Aktuális

Eltűnt Zoltán Erika!

Komoly problémával kell szembenéznie a Josh és jutta duó hölgy tagjának: elveszítette zoltán erikás gyűjteményét!

Mint korábban kiderült Szeibert Judit, a duó tagja nagy rajongója Erikának. Éveken keresztül gyűjtötte kedvencéhez köthető megjelenéseket. Szorgoskodásának meg is lett az eredménye, hiszen szép kis gyűjteményre tett szert. Ennek azonban egy költözés során nyoma veszett.
Az eltűnt tárgyak között volt az az öltözék is, amelyben 12 évesen Zoltán Erikát – első díjat érő módon – alakította az iskolai farsangon. A jelmez mellett lába kélt több száz poszternek, dedikációknak, újságcikkeknek és Zoltán Erika összes megjelent lemezének.

 

 

– Pénzben kifejezhető értéke ezeknek a tárgyaknak ugyan nem sok, de számomra felbecsülhetetlen kincsek voltak, hiszen van olyan köztük, amit csak hosszas kutatás után sikerült a gyűjtemény részévé tenni. – mesélte Jutta, aki elárulta, hogy a tárgyak azóta sem kerültek elő.

Azért örömre is van oka Juttának: május 15-én ő is színpadra állhat Zoltán Erika Retro koncertjén, a Millenárs Parkban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top