Gasztro

5 salátaöntetet teszteltünk

A nyáresti grillezések legkedveltebb körete a saláta, a nagy melegben sokszor nem is kívánunk mást. Most kipróbáltunk öt öntetet, hogy te készítsd a legfinomabb salátát!

Minden öntetet vegyes salátán próbáltunk ki, mindent beledobtunk, ami csak volt otthon: uborka, fejes saláta, paprika, paradicsom, répa, hagyma.

Kotányi – kapros-joghurtos salátaöntet (75 Ft)

A Kotányi csomagolása tetszetős, hangsúlyos rajta a jelzés, hogy csak természetes összetevőket tartalmaz, nincsen benne ízfokozó és tartósítószer sem. 3 dl (két pohár) joghurttal kell összekeverni, jó, ha pár percig állni hagyjuk. Azt ajánlják, hogy csak közvetlenül tálalás előtt öntsük a salira. Három-négy adaghoz elég.
Nos, én már tálalás előtt beletorkoskodtam kicsit, és az öntet íze olyan volt, mintha egy egész csokornyi kaporba haraptam volna bele. Gondoltam, majd a saláta lágyít rajta, de nem így történt. Az összetevők elolvasása után már nem is csodálkoztam, ugyanis a por 8% kaprot tartalmaz.
A szám íze szerint lehetne kicsit savanykásabb, és elég lett volna bele kicsit kevesebb kapor is. Az azonban biztos, hogy kaporimádóknak igazi csemege!

Knorr – joghurtos öntet (75 Ft)

A kis zacskó nagyon megtetszett, friss és zöld. Azt gondoltam, ha az íze is ilyen, akkor nagyon fogom szeretni. Tartósítószert és ízfokozót ez sem tartalmaz. Egy pohár joghurttal kell elkeverni, majd pár percet pihentetni. Nagyon megörültem annak, hogy a csomagoláson külön jelzik: az elkészített öntet hűtőben még két napig tárolható.
Az első megérzésem nem csalt, az íze pont olyan finom, mint amilyen szép a csomagolás. Pont elég savanykás, kellően fokhagymás, és még egy kis petrezselyemzöld is felfedezhető benne.

Tesco Italian Style Dressing – joghurtos öntet bazsalikommal (250 ml, 249 Ft)

A Tesco új prémium-salátaöntete volt az egyetlen, ami olaszos, bazsalikomos, így szó sem lehet róla, hogy otthagyjam. Helyes kis üvege van, fokhagyma és bazsalikomlevelek díszítik, külön gusztává tették a benne úszó fűszerdarabok.
Mikor letekertük a tetejét, már megcsapott a kellemes bazsalikomillat. Nem is gondolkodtam tovább, jól felráztam, és meglódítottam, hogy beterítem vele a salátámat. Igen ám, de nem jött belőle semmi. Hosszas ütögetés és rázogatás után tudtam csak kiimádkozni belőle a sűrű, szinte túrós öntetet. Éppen ezért a levelek közé forgatni sem volt olyan egyszerű.
Az ízével azonban semmi gond nem volt, sőt! Kellemesen bazsalikomos és fokhagymás, pont eléggé fűszeres.

Norbi Update joghurtos salátaöntet (240 ml, 403 Ft)

A kék üveg igen feltűnő a polcokon, piros betű hirdeti, hogy ez bizony egy Update-termék, abból is az 1-es kategóriába tartozik. Ennek megfelelően nem tartalmaz cukrot, édesítőszerrel készült.
Az első meglepetést az okozta felbontás után, hogy nem tartalmaz zöld fűszereket, teljesen fehér öntettel van dolgunk. Állaga tökéletes, se nem híg, se nem sűrű. Első benyomásom az ízét illetően az volt, hogy inkább hasonlít egy jó tartármártásra, mint egy joghurtos salátaöntetre, az íze inkább majonézes-tejszínes.

Globus joghurtos salátaöntet (235 ml, 387 Ft)

A Globus praktikus kis műanyag üvegével és pattintós kupakjával vívta ki magának rokonszenvemet. A csomagoláson kívül az is bizakodásra adott okott, hogy a szószban rengeteg fűszer úszkált. Íze kellemes, pont eléggé fűszeres, de kicsit édeskés, és erősen érezhető benne a mustár.

 

További cikkeink a témában:
3 könnyű salátavacsora »
3 karcsúsító, frissítő saláta »
Tésztasaláták »
Ti írtátok – fórumajánló:
SOS! salátarecept »
SALÁTAÖNTET »
Saláta – diétásan »
Lap.hu:
Saláta.lap.hu »
Vegetáriánus.lap.hu »
Hidegkonyha.lap.hu »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top