Halálos szövetség – a fogyásért

„Nem vagyok anorexiás, csak fogyni szeretnék.” „Én sem vagyok az, de a soványságért mindent megtennék.” Nagyjából ezzel az üzenetváltással kezdődött Réka és Ági kapcsolata, miután Rékát többen eltanácsolták az egyik táplálkozási zavarokkal kapcsolatos internetes fórumról, mondván: ne népszerűsítse a kóros fogyókúrát, amikor a legtöbb fórumlátogató éppen ebből szeretne kigyógyulni. Réka és Ági fogyni akart. Pedig Réka százhetvenhárom centi és negyvenhárom kiló volt, Ági sem sokkal több. Már mindenki megjegyzéseket tett rájuk az ismeretségi körükben, ezért idővel legszívesebben egymás társaságában tartózkodtak. Ketten voltak már, szövetségben, számolták a kalóriákat, erőt adtak egymásnak az éhezésben, tanácsokat a fogyasztószerek, víz- és hashajtók szedését illetően. Nem tartották magukat betegeknek, bár valahol sejtették, hogy nem egészen normális, ahogyan élnek.
*
Rékáék ma már túl vannak az életveszélyen. Nem csontsoványak, már újra vannak zsírpárnáik (még ha nem is szeretik őket), újra menstruálnak, és próbálnak normális életet élni. Elmesélték nekem szövetségük, majdnem végzetes fogyókúrájuk – és barátságuk történetét.

A kezdetek – még egyedül…
– Látszólag nem volt oka, hogy elkezdtem kórosan fogyózni – meséli a ma huszonhárom éves Réka. – Ügyvéd akartam lenni, mint az apám – de a jogon folyamatosan elhasaltam. Bizonyítani akartam apuéknak, hogy nem vagyok hülye, de szenvedtem, mert rájöttem, hogy ezen a pályán sosem fogok boldogulni. Csak sokkal később derült ki, hogy ez a megfelelni vágyás váltotta ki nálam az anorexiát… Mindig szerettem volna lefogyni, tizenkilenc évesen vettem egy doboz fogyasztószert, és két hét alatt hét kilót leadtam. Innen nem volt megállás. Napi étkezésem két-három narancsléből, egy-két kávéból, vitaminokból állt, emellett három órát edzettem naponta – a súlyom száguldott lefelé, én pedig úgy éreztem, végre valamiben sikeres vagyok. Sikerélménynek éltem meg, hogy egyvalamit tudtam tökéletesen uralni, kontrollálni az életemben: ez a súlyom volt. Nem éreztem magam betegnek, sőt, felszabadultam.
– Nálam egy szakítás volt az anorexia előzménye – kapcsolódik be a beszélgetésbe a huszonhat éves Ági. – Tizenhét éves voltam, és a fiú, akit szerettem – és akitől a szüleim próbáltak eltiltani –, elhagyott. Azt mondta, az új barátnője nem olyan duci, mint én. Addig nem láttam magam túlsúlyosnak: százhetven centisen ötvennyolc kiló voltam. De ezek a szavak összetörtek. Kemény diétába kezdtem, és amikor láttam, hogy eredményes volt a fogyókúra, Rékához hasonlóan én is „erőre kaptam”. Az első években inkább csak periodikusan jöttek a nagy diétázások, néha lazítottam, és ha visszaszedtem néhány kilót, akkor újrakezdtem a koplalást. Pár évvel később egy újabb párkapcsolati zűrzavar váltotta ki nálam valójában az anorexiát. Csak kekszet és almaszeleteket ettem, vizet ittam, elkezdtem hashajtókat, vízhajtót szedni, és néhány hónap alatt negyvennégy kilóra fogytam. Tetszett, hogy elfogynak a melleim, hogy olyan az alakom, mint egy gyereklányé. Uralkodni tudtam a testem felett – csodálatos érzés volt. Véletlenül tévedtem arra az internetes fórumra, ahol Réka regisztrált, és ahonnan el akarták őt „űzni”, mert a beszélgetők ki akartak lábalni az anorexiából – Réka viszont jól érezte magát. Miként én is…

„Haljunk meg együtt!”
– Tudtam, hogy valami nincs rendben velem, mert a környezetem folyton etetni akart, amire én daccal reagáltam – folytatja Réka. – Ezért is kerestem hozzám hasonlókat, és végül Ágival egymásra találtunk. Ő ismertetett meg a vízhajtókkal, addig én legföljebb csak hashajtókat szedtem. A legnehezebbek a vizsgaidőszakok voltak, ilyenkor tényleg alig ettem valamit – legalább ebben sikeres voltam. A szüleim drukkoltak, erőltették a jogi pályát – én majd’ belepusztultam. Dacolni akartam velük, de nem mertem… Ági volt az egyetlen, aki tartotta bennem a lelket, és aki segített, hogyan tudnék még tovább fogyni. Igazi barátság – és szövetség alakult ki köztünk. Neki maradt előbb abba a menstruációja, aztán nekem is. Harminckilenc kiló voltam, már nem okozott szenvedést az éhezés, jól éreztem magam. Igaz, hullott a hajam, kilátszottak a csontjaim – de nekem még ez is tetszett. Aztán a szüleim találkoztak Ági szüleivel, és közölték: eltiltanak minket egymástól, és befektetnek a pszichiátriára… Könyörögtünk, ne tiltsanak el, inkább elfogadjuk, hogy betegek vagyunk, és gyógyulnunk kell… de közben már azt mondtuk egymásnak: „Ha kell, akkor haljunk meg együtt!”
– Amikor mindenki azt kérdi: „Jézusom, hogy nézel ki??”, elgondolkozik az ember, mi lehet a baj vele, még akkor is, ha valamilyen fura örömmel nézi a csontsovány testét a tükörben – meséli Ági. – Végül a közös gyógyulást választottuk, annak ellenére, hogy szerettük úgy a testünket. Mire bekerültem a kórházba, az egyik vesém működése leállt, a szervezetem az összeomlás határára jutott. A kórházban voltak zűrök, mert persze kijátszottuk az orvosokat, becsempésztünk hashajtót, vízhajtót… végül egy normális pszichológussal kezdtük megérteni a betegség lényegét. Érdekes volt, amikor auschwitzi éhezők képét tették elém, beleborzongtam – a saját testem éppen olyan volt, mégis kövérnek láttam. Ez a betegség velejárója. Lassan megértettem, hogy nálam a családi konfliktusok és a párkapcsolati kudarcok váltották ki a betegséget, inkább „elnőietlenítettem” a testemet, hogy ne érjenek szerelmi kudarcok. Együtt döntöttük el Rékával, hogy visszatérünk az életbe. Nem volt könnyű, néha még ma is tisztátalannak érzem az evést, néha ma is használok hashajtót, de ma már Rékával nem a halálra, hanem az életre szövetkezünk…
– A családterápián a szüleim megértették, hogy nem erőltethetik tovább a jogi egyetem elvégzését – sóhajt Réka. – Korábban fekete-fehérben láttam a világot, ám most, hogy abbahagyhattam az egyetemet, végre látok színeket is. Igaz, még csak haloványan… néha hánytatom magam, amikor két fogást ebédelek, de már ötvenhárom kiló vagyok, és megértettem: ha visszaesem, belehalhatok. A lelkem nem gyógyult meg, de az eszemmel már tudom kontrollálni az étkezésemet. Ágival pedig, akivel a végzetbe tarthattunk volna, ma élni tanítjuk egymást…

Feszült családok, magukat büntető lányok
– Az anorexia leggyakrabban a szülői szigor, a kemény elvárások és a családi játszmák kapcsán alakul ki a tinédzser lányoknál – mondja Csigó Kata pszichológus. – Még kutatják, van-e a hajlamnak genetikai eredete, de az biztos, hogy az anorexia kialakulásában a teljesítménykényszer szerepet játszik. A háttérben önbüntetés állhat: a nemevéssel a beteg nem vesz tudomást az egyik fontos alapösztönről. Az anorexiások családjában mindig felfedezhető az átlagosnál nagyobb feszültség, ezért nem csupán egyéni, hanem családterápia is szükséges. A legnehezebb a szakemberhez jutás: az anorexiásoknak kevéssé van betegségtudatuk, az étkezéssel kapcsolatos megjegyzések feszültséget, indulatokat váltanak ki belőlük, ezért a legjobb, ha nem a szüleik, hanem más közeli hozzátartozójuk, barátnőjük kérdi meg tőlük: „Ugye, valami probléma van az étkezéseddel?”. A közeli hozzátartozó óvatosan ráveheti a kórosan sovány lányt, hogy kérjen szakszerű segítséget. Nagyon veszélyes, amikor a betegek szövetségbe tömörülnek – egy „sima” pszichiátriai osztályon ezért nem szerencsés egy időben két anorexiást kezelni –, hiszen ilyenkor nem a gyógyulásban támogatják egymást, hanem abban, hogy a felügyeletet kijátszva hogyan tudnának még inkább lefogyni. Sajnos, egyre több anorexiás talál magának betegtársat, akivel rivalizálva és egymást „segítve” belecsúszhat egy végzetes fogyókúrába.

Történeteiteket, leveleteiket a témában az e.fejos@sanomabp.hu e-mail címre várom.

Figyeljünk a tünetekre!
A környezet is felfigyelhet a következő tünetekre: az anorexiások
– még akkor is rettegnek az elhízástól, ha csontsoványak;
– alig esznek, nem szívesen vesznek részt a családi étkezéseken, vagy csak turkálják az ételt;
– ingerültek, ha a családtagok rájuk szólnak: „egyél már!”;
– még a nyári kánikulában is sokszor rejtik el a testüket hosszú ujjú, mindent takaró ruha alá;
– idővel hullani kezd a hajuk, száraz, hámlik, fénytelen a bőrük, elmarad a menstruációjuk.

Még több az e heti Nők Lapjából: • “Otthon egy idő után nincs lejjebb” » • Mennyit ér a szerelem ereje?  » • Kuszkusz » • Korda György és Balázs Klári kiteríti kártyáit » • Mi van a lányommal? »  • Táncra perdülő kerekes szék » • Gyerekmunka 2007-ben » • Ki volt Hasfelmetsző Jack és miért ölt? »