Álláskereső

300 ezer munkanélküli nem kap pénzt

Csak az álláskeresők tizede kap segélyt vagy járadékot, a többiek foglalkoztatást helyettesítő támogatást, havi 22 800 forintot. A maradéknak, 284 ezer embernek nem jár pénz.

300 ezer munkanélküli nem kap pénztAugusztusban a munkaügyi központoknál 28 300 új álláshelyet jelentettek be. Az előző hónaphoz képest 9700-zal, az előző év augusztusához viszonyítva pedig 15 700-zal kevesebb munkalehetőség volt. A hónap folyamán összesen 63,3 ezer álláslehetőség állt rendelkezésre a közvetítéshez, amelyből a zárónapon 34,9 ezer maradt betöltetlen.

Az állások nagy része támogatott volt

Az állások csaknem kétharmada (62,1 százalék) támogatott volt – azaz tartósan munkanélkülieknek, megváltozott munkaképességűeknek szólt, illetve közmunka volt. Ezekhez a munkahelyekhez állami támogatást igényeltek a foglalkoztatók – derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) legfrissebb adataiból. Mind éves, mind havi összehasonlításban csökkent a támogatott álláshelyek száma. Továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és a fővárosban volt a legtöbb ilyen munka.

Összesen 10 700 volt a nem támogatott pozíciók száma, 7,3 százalékkal kevesebb, mint egy hónapja, és majdnem ötödével (17 százalékkal) csökkent egy év alatt. A legnagyobb (300 fő feletti) munkaerőigény mechanikaigép-összeszerelő, egyéb egyszerű szolgáltatási, illetve szállítási, szakács, bolti eladó és tehergépkocsi-vezető, kamionsofőr munkakörre vonatkozott.

Csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma

A nyilvántartott álláskeresők a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya 11,9 százalékot, a munkavállalási korú népességhez viszonyított aránya pedig 7,9 százalékot tett ki 2012. augusztusban.

A legjobb állások itt!
A legjobb állások itt!

526 900 regisztrált álláskereső volt, az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal (700 fővel), 2011 augusztusához képest pedig 4 százalékkal (22 100 fővel) csökkent a számuk. A legnagyobb relatív csökkenés Somogy megyében volt, míg az abszolút változás tekintetében Borsod-Abaúj-Zemplén megye emelhető ki. Az előző év augusztusához képest minden megyében csökkent az álláskeresők száma.

A belépési forgalom az elmúlt két hónapban tapasztalt jelentős mértékű emelkedés után csökkenésbe fordult, és visszaesett a nyilvántartásból kiáramlók száma is. Az előző hónaphoz képest csökkent a férfi és a szakképzetlen álláskeresők száma, köszönhetően a nyári szezonális munkáknak, illetve a közfoglalkoztatási programnak. A nők és a diplomás munkakeresők viszont többen lettek.

A cikk folytatásáért kattints ide!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top