Ádok Zoli nem tehet róla

Adott egy elavult, önmaga paródiájába fordult formátum, a „dalverseny”. Klisék, lejárt szavatosságú produkciók és körítés; felejthető, bazári az egész. Mi sem jellemzi jobban azt, hogy eljárt a műsor fölött az idő, mint hogy a mai napig az ABBA a hivatkozási pont: ők „is” innen indultak, ők „is” a dalverseny nyerteseként lettek világsztárok!

1974-ben a svéd popcsapat nyerte a dalfesztivált

„Is”? Akkor soroljuk a többi világsztárt, akiket az Eurovíziós Dalverseny „csinált meg”! Mert az ABBA, az bizony pont harmincöt évvel ezelőtt volt… Tavaly például az orosz Dima Bilan nyerte meg a versenyt, előtte Marija Šerifović Szerbiából – hallottuk azóta ezeket a neveket? Talán telt házas koncerteket ad Helena Paparizou? Platinalemezekkel tapétázta ki ukrán palotáját Ruslana Lyzhichko? Sertab Erener lett Tarkan után az új török világsztár?

Dehogy. Sorolom itt az elmúlt évek győzteseinek neveit, akik nemhogy a Rolling Stone címlapjára, még egy Fókusz Extrára is kevesek. ABBA, persze, 1974-ben! Esetleg még Celine Dion, aki szintén jó huszonegy évvel ezelőtt nyert – de belőle sem ez a verseny, hanem a Titanic dobhártyacukrozó főcímdala csinált világsztárt.

Dalverseny, ugyan, kérem. Ahogy a tavalyi orosz, a 2007-es szerb, a 2004-es ukrán, az azt megelőző évek lett és észt győztesei jelzik, ez a verseny lényegében arról szól, hogy a valaha egy országhoz tartozó, majd önállósodó szláv államok jól körbeszavazzák egymást, Igor szavaz Szergejre, Szergej Masenykára, Masenyka meg Igorra. Szinte érdektelen, milyen dalok versenyeznek… jómagam azonban inkább álló nap ütögetném a fejem egy marmonkannával, mintsem egy, a dalverseny számait tartalmazó CD-t végighallgassak. Borzasztóak ugyanis, valahol a keletnémet elvtársaktól kapott zenés ajándékkosár és a Fásy Mulató közé lőném be a műfajt.

Persze Magyarország bármikor képes a rosszból még rosszabbat alkotni, elég csak a magyar döntős kiválasztásának körülményeire gondolni. Előre rögzítsük: nem Ádok Zoli tehet róla – ha főzőcskézés közben felgyújtom a konyhát, ijedtemben magam is az első kezembe akadó tárggyal próbálom a lángokat csapkodni, legyen az a múlt heti Nők Lapja vagy egy zacskó fagyasztott zöldbab. Ő is így került a képbe: a magyar szervezők izomból elszúrtak mindent.

Kezdve azzal, hogy a tavalyi blamázs után még rosszabbat húztak. Emlékszünk, akkor, ugye, Csézy (leánykori nevén Zséda Light) lett a magyar válogató győztese, ugyanis a köztévét olyan kevesen nézik, és e nézők közül olyan kevesen küldenek SMS-t, hogy elég volt Mezőkövesdet teleplakátozni (szavazz a matyó lányra!), és a helyi erők szavazatai el is döntötték a versenyt. Csézy néni ugyan nem jutott ki a versenyre, de mégis médiatörténelmet írt: a VIVA Comet-gálán, „idősebbek is elkezdhetik” műfajban előadott nótájától a Lola-rajongó emósok pár percig nem pózból, hanem őszintén, szívből zokogtak. Fájt nekik.

Ádok Zoli

Idén gordiuszi megoldásként nem is rendeztek nyilvános magyar előválogatót, hanem rögtön egy zsűrire bízták, hogy döntsön a kandidálók sorsáról. Mark lett a jelölt, a fiatal, tinilány-kompatibilis énekes, illetve az ő Vigyen a szél című dala – egészen addig, amíg kiderült, hogy ez a szám How we Party címmel már a svéd Big Brotherben hallható volt. Márpedig a dalverseny nem egy turi butik, illik valami újat felvezetni (mekkora mázli ez egyébként, hisz különben akár a „Sláger Tibó, Bunyós Pityu együtt mulat / Fááááásy Áááádááámmaaal!” refrén is felcsendülhetne a nemzetközi publikum előtt).

Mark visszalépett, a zsűri ismét molyolt egy sort, majd úgy döntött, hogy Tompos Kátya az új magyar reménység. Persze megint sikerült olyat választani, aki pár nap alatt beleállt a földbe… én nem is tudom, ezek nem beszéltek a Kátyával, vagy összekeverték valakivel, mindenesetre a művésznő köszönte, de színházi elfoglaltságai miatt nem óhajtott részt venni a versenyen. Akkor minek jelentkezett? Vagy jelentkezett egyáltalán? Mi az igaz a százöt dalból, melyet csak a zsűri hallgathatott meg, igaz, ők immár harmadszor, Kátya utódját keresve?

Sosem tudjuk meg, de legalább itt van nekünk Ádok Zoli, aki ki tud és akar (még) menni a moszkvai versenyre, és jómagam erősen bízom abban, hogy furmányos csípőtekerése és libbenő haspólója a hölgyrajongókat heves szavazásra ingerli majd. Végtére is: ő az egyetlen a történetben, aki tényleg nem tehet semmiről. Addig is a magyar versenyző dalának néhány veretes sorával búcsúzom:

Napbarnított, bronz testével, de izgatóan táncolt.

Átölelt és megszorított, de jó is volt.

Egy tőle kapott érzés tüze lángolt lelkemben.

A szépségnek nézd, milyen ereje van, odavág.

(A szívembe mart ez a vágy.)

Féltékeny lettem rögtön, már egy tánc után.

Egy tánc után.