelekre válaszolni.

Így született meg 2010-től a nőktől személyes történeteket váró, tavaszi Terézanyu pályázat hagyománya, 1 évvel később már egy  támogató világcég, a Richter Gedeon Nyrt.-vel a háttérben. Az együttműködés sikerét bizonyítja, hogy 2011-től  életre kelt a Richter Aranyanyu Díj kezdeményezés is, amely immáron harmadik éve motivál minket arra, hogy megtaláljuk és jutalmazzuk a kivételes, hétköznapi nőket.

A zsűri: Dobó Kata, Beke Zsuzsa, Rácz Zsuzsa, Kriston Andrea, Dr. Gyarmari Andrea, Nagy Tímea
A zsűri: Dobó Kata, Beke Zsuzsa, Rácz Zsuzsa, Kriston Andrea,
dr. Gyarmati Andrea, Nagy Tímea

 

A köztünk élő hősnők ünnepe

A Magyarországon egyedülálló kezdeményezés célja a nők társadalmi megbecsülésének és önbecsülésének növelése. A díjat olyan nőknek ítélik oda, akik klasszikus, női segítő szakmákban dolgoznak, és munkájuk nélkülözhetetlen, mégis sajnos ez fordított arányban áll  anyagi és erkölcsi elismerésükkel.

Idén is november végén adják majd át a Richter Aranyanyu Díjat jelképező szobrocskát és a vele járó, személyenként nettó 200 ezer forintos pénzjutalmat a példaképként tisztelt orvos, egészségügyi szakdolgozó és pedagógus  győzteseknek. Legutóbb 500 nőt jelöltek, a mezőnyből 12-en maradtak a finisben, és végül a Nők Lapja Café különdíjával együtt, 8 hölgyet ünnepeltünk a gálán.

A közönségszavazatoknak is utat engedve, 2012-ben két hét alatt több mint 90 ezer szavazat érkezett, idén is nagy aktivitásban bíznak a szervezők. A nevezés feltétele most is egy személyes történet, amely megmutatja, hogy szereplője, akit érdemesnek tartunk a díjra, kivételes odafigyeléssel, energiával, odaadással él hivatásának.

A mindig nehéz helyzetben lévő zsűriről…

Az Aranyanyu Díj szakmai zsűrije évek óta változatlan. Gyarmati Andrea gyermekorvos, egykori világklasszis úszó életében azért különleges ez a sokadik verseny, mert itt a szinte soha reflektorfénybe nem kerülő teljesítményekért lehet nagy nyilvánosság előtt köszönetet mondani: „Egyszer egy évben megállunk, és azt mondjuk a köztünk élő hősnőknek, hogy köszönjük, amit értünk tettetek.”

Kriston Andrea intimtorna-oktató, aki az egészségügy és a pedagógia területén egyaránt dolgozik, saját bőrén is megtapasztalhatta, hogy mit jelent egy korábban tabunak tartott vagy elhallgatott kérdés mellett úttörőként  és bátran kiállni, és hogy szakértelem és a jó kommunikációs készségek elválaszthatatlanok.

Ugyancsak a sport területén szerzett hatalmas sikereket olimpiai bajnok vívónk, Nagy Tímea is, akinek a díjazottakkal való személyes találkozás pillanatai a legemlékezetesebbek. „Már a díjkiosztó felé vezető út is csodálatos, de ott, amikor átadom a díjat és adhatok egy puszit a díjazottnak, és látom a könnycseppet a szemében, az igazán felemelő pillanat” – nyilatkozta a tavalyi gála után.

Dobó Kata színésznő szerint a díjazottak felé ahhoz hasonló alázatot mutathatunk e napon, mint amit maguk is mutatnak betegeik, tanítványaik iránt nap mint nap. „Kell egy különleges alkalom, amikor ezek összeérnek, és egy díjban öltenek formát. Felnézek ezekre az emberekre” – összegezte érzéseit.

A zsűriben szintén szerepet vállaló Beke Zsuzsa kommunikációs vezető úgy látja, hogy a Richter Aranyanyu Díj egy olyan sikeres küldetést teljesít, amely a magyar világcég társadalmi felelősségvállalási céljaival teljes összhangban van, hozzájárulhat a nők lelki, társadalmi jólétéhez.

Az Aranyanyu Díj aktuális felhívásáról és a jelölés módjáról a www.aranyanyu.hu oldalon találhatók további információk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top