Álláskereső

Füllenteni az önéletrajzban?!

Kemény a verseny. Egy állásra rengeteg a jelentkezõ, jobbnak kell lenni, mint a többi a pályázó. De vajon érdemes-e kicsit felturbózni az önéletrajzot? Elkendõzni a hibákat, szépíteni a tényeken?

Egy Nagy-Britanniában végzett felmérés szerint a munkavállalók egyharmada füllent az önéletrajzában. Nagyobb munkaköri felelősséget jelöl, korábbi fizetését, iskolai végzettségét állítja be valótlanul. Reméli, hogy nem ellenőrzik a papírjait, és képes lesz az interjún is meggyőzni a felvételiztetőt. Ha pedig felvették, és rendesen végzi a munkáját, senki sem foglalkozik majd a valamikori önéletrajzzal.
A munkaerő-toborzással foglalkozó szakemberek szerint azonban legtöbbször kibuknak a hiányosságok a felvételi interjún. Vezetői szinten leellenőrzik az iskolai bizonyítványokat és a szakmai életutat. Referenciák kérésével pedig az előző munkahelyen betöltött pozíció, felelősség és fizetés is visszakereshető.

Hazugság vagy szépítés?

Magyarországon azonban más a helyzet, mert a munkavállalókra inkább az alulértékelés a jellemző – állítják a szakemberek. Ez szintén nem szerencsés, hiszen a túlzott szerénykedés miatt már az első rostán kieshet a pályázó, holott lehet, hogy tökéletesen alkalmas volna a pozíció betöltésére. A többség marad a fekete-fehér tényeknél, pontosan megjelöli, hogy milyen oklevelei vannak, és az előző munkahelyeit illetően sem állít semmi valótlant.
A maradékra sem mondhatnánk, hogy hazudik, hanem inkább megpróbálja megszépíteni a valóságot: az egyébként hét év alatt elvégzett egyetemet öt évnek tüntetik fel – és megpróbálják ügyesen kitölteni a lukakat. A nyelvtudást is fel lehet tupírozni, a nyelvvizsga megnevezése helyett inkább valamilyen tudásszintet említenek. Előfordulhat, hogy valaki nagyobb felelősséget állít be magának a korábbi munkahelyein, mint ami valójában volt.
A pénzügyi pozíciók elnyeréséért folytatott harcban gyakran találni olyan esetet, hogy könyvelőként, kontrollerként dolgozó emberek gazdasági vezetőként állítják be magukat.

A mérnökök és az informatikusok a legbecsületesebbek

A kereskedelmi, marketing- és az adminisztratív pozíciók betöltésekor fordul elő leggyakrabban, hogy kisebb-nagyobb túlzásokkal élnek a pályázók. A legkevésbé az informatikusokra és a mérnökökre jellemző a kicsinosított önéletrajz.

Az interjún sok minden kiderül

Talán azt még ki lehet magyarázni, hogy miért nem jeleztük az önéletrajzban, hogy éppen munkanélküliek vagyunk. Mert muszáj volt bejutnunk az interjúra, hogy meggyőzzük a felvételiztetőt az alkalmasságunkról, és ehhez tényleg nem a legjobb ajánlólevél az állástalanság. De minden mást – nyelvtudást, iskolákat, előző munkahelyen betöltött pozíciót – vissza lehet ellenőrizni. Legkönnyebben természetesen a nyelvismeret tesztelhető. A legtöbb cégnél a nyelvvizsgapapírok böngészése helyett egyszerűen átváltanak magyarról angolra, németre, franciára… és egy pillanat alatt kiderül, hogy elég-e a tudásunk az adott pozícióhoz. Hamar rájövünk, hogy teljesen felesleges többet állítanunk magunkról, hiszen csak kellemetlen élményeket szerzünk magunknak, állást azonban nem.
A diplomapapírokkal való játék azért lehet veszélyes, mert a későbbiekben is kiderülhet a turpisság – mondjuk a személyzetin, ahova bekérik az okleveleinket. Az előző cégünknél való munkakör cicomázása megint kötéltánc, mert hamar a mély vízben találhatjuk magunkat, és milyen letaglózó is, ha képtelenek vagyunk helytállni.
Az őszinteség a legkifizetődőbb. Például bevallani, hogy még nem dolgoztunk vezetőként, de alkalmasnak érezzük magunkat a feladatra. És aztán átvenni a beszélgetés fonalát, és meggyőzni a felvételiztetőt, hogy biztosan nem talál nálunk nagyobb munkabírású, rátermettebb, határozottabb, tanulékonyabb… jelentkezőt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top