Mitõl vagyok sovány, mitõl hízom el?

Már régóta tudjuk, hogy a testünk és a lelkünk egységet alkot, és azt is, hogy az étkezés, mint örömforrás, szorosan kapcsolható az ösztönéletünkhöz. Gondoljunk csak a középkori (vagy a mai) szerzetesrendekre, ahol szigorúan szabályozott az étkezés: az evés nem szerezhet örömet, hogy a rend tagjai ne kötődjenek a földi hívságokhoz, csak a szellemvilághoz. Az ösztönöktől való eltávolodás fellelhető a kereszténység kultúrájában is. És Buddháról is ismert, hogy bejárta ezt az utat: kiment a pusztába, ahol szigorú aszkézisben, napi három szem rizsen élt, csonttá soványodott – mígnem felismerte, hogy az aszkézis csak egy a lehetséges utak közül. Arra is rájött, hogy számára nem ez a legjobb választás, hanem inkább az arany középút, tehát felhagyott az aszkézissel, és azt hirdette: tápláld önmagad, hiszen az öröm az élet része – és a testünk nem a bűn forrása. Ez a buddhizmus alapja…

– Az evésnek örömforrásnak kell lenni, amikor már maga az éhség megérzése is jó, s azt képzetek követik: valami jót fogunk enni. Az evés, minden rituális kellékével kellemes tevékenység, hiszen nem csupán bevisszük szervezetünkbe a tápanyagot, mert ezzel az erővel pirulákat is bekapkodhatnánk – mondja Csigó Kata pszichológus. – Testi állapotunk, aktuális súlyunk leképezi pillanatnyi lelkiállapotunkat is, vagyis jelzi, hogy éppen milyen viszonyban vagyunk önmagunkkal. Ahogyan a testünkhöz viszonyulunk, az az éntudatunk alapja. Aki jóban van önmagával (így persze a testével is), az nemcsak az étkezés, hanem többek közt a testedzés örömét is megadja önmagának. És az sem mindegy, hogy milyen az étkezésünk rituáléja, hogy mennyi figyelmet fordítunk az evésre, hogyan körítjük a vacsoránkat.

Nagy test = jólét? A nagy (kövér) test a régi időkben a hatalmat jelképezte: minél testesebb volt valaki, annál félelmetesebbnek látszott, és annál kevésbé mertek vele szembeszállni. (És a közösségek szerveződésekor ezt a szempontot figyelembe vették: a testes ember gyakran vált egy közösség vezetőjévé.) Ez a szimbolika az állatvilágban a mai napig jelen van: a madarak, hatalmuk fitogtatásakor felfújják magukat, és felborzolják a tollukat, a szőrös állatok felborzolják a szőrzetüket, sőt, a fogukat, mint támadásra alkalmas „fegyverüket” is kimutatják. Bár számos fejlett országban már „ciki” az elhízás (a felmérések szerint például Amerikában két azonos képességű, végzettségű jelölt közül nem az elhízott kapja meg az állást), sok helyütt életben van még a kövérség kultusza. Ázsiában és sok fejlődő országban ma is a kövér embereket övezi a legnagyobb tisztelet, mondván: „biztosan gazdag és jó egzisztenciával rendelkezik, aki ennyire el tud hízni”. (A thai lányok például rendkívül jó partinak tartják a kövér európai férfiakat, a szemükben a nagy test a jólét jelképe.) Mindennek eredete a régmúlt időkben gyökerezik… Egy középkori francia krónikás szerint a névtelen parasztember így sopánkodott: „Ha én király lennék, csak zsírt ennék!” A középkorban a kövérség a jólét, a gazdaság és a szépség szimbólumának számított. Mivel a búzatermesztés még nagyon kezdetleges volt, a búzalisztből készült kenyér a leggazdagabbak kiváltságának számított, ugyanúgy, ahogy a zsíros húsok fogyasztása is. Ha valamely úr igazán ünnepi menüsorral akarta meglepni vendégeit, változatos formában elkészített húsokat tálalt fel, zsíros zafttal. Míg az átlagember házában gyakran csak vízben főtt gabona került az asztalra. Akkoriban mindenki nagy testre vágyott, a változás csak a 19. században kezdődött, amikor elmosódtak a határok a gazdagok és a szegényebbek étkezési szokásai között. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlődésével mindenki számára ugyanazok az ételek váltak elérhetővé.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hatalmi harcok az asztalnál

Csigó Kata úgy véli, hogy a közös társasági együttlét egyik szimbóluma lehet az együttes étkezés, hiszen az étel mellett, az oldott beszélgetés kapcsán valójában közös örömöt élnek meg a résztvevők: ilyenkor a test és a lélek egyaránt kap táplálékot. A „szórakozott professzor”-szindróma esetén, amikor valaki húsz perccel ebéd után már nem emlékszik rá, hogy mit evett, nincs igazi kapcsolat a fej, a test és az ösztönvilág között. Az ilyen ember nincs is ott lélekben igazán, csak azért eszik, hogy életben maradjon…

– Az étkezés rituáléja sokat elárul – mondja a pszichológus. – Például, ha valaki nem ül le a családi asztalhoz, mondván: nem éhes, akkor nehezen alkalmazkodik másokhoz. Hatalmi harc kereshető a háttérben, ha az asszony feltálalja a meleg ételt, és a férje csak sokadik szólításra ül oda enni. Ezzel a férfi azt jelzi: „nálam van a végső kontroll, és addig feszítem a határt, amíg nekem lesz igazam”. Azután persze lehet, hogy túl hidegnek vagy túl melegnek tartja a levest, és ezen tovább huzakodhat. Ez a viselkedés azt is jelzi, hogy a férfi mennyire veszi figyelembe a nőt, mennyire tiszteli a munkáját. Azt is sokszor látjuk, hogy egy fiatal felnőtt, aki kimondva már elszakadna a szüleitől, elvárja, hogy az anyja szedjen neki ételt. Ilyenkor leválási problematika lehet a háttérben. Megint mást jelez, ha valaki idegen társaságban – például a párja szüleinél, baráti körben – nem tud enni. Ez elsősorban az ellazulás, az elengedettség hiányát jelzi.

Az elhízottak „megevett” agressziója

Biztosan sok nőt izgat a kérdés: vajon mi lehet a kóros elhízás lelki oka? Csigó Kata szerint a kövér emberek gyakran „megeszik” a saját kisebbrendűségi érzéseiket, illetve a bennük rejlő agresszivitást.

– Azt gondoljuk a nagyon ducikról, hogy mennyire kedvesek, szelídek, holott gyakran éppen az áll az elhízásuk hátterében, hogy magukba fojtják az agressziót – magyarázza a szakértő. – Sokan az evéssel (vagy más orális módon: például ivással, nassolással, dohányzással) vezetik le a feszültségeket. Ha valaki nem szól vissza a főnökének, partnerének igazságtalanság esetén, ha nem adja ki az indulatait, akkor megeshet, hogy ezeket étkezésbe fojtja. A kövér ember gyakran azért „párnásítja el” magát, mert így védőháj kerül rá, amelyen semmi sem hatol át, és ezért gondoljuk őt szelídnek, békésnek… Aki pedig kisebbrendűségi érzésben szenved, nagyra növelheti a testét, hiszen a mérettel kompenzál.

De hogyan is lehet, hogy az evéssel az agressziót fojtjuk el? Az étkezés ugyanis mást is szimbolizál: habzsolás közben „megesszük” az undok főnököt, az utálatos szomszédot, akikkel nem merünk vitába keveredni. A zabáló ember a saját félelmeit is megeszi, felfalja, és rövid időre diadalmas jókedvet érez. Az ellenség – nem csupán képletes – elfogyasztására lehet példa, hogy régen egyes kultúrákban a vesztesek testét vagy vérét elfogyasztották, így ünnepelve a felettük aratott győzelmet. Sokkal könnyebb tehát a fogyás akkor, ha valaki bátran ki meri adni az érzelmeit, az indulatait – és ezért látszanak a sovány emberek agresszívabbaknak, indulatosabbaknak, mint az elhízottak.

Az evés és az élet, valamint az életöröm szorosan összekapcsolódik. Az étkezési zavarok egyik formája, az anorexia, a táplálék elutasítása az élet elutasítását szimbolizálja. Az anorexiások a fogyással a világból akarnak elfogyni, eltűnni. Gyakran azért csúsznak bele ebbe az állapotba, mert úgy érzik, hogy már semmit sem képesek kontrollálni az életükben – csupán a saját súlyukat, a testüket.

Olvass intim vallomásokat történeteket a kilók és az emberek kapcsolatáról a Nők Lapja szeptember 5-én megjelenő, 36-os számában! Hajdú Kata szerint az a fontos, hogy az étel éppen a „legjobb formájában” kerüljön az asztalra. “Mellettem megjönne egy evészavaros étvágya is, mert képes vagyok valóban élvezni az ízeket” Kovács Erzsi már egyszer lefogyott, de azóta újra 101 kiló, ezért újra kell kezdenie az egészet. “Nem visel meg az újbóli fogyókúra. Nem tartom önbüntetésnek, hogy megvonom magamtól a finom ételeket, mert az lesz a jutalmam, hogy újra elérem a régi, vágyott súlyomat.” Madár Veronika, a JóbanRosszban című tévésorozat Gyöngyi nővére az anorexiából gyógyult ki. “Nyaralás után mindenki azt mondta, végre kezdek jól kinézni. Ez az, amit egy anorexiásnak sohasem szabad mondani. Azt gondoltam, azért mondják, mert kövér vagyok, tehát ismét koplalásba fogtam.” Pukánszky Ferenc személyi edző szerint az ember “az, amit megeszik.” “Nekem nem is az íz, hanem az étel tápértéke fontos!” – vallja. További írásokat fogyókúráról, wellness-ről, egészségtudatos életmódról a www.wellnesscafe.hu oldalon találsz!