Aranyanyu

Dobó Katát és Nagy Tímeát is megríkatták az idei Aranyanyu-jelöltek

A zsűritagokat hálás, de nehéz feladat elé állították idén is az Aranyanyukat jelölők: a történeteket olvasva minduntalan meghatódott valamelyikük, hol Dobó Kata szipog, hol Nagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőrvívónk kér zsepit a többiektől.

Az ufók irigykednének, ha tudnák, hogy csupa szív Aranyanyukból álló társadalmat sikerült létrehoznunk ezen a bolygón – sommázta a díj ötletgazdája, Rácz Zsuzsa a jelölések tanulságát. A díjra egy hónap alatt közel félezer ajánlás érkezett a három – pedagógus, orvosnő, egészségügyi szakdolgozó – kategóriában, és közülük választja ki a zsűri azt a 4-4 döntős Aranyanyut, akiket itt bemutatunk, és szavazhattok is rájuk november 12-től. Rácz Zsuzsa válaszolt kérdéseinkre annak apropóján, hogy befejeződött a jelölési szakasz.

Dobó Katát és Nagy Tímeát is megríkatták az idei Aranyanyu-jelöltekA Richter Aranyanyu Díj felhívásában köztünk élő hősnőket kerestek. Hogyan lehet meghatározni, hogy ki az, aki átlagos, de mégis különlegesebb, mint a többiek?

„Hogy ki a hétköznapi hős? Szerintem az az ember, aki észrevétlen mutat példát, ahogyan egy anya: megtanítja, hogy a világban nemcsak egy fogaskerék vagyunk, hanem van egyéniségünk, messzire juthatunk, ha nyitottakká válunk, tanulunk, küzdünk és szeretünk” – ezt írja az egyik jelölőnk, az egykori általános iskolai osztályfőnökéről, Kinga néniről aki – leírása szerint – boldoggá tette a gyerekkorát, mert otthont és biztonságot nyújtott számára az iskolában, míg otthon ezt nem kapta meg. A helyzet különlegessége, hogy az egykori ofő most a kisfiának is osztályfőnöke. Hétköznapi hősnőket mindannyian ismerünk, de éppen azért, mert nem csinnadrattával teszik a dolgukat, talán fel sem ismerjük munkájuk jelentőségét. Néha muszáj megállnunk és kellőképpen értékelnünk a teljesítményüket – ezért jött létre a díj.

Hány jelölés érkezett az idén, kik a jelölők és kiket jelölnek elsősorban?

– Közel félezer jelölés érkezett, 145 településről: kétszer annyi ajánlás érkezett vidékről, mint a fővárosból. Az idén a legtöbb jelölés pedagógusokra érkezett, szerencsére úgy tűnik, nagyon sok embernek van olyan nevelő/tanító nő az életében, aki egy életre meghatározó módon bánik vele. Ezeket a dicsérő leveleket olvasni nagyon hálás munka. Ha történetesen egy ufó látná a pályaműveket, irigykedve állapítaná meg, hogy micsoda fantasztikus világot teremtettünk itt a Földön, mert odaadó és csupa szív emberekből áll.

Hogyan lehetséges akkor egyáltalán választani a jelöltek közül?

– Amilyen hálás munka olvasni az ajánlásokat, annyira hálátlan kiválasztani közülük az Aranyanyukat. A történetek többsége „bőgetős”, úgyhogy a zsűrizés során előbb-utóbb valamelyik zsűritagunk mindig könnyekig hatódik, hol Dobó Kata szipog, hol Titi kér zsepit. Arra törekszünk, hogy olyan emberek kerüljenek a döntőbe, kategóriánként 4-4 személy, akik a tágabb környezetükért is sokat tesznek, egy közösség motorjai, példaképek. De szerencsére nem csak a zsűri választ, az idei hat díjazott Aranyanyuból hármat a közönség szavaz meg majd itt. A döntősöket  november 12-én lehet majd itt megismerni, és két héten át szavazni rájuk.

Neked ki a kedvenced?

– Sokan vannak, például Mucika néni, egy életen át gyermekotthonban dolgozó nevelőnő, aki gyerekek generációt nevelte úgy, mint a sajátját. Vagy például a debreceni orvosnő, aki  35 éve mentőzik és mellette felnevelt három gyermeket… De a jelölők is a kedvenceim, mert már az is lenyűgöz, hogy egy hónap leforgása alatt majdnem ötszáz ember vette a fáradságot, és írt ajánlást arról az emberről, akinek valamiért nagyon hálás. Azokra is gondolunk egyébként, akik nem kapnak díjat, mindenki küldhet majd oklevelet a saját jelöltjének, és az összes jelölt nevét kitesszük a terézanyu.hu-ra.

Dobó Katát és Nagy Tímeát is megríkatták az idei Aranyanyu-jelöltek

Miért csak nőknek szól ez az elismerés? Nem diszkriminatív ez a férfiakkal szemben?

– A területek, amelyeket választottunk, az oktatás és egészségügy, elsősorban nők által választott segítő életpályák. Az egész Richter a Nőkért programnak, és a Terézanyu-kezdeményezésnek egyaránt az a célja, hogy a nők munkájának jelentőségére felhívjuk a figyelmet. Társadalmunkban a férfiak átlagban több fizetést kapnak a  munkájukért, és utána lehet nézni, sokkal több hivatalos elismerésben is részesülnek, mint a nők. Mindez persze nem zárja ki azt, hogy idővel létrehozzuk az Aranyapu Díjat. Mindenkinek jár az elismerés az odaadó és kivételes munkáért.

 
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top